[Napi e-vangelium] 2016-12-01

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Dec. 1., Cs, 00:10:00 CET


   2016. december 1. – Csütörtök

   A hegyi beszédben  Jézus így  szólt tanítványaihoz: „Nem  mindaz, aki  azt
   mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki
   teljesíti mennyei Atyám akaratát.  Aki hallgatja tanításomat, és  tettekre
   is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt
   a zápor, ömlött az  ár, süvöltött a  szél és rázúdult a  házra, de az  nem
   dőlt össze,  mert  sziklára  épült.  Mindaz  pedig,  aki  hallgatja  ugyan
   tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki  házát
   homokra építette.  Szakadt a  zápor, ömlött  az ár,  süvöltött a  szél  és
   rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.”
   Mt 7,21. 24-27

   Elmélkedés:

   Emberi méltóságunk  többek  között  abban mutatkozik  meg,  hogy  szabadon
   dönthetünk   és   szabadon    cselekedhetünk.   Döntési   és    cselekvési
   szabadságunkat  a  teremtő  Istennek  köszönhetjük,  aki  nem  neki  vakon
   engedelmeskedő  rabszolgának   teremtette  meg   az  embert   és  nem   is
   gondolkodásra  képtelen  automatának.  Isten  azt  szeretné,  ha  szabadon
   választanánk  azt  az  utat,  amely  az  üdvösségre,  a  vele  való  végső
   egyesülésre vezet.  Isten  elvárja  tőlünk, hogy  szavaink  valóban  benső
   meggyőződésünket  és   szándékainkat   fejezzék   ki,   s   mindezzel   ne
   ellenkezzenek tetteink. Nem elegendő elismerni Isten létezését és nem elég
   azt hangoztatni,  hogy  ismerjük  akaratát,  hanem  meg  is  kell  tennünk
   mindazt, amit  megismertünk. Ennek  igazságát Jézus  így fejezi  ki a  mai
   evangéliumban: az juthat be a  mennyek országába, aki teljesíti a  mennyei
   Atya  akaratát.  Szavainak  szemléltetésére  példabeszédet  mond  a  házát
   homokra építő balga  emberről és  az okosról, aki  szilárd alapot  választ
   lakóhelye számára. Az előbbiek csak ismerik Isten tanítását, de nem  élnek
   aszerint. Megtehetik, mert  szabad akaratuk van.  Az utóbbiak, az  okosak,
   nem csak ismerik Isten elvárásait,  hanem szabad akarattal elfogadják  azt
   és cselekedeteiket  ehhez  szabják.  Megteszik  Isten  akaratát,  mégpedig
   szabad akarattal, felelősségük tudatában.
   A szabad akarat személyes felelősséggel jár.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus! Eddig  szavaidra figyeltünk,  tanításodat hallgattuk,  amely
   nyugalommal és békével töltött  el minket. De most  be kell látnunk,  hogy
   ennél többet kérsz tőlünk, mert többre is vagyunk képesek. Az  üdvösséghez
   nem  elegendő   számunkra,  ha   hittel  elfogadjuk   tanításodat,   hanem
   jócselekedetek is  kérsz tőlünk.  Mi már  nem Keresztelő  Jánoshoz,  hanem
   hozzád fordulunk, Jézusunk:  Mit tegyünk? Mutasd  meg nekünk, Urunk,  hogy
   mit kell tennünk üdvösségünk érdekében!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161201.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról