[Evangelium] 2016-08-29

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Aug. 29., H, 01:00:00 CEST


   2016. augusztus 29. – Hétfő, Keresztelő Szent János vértanúsága

   Miután  Jézus  megkezdte  nyilvános  működését,  Heródes  Antipász  király
   elfogatta Jánost,  és börtönbe  vetette. Testvérének,  Fülöpnek  felesége,
   Heródiás miatt tette,  akit feleségül vett.  János ugyanis  figyelmeztette
   Heródest: „Nem  szabad  elvenned  testvéred  feleségét.”  Emiatt  Heródiás
   áskálódott ellene.  Szívesen eltétette  volna láb  alól, de  nem  tehette.
   Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért
   meg akarta  őt menteni.  Valahányszor beszélt  vele, zavarba  jött,  mégis
   szívesen meghallgatta.
   Végül elérkezett a kedvező nap.  Heródes a születése napján lakomát  adott
   vezető embereinek, a  magas rangú tiszteknek  és Galilea  előkelőségeinek.
   Közben Heródiás  leánya bement,  táncolt nekik,  és Heródes  meg  vendégei
   előtt nagy tetszést aratott. A király  így szólt a leányhoz: „Kérj  tőlem,
   amit akarsz! Megadom neked.” Sőt  meg is esküdött: „Bármit kérsz,  megadom
   neked, még az országom felét is.” A leány kiment, és megkérdezte anyjától:
   „Mit  kérjek?”  Anyja   ezt  felelte:  „Keresztelő   János  fejét.”   Erre
   visszasietett a  királyhoz, és  előadta kérését.  „Azt akarom,  hogy  most
   azonnal add  nekem egy  tálon  Keresztelő János  fejét!” A  király  nagyon
   elszomorodott emiatt, de  esküjére és  a vendégekre  való tekintettel  nem
   akarta kedvét szegni.  Azonnal elküldött  egy hóhért  azzal a  paranccsal,
   hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta
   fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának.
   Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és
   egy sírboltba temették.
   Mk 6,17-29

   Elmélkedés:

   Jézus  előhírnökének,  Keresztelő   Jánosnak  a  halálára,   vértanúságára
   emlékezik Egyházunk a mai napon. A Keresztelő vesztét az okozta, hogy  nem
   hallgatta el  a bűnt,  hanem szóvá  tette azt.  János úgy  gondolja,  hogy
   egyetlen ember sem helyezheti magát a törvények fölé. Még az uralkodó  sem
   engedheti meg  magának azt,  hogy törvénysértő  kapcsolatot tartson  fenn.
   Isten küldötte nem hallgathat, hanem  figyelmeztetnie kell a bűnösöket.  A
   vértanúság történetét Márk evangélista úgy  írja le, hogy szembeállítja  a
   jót és a rosszat, az igazat és a bűnöst, az ártatlant és a kegyetlent.
   Keresztelő János  személye a  keresztény igehirdetésben  úgy tűnik  elénk,
   mint aki életével és halálával egyaránt Krisztusra mutat. János a próféta,
   aki a  sivatagban él  és előkészíti  Jézusnak, a  Messiásnak érkezését.  Ő
   tehát az előhírnök, aki rámutat  a Megváltóra. János bűnbánatot hirdet  az
   embereknek, s valamivel később Jézus is ugyanezt teszi. A Keresztelő körül
   kisebb tanítványi kör alakul ki, de nem sajnálja, amikor tanítványai közül
   egyesek Jézushoz csatlakoznak, az ő  követői lesznek. Jézus tanúja ő,  aki
   halálával is előre jelzi a Megváltó sorsát. Tudatában van saját szerepének
   és küldetésének és soha nem akar túllépni azon, nem helyezi önmagát  Jézus
   elé.
   Keresztelő János életpéldája  erősítse bennünk  annak tudatát,  hogy a  mi
   keresztény küldetésünk is a Krisztusról való tanúságtétel.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mindig soknak  tartjuk,  amit mi  teszünk  másokért; ellenben  amit  mások
   tesznek érettünk, azt semmibe sem  vesszük. Úgy látszik, két szívünk  van:
   egy lágy, gyöngéd, engedékeny, önmagunk  számára, és egy kemény,  szigorú,
   zord, embertársaink számára.
   Szalézi Szent Ferenc

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160829.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról