[Evangelium] 2016-08-20

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Aug. 20., Szo, 01:00:00 CEST


   2016. augusztus 20. – Szombat, Szent István király

   Abban az időben Jézus így  szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki  meghallgatja
   szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki  a
   házát sziklára építette. Szakadt a zápor,  ömlött az ár, süvített a  szél,
   és nekizúdult a  háznak, de az  nem dőlt össze,  mert sziklára épült.  Aki
   viszont hallgatja  szavaimat,  de  nem  követi  azokat,  ahhoz  az  ostoba
   emberhez hasonlít, aki a házát  homokra építette. Szakadt a zápor,  ömlött
   az ár,  süvített  a szél,  nekizúdult  a  háznak, az  összedőlt,  és  nagy
   romhalmaz  lett   belőle.   Ezzel   Jézus  befejezte   beszédét.   A   nép
   elragadtatással  hallgatta  tanítását,  mert  úgy  tanított,  mint  akinek
   hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.
   Mt 7,24-29

   Elmélkedés:

   Sziklára építeni
   A tavasz  folyamán fiatalokkal  terveztük nyári  kirándulásunkat. Az  első
   kérdés természetesen az, hogy hová menjünk. Most még miénk az egész  világ
   vagy legalábbis  Magyarország.  Most  még  gondolatban  bárhová  mehetünk,
   bármilyen elérhető  uticélt választhatunk.  De ha  meghozzuk  döntésünket,
   akkor azon már nem fogunk  változtatni, mert ennek megfelelően  szervezzük
   az utazást, az étkezést és a  napi programot. Most még többféle  lehetőség
   közül választhatunk.  Tervezhetünk kirándulást  a hegyekbe,  hajókázást  a
   Balatonon  vagy  városnézést  egy  jelentősebb  helyen.  Aztán  jöttek  az
   ötletek, mindenki elmondhatta javaslatát. Végül döntöttünk: a Somló-hegyre
   megyünk kirándulni.  Ettől  kezdve már  nem  gondoltunk sem  a  Dunakanyar
   látnivalóira,  sem  a  Mecsek  magaslataira,  mert  idén  a   Somló-hegyre
   készülünk, de ez nem zárja ki, hogy jövőre felkeressünk más helyeket.
   Amikor az ember házat épít, akkor az az első kérdés, hogy hová építse azt.
   Itt már nem kirándulásról van szó, komolyabb döntést kell hoznunk, mert  a
   következő évben aligha fogunk más  helyen új házat építeni magunknak.  Nem
   csak azt  kell  kiválasztanunk,  hogy hol  szeretnénk  élni,  hanem  olyan
   területet kell keresni, ahol a ház hosszú éveken át biztonságosan  állhat.
   A folyók árterébe nem érdemes építeni, és vannak más kockázatos helyek is.
   Nem érdemes  semmibe  vennünk  vagy  lekicsinyelnünk  a  természet  erőit,
   amelyek bizony könnyedén elpusztíthatják  azt az épületet, amelynek  nincs
   szilárd  alapja.   Erre   utal  Jézus   példabeszéde   is  a   mai   ünnep
   evangéliumában. A bölcs ember  szikla alapra építi  házát, otthonát, s  az
   biztosan áll a természet  viharaiban. Az ostoba  homokra épített, s  házát
   könnyedén elsodorta az első szélvihar.
   Életünkkel kapcsolatban komolyabb a döntés,  mint egy kirándulás vagy  egy
   házépítés esetében. Gyermekként álmodozunk, fiatalként tervezgetünk. Aztán
   egyszer döntenünk kell.  Ha jól  döntöttünk, életünk hivatása  lehet az  a
   mesterség, amit választottunk. Ha  rosszul döntöttünk, esetleg új  szakmát
   kell tanulnunk néhány év múlva. Választásunk, döntésünk mögött ott húzódik
   a kérdés, hogy mire akarjuk  használni egyetlen életünket. Csak  magunknak
   akarunk gyűjtögetni? Csak  élvezni akarjuk az  életet? Vagy esetleg  mások
   javát akarjuk szolgálni, mások életét  akarjuk jobbá tenni? Milyen  elvek,
   eszmények vezetnek minket céljainkban? És  gondolunk-e a földi élet  utáni
   lehetőségekre?
   Aki felteszi magának ezeket a kérdéseket és választ is ad rájuk, még ennél
   is nagyobb léptékekben gondolkodhat. Ha már biztos alapra építette  egyéni
   életét, elgondolkodhat azon,  hogy a  közösségi életnek  is szikla  alapot
   kell választani.  Szent  István  király  1000  esztendővel  ezelőtt  ilyen
   mértékben gondolkodott, amikor  nem csak egyéni,  személyes élete  számára
   választotta irányelvnek  a keresztény,  a  krisztusi tanítást,  hanem  azt
   akarta, hogy  a  magyar  nemzet  számára is  Krisztus  igazsága  legyen  a
   sziklaszilárd alap. Döntésének helyességét  a történelem igazolta,  népünk
   kiállta az évszázadok viharait.
   Ez a tény azonban ne tegyen  kényelmessé minket! A múlt tapasztalatai  azt
   mutatják, hogy a  házat, annak  alapjait és  falait szüntelenül  erősíteni
   kell. Mert új viharok jönnek, új  veszélyek közeledhetnek a jövőben. Ez  a
   házunk, ez az otthonunk, ez az ország, Magyarország a hazánk. Ezt építsük,
   ezt erősítsük, amíg a  földön élünk, s tegyük  ezt annak reményében,  hogy
   halálunk után otthonunk lesz a mennyben.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mindenható Istenünk! Magyar nemzetünk  Szent István királynak  köszönheti,
   hogy 1000  esztendővel  ezelőtt  a  kereszténység  útján  elindult.  Lelke
   mélyéig  hívő   és   keresztény  hite   szerint   élő  ember   volt,   aki
   cselekedeteiben  Krisztust   követte.   Szent  István   király   azzal   a
   meggyőződéssel igyekezett  a  keresztény hitet  terjeszteni  országunkban,
   hogy ez a vallás erkölcsi mértéket és értéket ad az embereknek, az  ország
   felemelkedését szolgálja  és  biztosítja népünk  megmaradását  a  jövőben.
   Segíts minket,  hogy Szent  István király  példáját követve  a földi  haza
   építése mellett az égi haza, a mennyország felé törekedjünk!

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160820.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról