[Evangelium] 2016-08-17

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Aug. 17., Sze, 01:00:01 CEST


   2016. augusztus 17. – Szerda

   Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek
   országa olyan, mint amikor  egy gazda kora  reggel kiment, hogy  szőlőjébe
   munkásokat fogadjon. Miután napi  egy dénárban megegyezett a  munkásokkal,
   elküldte őket a szőlőjébe.  A harmadik óra körül  megint kiment, s  látta,
   hogy mások  is ácsorognak  ott  tétlenül a  piactéren. Ezt  mondta  nekik:
   „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami  jár, megadom majd nektek.” Azok el  is
   mentek. Majd a  hatodik és  a kilencedik  órában újra  kiment és  ugyanígy
   cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat
   talált. Megkérdezte  tőlük: „Miért  álldogáltok itt  egész nap  tétlenül?”
   Azok ezt  válaszolták: „Mert  senki  sem fogadott  fel minket.”  Erre  azt
   mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!”
   Amikor beesteledett, a  szőlősgazda így szólt  intézőjéhez: „Hívd össze  a
   munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!”  Először
   azok jöttek  tehát, akik  a  tizenegyedik óra  körül kezdtek,  és  egy-egy
   dénárt kaptak.  Amikor az  elsők  jöttek, azt  hitték, hogy  nekik  többet
   fognak adni,  de  ők  is  csak egy-egy  dénárt  kaptak.  Amikor  átvették,
   zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak,
   és ugyanúgy  bántál  velük,  mint  velünk, akik  a  nap  terhét  és  hevét
   viseltük!” Ő  azonban  ezt felelte  az  egyiküknek: „Barátom,  nem  vagyok
   igazságtalan veled. Nemde  egy dénárban  egyeztél meg velem?  Ami a  tied,
   fogd és menj! Én  ennek az utolsónak is  annyit szánok, mint neked.  Talán
   azzal, ami az  enyém, nem  tehetem azt,  amit akarok?  Vagy rossz  szemmel
   nézed, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből
   utolsók!
   Mt 20,1-16a

   Elmélkedés:

   Jézus tanításának  középpontjában továbbra  is  az üdvösség  kérdése  áll.
   Isten minden embert  meghív az örök  életre. Azt kéri  tőlünk, hogy  földi
   életünkben neki szolgáljunk, és azt ígéri  nekünk, hogy a földi élet  után
   eljuthatunk az  örök  életre. Aki  Isten  szolgálatában tölti  életét,  az
   számíthat  erre   az  ajándékra,   jutalomra,  de   akár  fizetségnek   is
   nevezhetjük, amit Isten ad nekünk.
   Az örök életben, a mennyországban nincsenek megkülönböztetett helyek.  Ott
   nem létezik olyan,  hogy az  egyik ember  közelebb, a  másik távolabb  van
   Istentől, mert mindenki Isten jelenlétében él. Ott nem létezik olyan, hogy
   az egyik ember  jobban, a másik  kevésbé boldog, mert  mindenkit eltölt  a
   tökéletes  boldogság,  Isten  jelenlétének  öröme.  Ebben  az   értelemben
   mindenki ugyanazt kapja  Istentől, senki nem  kap kevesebbet vagy  többet,
   mint mások. Ez  a jutalom  a példabeszédben szereplő  egy dénár.  Mindegy,
   hogy egyesek rövidebb  vagy hosszabb ideig  éltek, kevesebbet vagy  többet
   szolgálták Istent,  a jutalom,  a fizetség  mindenkinek ugyanaz:  az  örök
   élet.  Azt  várni  Istentől,  hogy  nekem  többet  adjon,  mint  másoknak,
   ostobaság. Sajnálni, hogy  Isten másoknak is  ugyanannyit ad, mint  nekem,
   olyanoknak, akik  megítélésem  szerint  kevesebbet  szolgáltak,  valójában
   irigység. Elfogadni az üdvösséget,  mint Isten nagylelkű ajándékát,  igazi
   bölcsesség.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Atyánk! Itt vagyok  szolgálatodra, a te  gyermeked, hogy rajtam  keresztül
   folytasd szereteted munkáját a világban  azáltal, hogy Jézust adod  nekem,
   rajtam keresztül  másoknak és  az egész  világnak. Imádkozzunk  egymásért,
   hogy Jézus szerethessen bennünk és  általunk azzal a szeretettel,  mellyel
   az Atya szereti őt.

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160817.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!

   Az utolsó  simításokat  végezzük  az  evangelizációs  házon.  A  terveknek
   megfelelően augusztus  végére befejezzük  az építési  munkálatokat, és  az
   őszre, illetve a  későbbiekre marad a  berendezés. Az elvégzett  munkákról
   újabb képeket tettem fel a honlapra.
   Az építési költségek 97 %-a összegyűlt adományokból és csak 3 %  hiányzik.
   Nincs még meg tehát a teljes összeg, ezért nem szabad elbíznunk  magunkat,
   de  reménykedem  abban,   hogy  a  Jóisten   gondoskodni  fog   jószándékú
   adakozókról az utolsó szakaszra is. Szeretettel kérem, hogy akinek van  rá
   lehetősége, támogassa az evangelizációs ház építésének befejezését!
   Az építkezést és az adományozást folyamatosan követhetitek a honlapon.
   www.szentmartonhaz.hu
   A Jóisten áldását kérem rátok!
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2016. augusztus 17.

   Adományt az  alábbi módokon  lehet  küldeni. Akik  névtelenül  szeretnének
   adakozni, kérem, jelezzék ezt, például az utalás közlemény rovatában.

   1.   Online   adomány   internetes   fizetésre   alkalmas    bankkártyával
   http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas  Az  Adománynál  válasszuk  célként:
   Szent Márton ház

   2. Utalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Megjegyzés: Szent Márton ház
   Utalás külföldről:
   IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

   3. Sárga  postai  csekk  egyszerűen  igényelhető  a  www.szentmartonhaz.hu
   honlapon. Vagy kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen e-mailben.  Kérem,
   írja meg nevét  és postacímét irányítószámmal,  valamint röviden  jelezze,
   hogy a Szent Márton ház támogatásához kér csekket.

   4. Postai (rózsaszín)  utalványon a következő  címre: Zalalövői  Plébánia,
   H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Megjegyzés: Szent Márton ház

   +1 Kérem, hogy akik cégük nevében szeretnének adakozni és a cég könyvelése
   számára igazolást kérnek közcélú adományukról, a zalalovo at gmail.com  címen
   jelezzék felém ezen igényüket. Köszönöm!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról