[Evangelium] 2016-04-10
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Ápr. 10., V, 01:00:07 CEST
2016. április 10. – Húsvét 3. vasárnapja
Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a
Tibériás-tó partján:
Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a
galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány.
Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Mi is veled megyünk” –
felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak
semmit.
Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem
ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs
valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek
ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s
alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus
szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta,
hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és
beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli
hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy
kétszáz könyöknyire.
Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg
kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.”
Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal,
szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a
háló.
Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte
megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a
kenyeret, és adott nekik, ugyanígy halból is. Ez volt a harmadik eset,
hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik.
Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban
szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy
szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt
felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki:
„Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?”
Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és
ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!”
Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat!
Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad,
és oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted
karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt
jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az
Istent. Azután hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,1-19
Elmélkedés:
Megelőző szeretet
Újra és újra elcsodálkozunk azon a drámai párbeszéden, amelyet a mai
evangéliumban olvasunk. Jézus háromszor kérdezi meg Péter apostoltól, hogy
szereti-e őt, és Péternek háromszor kell kinyilvánítania az Úr iránti
szeretetét. Jézus nem elégszik meg azzal, hogy egyszer teszi fel a
kérdést, hanem még kétszer megismétli azt, s teszi mindezt a többi apostol
füle hallatára. Miért teszi mindezt? Lehetséges magyarázatként a
keresztény igehirdetésben sokszor megjelenik az a gondolat, hogy Jézus
ilyen módon ad lehetőséget Péternek arra, hogy jóvátegye háromszori
tagadását. Emellett azért is történt mindez, mert Jézus többet, nagyobb
szeretetet várt Pétertől, mint a többi apostoltól. Jézusnak az a szándéka,
hogy Péterre bízza az Egyház vezetését. De ezen megbízás előtt megkívánja
azt, hogy a kiválasztott személy megvallja szeretetét. Megkívánja azt,
hogy ez a szeretet ne csak egyszerű szóbeli vallomás, hanem a szív
legmélyebb érzésének megnyilvánulása legyen. Péter pozitív válasza után
kap megbízást arra, hogy vezesse a krisztusi közösséget.
Péter apostol szeretet-vallomása nem egyszerűen csak Jézus kérdésére adott
felelet, hanem Jézus szeretetére adott válasz. Mert Krisztus szeretete
minden szeretetet megelőz. Megelőzi Péter szeretetét és megelőzi a
miénket. Az Úr előzetes szeretete megnyilvánul a meghívásban, ahogyan
Pétert kiválasztja apostolának és megmutatkozik abban is, ahogyan neki
különleges feladatot ad. De Krisztus szeretetének a legnagyobb jele az,
hogy a kereszten meghalt értünk. Ezért van jelentősége annak, hogy Péter
felé nem a szenvedés előtt, hanem a kereszthalál után hangzik el a kérdés.
A szenvedés és a halál vállalásával a szeretet legnagyobb jelét adja az Úr
és erre az előzetes szeretetre válaszol Péter. A drámai beszélgetésben
nincs szó Krisztus szeretetéről, de nincs is erre szükség. Péter jól
tudja, hogy az Úr előbb szerette őt, s ő legfeljebb csak viszonozhatja ezt
a szeretetet.
Be kell látnunk, hogy Jézus megelőző és mindent felülmúló szereteténél
nincs nagyobb. Isten Fia azért jött el emberi világunkba, azért lett
emberré, azért élt a földön, azért tanította az embereket, azért
szenvedett és halt meg, támadt fel a halálból és küldte el pünkösdkor a
Szentlelket, hogy megismerjük Isten végtelen szeretetét, bennünk éljen ez
a szeretet és ezt tartsuk életünkben a legnagyobb ajándéknak.
Ahhoz, hogy ki tudjunk lépni önmagunk világából és megnyíljunk mások felé,
szükség van arra, hogy megtapasztaljuk: szeretnek minket. Mindenekelőtt
Isten szeret minket és az emberek is szeretnek minket. Isten szeretete
tökéletes, az emberek szeretete nem mindig teljes. Minél tökéletesebb
teremtményei, képmásai vagyunk Istennek, annál jobban megmutatkozik
bennünk az önzetlen szeretet. Nekünk Jézus nem háromszor, hanem naponta
felteszi a kérdést, hogy szeretjük-e őt. S nekem válaszolnom kell erre a
kérdésre. Nem érdemes megsértődnöm azon, hogy az Úr minden nap a szeretet
megvallását kéri tőlem, hiszen éppen azáltal erősödik bennem a szeretet.
Kéri tőlem, hogy naponta cselekedetekkel mutassam ki szeretetemet. Az élet
szeretet nélkül, a szeretet megvallása nélkül értelmetlen. A szeretetben
megtalálható életem értelme.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap
meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a
szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész
életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből
feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy
én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy
irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy
bennem a szeretet!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160410.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról