[Evangelium] 2016-04-01
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Ápr. 1., P, 01:00:08 CEST
2016. április 1. – Péntek
Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a
Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén
Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus
fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek
halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak.
De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a
parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus
megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték.
Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd
találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól.
Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!”
Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét –
mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte
a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a
parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó
parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik:
„Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és
partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint
százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus
hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte
megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a
kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset,
hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.
Jn 21,1-14
Elmélkedés:
A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy a feltámadt Jézus megjelenik
Péternek és apostoltársainak. Ebben az esetben nem a szokásos megjelenés
elbeszélésről van szó, bár itt is megfigyelhető, hogy kezdetben nem
ismerik fel az Urat és csak később egy jel hatására jutnak el a
felismerésre. Nem is egy csoda bemutatása a fő cél. Az evangélista a
csodálatos halfogás eseményét és a Jézussal való találkozás élményét
elsősorban azzal a szándékkal írja le, hogy Péter apostol elsőségét
hangsúlyozza. Ezt a következők igazolják: Péter a kezdeményező, aki
halászni indul és őt követi hat társa, köztük maga János evangélista is.
Péterhez fordul a „szeretett tanítvány,” amikor felismeri az Urat. Péter
előbb akar találkozni Jézussal, mint a többiek, ezért a vízbe ugrik, hogy
a partra ússzon, majd pedig egyedül vonja partra a halakkal teli hálót.
A történet ugyanakkor rávilágít az Egyház életére és az Egyház
kapcsolatára Jézussal. Az apostolok az Úr távollétében nem fognak egyetlen
halat sem, munkájuk teljesen eredménytelen. Fáradozásuk csak az Úr
jelenlétében hoz eredményt. Ugyanígy az Egyház bármiféle szolgálata csak
akkor lesz eredményes és gyümölcsöző, ha őrzi a Krisztussal való egységet.
A Krisztushoz való hűség teszi hitelessé tanúságtételünket a
Feltámadottról.
© Horváth István Sándor
Imádság:
A beteg testvérek tapasztalataiban való tevékeny részvétel útján kísérjen
bennünket a boldogságos Szűz Mária, aki a kereszt tövében részt vett Fia
szenvedéseiben, és „szakértő” a fájdalomban. Ő kísérje állandóan és
szeretetteljesen mindazokat, akik testükön, lelkükben és szellemükben az
emberi lét korlátait és sebeit tapasztalják.
Reá, a betegek gyógyítójára és a béke királynéjára bízom a betegeket és a
hozzájuk közelállókat: anyai közbenjárásával segítse őket, hogy a szeretet
civilizációjának terjesztői legyenek.
Szent II. János Pál pápa
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160401.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról