[Evangelium] 2015-09-27

[Evangelium mindennap]

   2015. szeptember 27. – Évközi 26. vasárnap, a Szentírás vasárnapja

   Abban az  időben: János  (apostol) így  szólt Jézushoz:  „Mester,  láttunk
   valakit,  aki  a  te  nevedben  ördögöket  űz  ki,  de  nem  tart  velünk.
   Megtiltottuk neki,  mert  nem követ  minket.”  Jézus ezt  válaszolta:  „Ne
   tiltsátok meg  neki!  Aki  a  nevemben csodát  tesz,  nem  fog  egykönnyen
   szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van. Aki inni ad nektek akár
   csak egy pohár vizet is az én nevemben, – azért, mert Krisztuséi  vagytok,
   – bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül. De aki  megbotránkoztat
   egyet is e  kicsinyek közül,  akik hisznek  bennem, jobb  volna annak,  ha
   malomkövet  kötnének  a  nyakára,  és  a  tengerbe  dobnák.  Ha  a   kezed
   megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel
   a kárhozatra jutnod,  az olthatatlan  tűzre. Ha  a lábad  megbotránkoztat,
   vágd le.  Jobb sántán  bemenned  az életre,  mint  két lábbal  a  kárhozat
   olthatatlan tüzére kerülnöd.  Ha a szemed  megbotránkoztat, vájd ki.  Jobb
   fél szemmel bemenned  az Isten  országába, mint két  szemmel a  kárhozatra
   jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.”
   Mk 9,38-43. 45. 47-48

   Elmélkedés:

   Szabaddá tenni az utat
   Néhány évvel  ezelőtt lelkinapra  hívtak egy  plébániára. Az  egész  napos
   program része volt  egy buzdító  beszélgetés a fiatalokkal,  majd külön  a
   szülőkkel,  gyóntatás,  szentségimádási  óra  és  prédikáció  a   délutáni
   szentmisében. A  misére készülvén  a sekrestyében  észrevettem a  templomi
   szószékhez vezető lépcsőt  és mindjárt felvetettem  ötletként a  házigazda
   atyának, hogy mi lenne, ha a  szószékről mondanám a prédikációt. Nem  volt
   rá ideje, hogy  válaszoljon, mert  a sekrestyés néni  közbeszólt: „Azon  a
   szószéken már legalább 15 éve nem  járt senki. Ha előre szólnak,  szívesen
   elpakoltam volna a lépcsőről, de így elég nehéz volna feljutni.” Szemügyre
   véve a polcként  szolgáló lépcsőt,  nem erősködtem  tovább. Régi  füstölő,
   felgöngyölt futószőnyeg,  gyertyatartók, virágvázák,  takarítóeszközök  és
   ismeretlen tartalmú dobozok  torlaszolták el az  utat s akadályozták  meg,
   hogy a régi szószékről történjen az igehirdetés.
   Azért említem az esetet,  mert sok ember  évek, évtizedek óta  akadályozva
   érzi magát abban, hogy rendszeresen olvassa Isten üzenetét, a  Szentírást.
   A lustaság,  a  kényelem,  a megszokottság,  pontosabban  az  elszokottság
   kacatjai torlaszolják el az utat. Gyorsan rendet lehetne tenni, s most  ne
   mondjuk azt, hogy nincs rá idő, hiszen a mai ünnep, a Szentírás vasárnapja
   jó alkalmat ad erre. Hamar tisztázni lehetne, hogy mi akadályoz meg abban,
   hogy a  Szentírás  mindennapi  lelki táplálékom  legyen.  Nyitott  kapukat
   döngetek azoknál,  akik  olvassák  e sorokat  és  naponta  az  evangéliumi
   elmélkedéseket, hiszen ők Krisztus tanításából élnek. De gondoltak-e arra,
   hogy másoknak segítsenek  abban, hogy  szabaddá tegyék  számukra az  Isten
   szavához vezető utat?  Mert a  Szentírás mindenkié.  Isten üzenete  minden
   emberhez szól. Nem sajátíthatja ki azt magának senki. Nem mondhatom,  hogy
   örömmel tölt  el az,  hogy  naponta találkozom  Isten igéjével  és  fontos
   útmutatást jelent ez számomra,  hanem segítenem kell  másokat, hogy ők  is
   felfedezzék a Krisztus tanításában rejlő lelki kincset.
   Szentgyónás vagy lelki beszélgetés alkalmával papként gyakran megkérdezem,
   hogy az illető  szokott-e Szentírást olvasni.  Egy fiatal édesapa  egyszer
   azt válaszolta, hogy gimnazista korában minden nap olvasott egy részletet,
   de már  sok éve  ki sem  nyitotta Bibliáját.  Kérdeztem, hogy  nincsenek-e
   elvonási tünetei? Nincsenek, válaszolta mosolyogva, mert értette a humort,
   s mert csak humornak gondolta kérdésemet. Aztán már komolyan mondtam neki,
   hogy szerintem lehetnek, mert a  felsorolt bűnei, a családi és  munkahelyi
   problémái arra utalnak, hogy teljesen  elveszítette a támpontot, az  Isten
   iránymutatását  életében.  Elgondolkozott  véleményemen  és  pár  hónappal
   később örömmel mesélte, hogy újra felfedezte a bibliaolvasás örömét.
   Ő szabaddá tette az  utat, a saját útját,  hogy megnyithassa lelkét  Isten
   akarata számára. Milyen jó volna,  ha másokat is megérintene Isten  szava!
   Milyen jó  volna, ha  minden keresztény  ember odafigyelne  a hozzá  szóló
   Istenre! Milyen jó volna, ha mindenki arra törekedne, hogy életében  Isten
   szavának útján járjon, azaz megvalósítsa mindazt, amit olvas és megért!
   Tegyük szabaddá az utat, amelyen Isten közelít felénk!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Istenünk! Miközben  olvassuk a Szentírást,  terád figyelünk,  téged
   hallgatunk, s  felfedezhetjük azt  is, hogy  te meghallgatsz  minket és  a
   Szentírás üzenete  által válaszolsz  kérdéseinkre. Tudom,  hogy a  kitartó
   olvasás, a figyelmesség és a tanulékony lélek elengedhetetlen ahhoz,  hogy
   meghalljam szavadat, megértsem útmutatásodat. Segíts, hogy meghalljalak  a
   Szentírás szavaiban,  a megszólaló  és  lelkem visszhangját  váró  Istent!
   Segíts, hogy a te szent Fiad, Jézus Krisztus örömhíréhez méltóan éljek  és
   eljussak hozzád az örök üdvösségre!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150927.mp3
    

References

   Visible links
   1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-09-27