[Evangelium] 2015-10-26
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Okt. 26., H, 01:00:03 CET
2015. október 26. – Hétfő
Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit a
betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt,
hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához
hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben
rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A
zsinagóga elöljárója méltatlankodott azért, hogy Jézus szombaton
gyógyított, és a sokasághoz fordult: „Hat napotok van a munkára. Akkor
jöjjetek gyógyulást keresni, ne szombaton!” Jézus feléje fordult, és
megfelelt neki: „Képmutatók! Van-e köztetek egy is, aki nem oldja el a
jászoltól ökrét vagy szamarát szombati napon, hogy megitassa? Ábrahámnak
ezt a lányát pedig a sátán tartotta megkötözve immár tizennyolc éve. Nem
kellett-e őt feloldani kötelékétől akár szombaton is?” Ellenfelei e
szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett, hogy Jézus
ilyen csodát művelt.
Lk 13,10-17
Elmélkedés:
Lukács evangélista nem nevezi meg a várost, ahol a mai evangélium
gyógyítása történt, de feltehetően valamelyik Kafarnaum közeli település
zsinagógájában járunk. Jézus szokása szerint részt vesz a szombati
istentiszteleten. Talán nem mindenhol olvasott fel a szent szövegekből és
nem mindenütt tanított, de jelenléte nem maradt titokban, bárhol is járt.
Az emberek keresték őt, s tudhatták, hogy a zsinagógában biztosan
megtalálják szombatonként, ezért is vihették oda betegeiket, miként erre a
zsinagóga elöljárójának szavai utalnak. Lukács röviden írja le a
meggörnyedt asszonnyal való találkozást, csupán az Úr együttérzésére és az
eredményre koncentrálva. A sikeres gyógyítás tényét így emeli ki: „Az
asszony rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent” (Lk 13,13). Aki
tehát korábban erősen meghajolva csak a földet nézhette, most
felegyenesedve az égre emeli tekintetét és hálát ad a mindenható Istennek
gyógyulásáért. Ezzel kapcsolatban két dologra gondolhatunk: egyrészt hitt
abban, hogy Jézus valóban Isten és isteni erejével tudta őt meggyógyítani.
Másrészt megérthette, hogy Jézus gyógyító cselekedete mögött a hozzá
lehajló irgalmas Atya áll.
A csodás gyógyítás, amely minden jelenlévő számára nyilvánvaló volt nem
hagyta közömbösen az embereket. A zsinagóga elöljárója bosszankodik, a nép
pedig örvendezik. Én hogyan fogadom Isten érintését?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Köszönöm, Uram, hogy szereteted egyesít minket. És megköszönöm azokat az
embereket, akiket rám bíztál. Köszönöm, hogy egymásnak szolgálhatunk.
Tarts meg a szeretetben, hogy egymás számára követeid legyünk. Add, hogy
egyetértésünk jele legyen annak, hogy te egyesítesz minket.
A. Pereira
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151026.mp3
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Hamarosan megjelenik a Szívem első gondolata 2016. című könyvem, amely
2015. adventtől 2016. adventig, tehát a jövő évi evangéliumi
elmélkedéseket tartalmazza, közkívánatra most is imagyűjteménnyel.
Szeretettel ajánlom azoknak, akik szívesen olvassák számítógép nélkül az
evangéliumi elmélkedéseket, illetve akik internettel nem rendelkező
személyt akarnak megajándékozni vele, például karácsonyra. Az elmélkedések
újak, és nem a korábbiak ismétlései. 10-100 éves korúaknak ajánlom, bár
olyanról is tudok, aki elmúlt 103 éves, s naponta olvassa.
Gyerekek evangelizációja
A gyerekek evangelizációja most is szívügyem, több új kiadványt is
készítettem kérésetekre. Írtam a most kezdődő Szent Márton évre egy
gyerekeknek szóló képeskönyvet Szent Márton püspökről. 2016-ra kétféle
gyereknaptár készült. Az egyik a Szent Márton évre az ő életének
eseményeivel, a másik az Irgalmasság szentévére az irgalmasság
cselekedeteivel és az irgalmasságról szóló jézusi példabeszédekkel.
Újdonság az Élő Evangélium foglalkoztató füzet, amely az év minden
vasárnapjára (hetére) tartalmaz egy játékot vagy feladatot. A gyerekek e
játékokon keresztül ismerhetik meg Szent Márton püspök életét és
tiszteletét. E kiadványokat 6-14 éves gyerekeknek ajánlom.
Bővebb információk és minden idei evangelizációs kiadvány az alábbi
rendelési linken található.
Kérem, hogy aki korábban e-mailben vagy postán már rendelet, ugyanazt NE
küldje el ismét az űrlapon. Köszönöm.
Rendelés az alábbi linken. A link biztonságos, akkor is, ha esetleg a
böngésző mást jelez.
https://docs.google.com/forms/d/1XQ90ah0NZUX7ZgR7GolaskYsUdbVUZ7z6VaPoKnkUGU/viewform
Olvassátok, éljétek és hirdessétek az evangéliumot!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2015. október 26.
References
Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-10-26
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról