[Evangelium] 2015-10-24
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Okt. 24., Szo, 01:00:07 CEST
2015. október 24. – Szombat
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról
hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre
Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek
voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha
nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt
gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony
és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél?
Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is
mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében.
Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt
vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a
fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így
válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha
terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.”
Lk 13,1-9
Elmélkedés:
A mai evangéliumi részlet bevezetése bepillantást enged Jézus korának
politikai viszonyaiba, mindabba a félelembe és borzalomba, amit a rómaiak
megszállása, fennhatósága jelentett a zsidók számára. Az idegen hatalom
uralkodását a zsidók nehezen viselték, s emiatt rendszeresek voltak a
fegyveres lázadások, amelyeket a rómaiak a nép megfélemlítése érdekében
kegyetlenül levertek. Egy ilyen lázadás leverésére, a lázadók megölésére
utal Jézus, amely Jeruzsálemben a templomban, az áldozatbemutatás helyén
történhetett. A rómaiak vérengzése feltehetően nem csak a tényleges
lázadókat érintette, hanem a jeruzsálemi zarándoklaton részt vevő ártatlan
emberek is áldozatul eshettek. Lukács evangélista nem az eseményre figyel,
hanem az ennek kapcsán Jézus részéről elhangzó figyelmeztetésre. Az
áldozatok nem azért jártak így, mert másoknál bűnösebbek voltak, s nem
Isten büntette meg őket ilyen módon a rómaiak keze által titkos bűneikért.
Ugyanez a helyzet azokkal az emberekkel, akikre rádőlt egy torony s ezzel
halálukat lelték. A tragédia nem Isten büntetése ez esetben sem.
De eljön az idő, az isteni számonkérés ideje. Mégpedig akkor, amikor azt
Isten akarja. Ezt szemlélteti a fügefáról mondott hasonlat. Számomra is
eljött a megtérés ideje. Nem élhetek vissza a nagylelkű Isten türelmével.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Szentlélek Isten, vigaszom vagy; alakíts át engem, mert bűnös ember
vagyok. Kelts életre, mert halott vagyok. Ébressz fel álmomból és tégy
alkalmassá az örök életre. Légy velem, lakj nálam, maradj bennem
dicsőséges Szentháromság!
C. Neumann
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151024.mp3
References
Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-10-24
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról