[Evangelium] 2015-11-27

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Nov. 27., P, 01:00:01 CET


   2015. november 27. – Péntek

   Abban az  időben  Jézus  a  következő  hasonlatot  mondta  tanítványainak:
   „Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már  hajtanak,
   tudjátok, hogy közel  van a nyár.  Ugyanígy ti is,  amikor látjátok,  hogy
   mindez bekövetkezik,  tudjátok  meg,  hogy közel  van  az  Isten  országa.
   Bizony, mondom nektek:  Nem múlik el  ez a nemzedék,  amíg mindez meg  nem
   történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.”
   Lk 21,29-33

   Elmélkedés:

   A Szentírásban többször esik szó a végső időkről. Az egykori tanítványokat
   ugyanaz a kérdés  foglalkoztatta, mint minden  kor bármely emberét:  mikor
   fog mindez  bekövetkezni?  De még  ennél  is fontosabb  a  kérdés:  milyen
   előjelei, előzményei lesznek, hogy hamarosan  eljönnek a végső idők?  Lám,
   az ember mennyire óvatos! Szeretné előre tudni, hogy mikor várhatóak  ezek
   az események és szeretne rájuk felkészülni. Jézus tanítása azt erősíti meg
   bennünk, hogy  ne  találgassunk  az időpont  tekintetében,  hanem  legyünk
   felkészülve arra, hogy bármikor bekövetkezhetnek a végső idők.
   Ez a  világ mulandó.  Minden, aminek  kezdete van,  egyszer véget  ér.  Az
   emberi  lét  mulandó.  Elkezdődik  és  egyszer  véget  ér  a  halállal.  A
   mulandóságot, az elmúlást  megtapasztalva az ember  keresi azt, ami  örök,
   meg nem szűnő, maradandó. Jézus ezt  tanítja: „Ég és föld elmúlnak, de  az
   én igéim  el nem  múlnak” (Lk  21,33). Jézus  tanítása örök,  azaz  minden
   korban újra és  újra elhangzó  igazság. Jézus  tanítása örökérvényű,  azaz
   minden kor embere számára megmutatja az igazság útját, az üdvösség  útját.
   Jézus tanítása igaz,  azaz hihetünk  abban, hogy valóra  fog válni.  Jézus
   tanítása reménykeltő,  azaz bízhatunk  abban, hogy  a próbatételek  idején
   mellettünk áll Isten. Jézus tanítása az örök életet jelenti számunkra.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, nézd nyomorúságomat.  Ki máshoz menekülhetnék,  mint hozzád?  Hogyan
   viselhetném el  magamat, ha  nem azzal  a gondolattal,  hogy te  elviselsz
   engem, ha nem annak megtapasztalásával, hogy te még mindig jó vagy hozzám?
   Nézz rám, Istenem: nem  nagy bűnöst látsz bennem,  hanem csak egy  kicsit.
   Olyan bűnöst  látsz, akinek  még a  bűnei is  kicsinyesek, szegényesek  és
   hétköznapiak. De az én középszerűségem nem álcázó takaró-e, amely mögött a
   legrosszabb rejtőzik: az önző és gyáva, a hanyag és érzéketlen szív; olyan
   szív,  mely  képtelen  nagylelkűségre  és  távlatokra?  Könyörülj  az   én
   szerencsétlen szívemen, Uram,  te a nagylelkűség  és szeretet Istene!  Add
   ennek a szegény, kiszikkadt szívnek Szentlelkedet, hogy ő alakítson újjá!
   K. Rahner

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151127.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!

   1000 könyv 1000 gyermeknek
   Idén adventben  is  tartunk  jótékonysági  akciót,  amely  keretében  1000
   ajándékkönyvet küldünk gyerekeknek.  A plébániákon és  a helyi  karitászon
   keresztül olyan családokhoz juttatjuk el az ingyenes könyveket, akiknek  a
   karácsonyi  ajándékvásárlás  gondot  jelent  szegénységük  miatt.  Idén  A
   betlehemi  jászol  vagy  a  Szent   Márton  életútja  könyvet  küldjük   a
   gyermekeknek.
   Kérem, segítse  Ön  is  evangelizációs és  karitatív  munkánkat!  1200  Ft
   adományával hozzájárulhat  ahhoz, hogy  egy  gyermeknek ünneppé  tegyük  a
   karácsonyt. Az adakozás Önnek is örömet fog jelenteni. A jó Isten  fizesse
   meg nagylelkűségét!
   Eddig közel  700 könyvre  érkezett már  felajánlás. Köszönöm  a  gyermekek
   nevében!

   Élő Kenyér gyermekújság
   Élő  Kenyér   gyermekújság:  ez   az  én   válaszom  arra,   hogy   miként
   evangelizáljuk  a   gyermekeket.   A  gyerekek   evangelizálása   céljával
   alapítottam és készítem  évek óta munkatársaimmal  az Élő Kenyér  újságot,
   amely egy misekalauz gyerekek számára, és havonta jelenik meg tele  színes
   képekkel.  Azoknak  ajánlom,   akik  szeretnének  gondoskodni   gyermekük,
   unokájuk vallásos neveléséről.
   Bővebb információ és rendelési lehetőség a linkre kattintva:
   https://docs.google.com/forms/d/12u_l3utWLQNgo6d5-9vsWZjqnLCzd8gXf5DNZ0ZYCj0/viewform
   Kérem az adatok pontos megadását. A jelenlegi előfizetők NE küldjék el  az
   űrlapot! Köszönöm.

   Jótékonysági előfizetés
   Lehetőség van arra,  hogy előfizesse  az újságot egy  határon túli  magyar
   gyermek javára. Ebben az  esetben nem Ön,  hanem egy kárpátaljai,  erdélyi
   vagy  felvidéki  magyar  gyermek  kapja  az  Élő  Kenyeret.   Jótékonysági
   előfizetés 2016-ra: 7000  Ft. A  jótékonysági előfizetők NE  töltsék ki  a
   fenti űrlapot. Köszönöm!
   E célokra az adományokat 2015.  november végéig várjuk, hogy  decemberben,
   még karácsony előtt jusson idő a küldésre.
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2015. november 27.

   Adományát az alábbi lehetőségeken juttathatja el.
   1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
   Kérjük, válassza  az  Adomány  lehetőséget,  majd  adja  meg  a  szükséges
   adatokat. A támogatás céljánál válassza az 1000 gyerek 1000 könyv vagy  az
   Élő Kenyér jótékonyság lehetőséget.

   2. Átutalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Közlemény: 1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság

   3. Utalás külföldről
   Számlatulajdonos neve és címe:
   Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Bank neve  és  címe: K&H  Bank  Zalaegerszegi Fiók,  H-8900  Zalaegerszeg,
   Kossuth L. u. 8.
   IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   Közlemény: 1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság

   4. Postai úton
   Adományát postai  rózsaszín csekken  is eljuttathatja  a következő  címre:
   Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Közlemény:1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság
   5. Adományozáshoz  sárga csekk  kérhető tőlem  a zalalovo at gmail.com  címre
   küldött levélben.  Kérem  a  név  és a  postacím  megadását,  ahová  lehet
   küldeni.

References

   Visible links
   1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-11-27


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról