[Evangelium] 2015-12-31

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Dec. 31., Cs, 01:00:01 CET


   2015. december 31. – Csütörtök

   Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő  volt
   kezdetben Istennél. Minden őáltala  lett, és nélküle  semmi sem lett,  ami
   lett. Őbenne  élet volt,  és ez  az élet  volt az  emberek világossága.  A
   világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.  Föllépett
   egy ember,  akit  Isten küldött:  János  volt  a neve.  Azért  jött,  hogy
   tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
   Nem ő  volt a  világosság, ő  csak  azért jött,  hogy tanúságot  tegyen  a
   világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
   megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett,  de
   a világ nem ismerte fel őt. A  tulajdonába jött, de övéi nem fogadták  be.
   Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
   legyenek; azoknak, akik hisznek  benne, akik nem vér  szerint, nem a  test
   kívánságából, és nem is a  férfi akaratából, hanem Istentől születtek.  És
   az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő  dicsőségét,
   mely az Atya Egyszülöttjének  dicsősége, telve kegyelemmel és  igazsággal.
   János tanúságot tett  róla, amikor  ezt hirdette: „Ő  az, akiről  mondtam,
   hogy utánam jön, de  megelőz engem, mert előbb  volt, mint én.” Hiszen  mi
   mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A  törvényt
   ugyanis Mózes  által  kaptuk,  a  kegyelem és  az  igazság  azonban  Jézus
   Krisztus  által  valósult  meg.  Istent   soha  senki  nem  látta;   Isten
   Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
   Jn 1,1-18

   Elmélkedés:

   A frissen kivágott  fán gyerekek számolják  az évgyűrűket, hogy  megtudják
   milyen idős lehetett a  fa. Érdekes számukra,  mert most látnak  életükben
   először ilyet. Minden gyűrű  egy év. A szüntelenül  múló idő minden  évben
   otthagyta  nyomát  a  fán,  amelyet   a  korábbi  években  alig   lehetett
   észrevenni, de most,  a kivágás  után láthatóvá  vált. Az  idő rajtunk  is
   nyomot hagy.  Az elmúlt  esztendő során  is növekedtünk,  s a  közvetlenül
   előttünk álló, majd a következő években is növekednünk kell, amíg  életünk
   fáját egyszer ki nem vágják, s Isten fogja szemlélni növekedésünk nyomait.
   Ha visszatekintünk az időben, annak múlását gyorsnak érezzük: milyen hamar
   eltelt ez az  év, milyen gyorsan  múlnak az évek  - mondogatják sokan.  Ha
   időben előretekintünk,  már nem  érezzük ezt  a gyorsaságot,  néha  inkább
   siettetnénk az  idő  múlását,  hogy egy-egy  várva  várt  esemény  mielőbb
   bekövetkezzen.  Ha   a  jelen   pillanatra  gondolunk,   néha   szeretnénk
   megállítani az időt, természetesen olyankor, amikor nagy öröm és boldogság
   részesei vagyunk.
   De hiába is támadnak ilyen  érzéseink, gondolataink, az idő  előrehaladtát
   nem tudjuk befolyásolni.  Mert az  idő és az  örökkévalóság Isten  kezében
   van. Miként időbeli létezésünket, a születéstől a halálig tartó  életünket
   Istennek köszönhetjük, ugyanúgy az  örökkévalóságba való megérkezésünk  is
   Isten ajándéka lesz.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Ó örök Ige, Isten és Mária Fia, újítsd meg a lelkek rejtekében  születésed
   csodáját! Megváltott  fiaidat  öltöztesd halhatatlanságba,  gyújts  bennük
   szeretetet, egyesítsd  valamennyit  titokzatos tested  kötelékeivel,  hogy
   eljöveteled meghozza  a  biztos  békét,  az egyesek  és  a  népek  közötti
   testvéri összefogást! Ámen.
   Szent XXIII. János pápa

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151231.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról