[Evangelium] 2015-12-29

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Dec. 29., K, 01:00:00 CET


   2015. december 29. – Kedd

   Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai,  szülei
   felvitték Jézust  Jeruzsálembe,  hogy bemutassák  az  Úrnak, amint  az  Úr
   törvénye előírja: „Minden  elsőszülött fiú az  Úr szent tulajdona.”  Ekkor
   kellett Máriának, ugyancsak az Úr  törvénye szerint, „egy pár gerlét  vagy
   két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
   És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon  nevű férfiú, egy igaz és  istenfélő
   ember, aki  Izrael  vigaszára  várt,  és  a  Szentlélek  lakott  benne.  A
   Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg  nem
   látja az Úr Fölkentjét. A Lélek  arra indította, hogy menjen a  templomba,
   amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint
   cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta  Istent:
   „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert
   szemeim   meglátták   szabadításodat,   melyet   minden   nemzet   számára
   készítettél, hogy világosság  legyen: kinyilatkoztatás  a pogányoknak,  és
   dicsőség népednek, Izraelnek.”
   Jézus atyja  és  anyja ámulva  hallgatták  mindazt, amit  Simeon  mondott.
   Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám,
   e  Gyermek  által  sokan  elbuknak  és  sokan  feltámadnak  Izraelben!  Az
   ellentmondás jele lesz  ő –  még a  te lelkedet is  tőr járja  át –,  hogy
   napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
   Lk 2,22-35

   Elmélkedés:

   Szent  Lukács  csupán  néhány  eseményt  jegyez  le  evangéliumában  Jézus
   gyermekkoráról, ezek  közé tartozik  a templomi  bemutatás is,  amiről  ma
   olvasunk. Az evangélista  nem az  esemény történeti  leírását adja,  hanem
   jelképes elemeket  mutat  be. Ezek  közül  elsőként az  „elsőszülött  fiú”
   említését érdemes kiemelnünk. Az újszülött gyermek, Jézus nem csupán Mária
   elsőszülött gyermeke, hanem a mennyei  Atya elsőszülött és egyszülött  Fia
   is.  A  mózesi  törvény   ugyan  előírta  az  elsőszülöttek   megváltását,
   kiváltását, de  ezt  nem  kellett  feltétlenül  a  jeruzsálemi  templomban
   megtenni.  Az  evangélista  az  esemény  helyszínéül  a  szent  helyet,  a
   jeruzsálemi templomot jelöli meg, s ezzel hangsúlyozza, hogy ez a kiváltás
   Jézus esetében  az  ő Atyjának  házában  történt. A  templomban  megjelenő
   Simeon és  Anna  azokat jelképezik,  akik  a korábbi  korokban  a  Messiás
   jövetelére vártak, illetve  akik a későbbi  időkben Jézusban felismerik  a
   Megváltót.
   A kis Jézust édesanyja, Mária,  és nevelőapja, József viszik a  templomba.
   Ők a kezdeményezők, ők cselekszenek, Jézus pedig kisdedként elviseli  ezt.
   Ám  a  templomi  bemutatáskor  Mária  és  József  szerepe  megváltozik,  a
   mindenható Istennek  ajánlják  a  gyermeket,  ők  maguk  pedig  a  gyermek
   szolgálóivá válnak. Milyen jó volna, ha minden szülő így ajánlaná Istennek
   és ilyen alázattal nevelné gyermekét.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Betlehemi  Gyermek,  a  béke  prófétája,   bátorítsd  a  párbeszéd  és   a
   kiengesztelődés kezdeményezéseit,  támogasd  a  béketörekvéseket,  amelyek
   félénkek, de mégis telve vannak reménységgel, s már a megvalósulás  útjára
   léptek a világban élő oly sok  fivérünk és nővérünk békésebb jelenéért  és
   jövőjéért.  És  hogyan  is  ne  fordítanánk  résztvevő  szorongással,   de
   egyszersmind kiolthatatlan bizalommal  teli tekintetünket  arra a  Földre,
   amelynek a Fia vagy?
   Szent II. János Pál pápa

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151229.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról