[Evangelium] 2015-12-13

[Evangelium mindennap]

   2015. december 13. – Advent 3. vasárnapja

   Amikor Keresztelő  János bűnbánatot  hirdetett,  a nép  megkérdezte:  „Mit
   tegyünk?” „Akinek két  ruhája van  – válaszolta  –, az  egyiket ossza  meg
   azzal, akinek egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen.” Jöttek
   a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester,  mit
   tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van
   szabva.” Megkérdezték őt  a katonák is:  „Hát mi mit  tegyünk?” Nekik  így
   felelt: „Ne zsarnokoskodjatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek  meg
   zsoldotokkal.”
   A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem
   János-e a  Krisztus.  Ezért János  így  szólt hozzájuk:  „Én  csak  vízzel
   keresztellek titeket. De  eljön majd, aki  hatalmasabb, akinek  saruszíját
   sem vagyok méltó  megoldani. Ő  majd Szentlélekkel és  tűzzel fog  titeket
   megkeresztelni. Szórólapátját  már  a kezében  tartja,  hogy  megtisztítsa
   szérűjét: a  búzát  csűrébe  gyűjtse, a  pelyvát  meg  olthatatlan  tűzben
   elégesse.” És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik  az
   üdvösséget.
   Lk 3,10-18

   Elmélkedés:

   Amikor az idő megállni látszik
   Az első  két  adventi  vasárnapon  az időről,  annak  múlásáról,  a  jelen
   pillanat fontosságáról és az örökkévalóságról elmélkedtünk. Folytassuk  ma
   ezeket a gondolatokat!  Az evangéliumi történet  szerint Keresztelő  János
   bűnbánatot hirdet és megkereszteli a hozzá érkezőket. A vámosok, a katonák
   és az  egész nép  mind ezt  kérdezi: „Mit  tegyünk?” Megbánták  a  múltban
   elkövetett bűnöket, s ennek kifejezéseként megkeresztelkednek.  Kérdésüket
   értelmezhetnénk úgy,  hogy  a  jövőre vonatkozik,  azaz  tudni  szeretnék,
   milyen módon változtassák  meg életvitelüket. De  talán helyesebb, ha  azt
   mondjuk, hogy ez a kérdés a jelenre vonatkozik. Megértik, hogy a változást
   ma kell elkezdeni, mert holnap talán már késő. Készek arra, hogy új életet
   kezdjenek,  mégpedig  ne  egy  bizonyos  idő  múlva,  hanem  most.  Lukács
   evangélista folyamatos jelenként jegyzi le a valószínűleg több héten  vagy
   hónapon át tartó eseményeket, mindazt, amit János tesz. A leírás szerint a
   jelen pillanatában éli meg mindenki  a feszült várakozást, egészen  addig,
   amíg János  beszélni nem  kezd  a jövőről,  Jézus közeli  fellépéséről.  A
   szöveget olvasva olyan  érzésünk támad, mintha  megállni készülne az  idő.
   Természetesen nem az  idő áll  meg, hanem az  idő folytonosságában  vannak
   kitüntetett időszakok. Kegyelmi időnek, megszentelt időnek, ünnepi  időnek
   nevezhetjük ezeket  az  időszakokat, amelyek  kiemelkednek  a  hétköznapok
   sorából.  A   Szentírás   nyelvén  így   hangzik   ennek   megfogalmazása:
   „Beteljesedett az idő!”
   Az   advent   ilyen   időszak.   Arra   hív   minket,   hogy   felfedezzük
   mindennapjainkban a múlhatatlant, a maradandót, a végtelent, az  időtlent,
   az örökkévalót.  Mert a  mulandó kevésbé  értékes, mint  az örökkévaló.  A
   magyar nyelv sajnos képtelen arra, amire az evangéliumok eredeti nyelve, a
   görög igen.  A görög  nyelvben két  szó  van az  időre: a  kronosz  (ebből
   származik a kronológia, időrendiség  szavunk) az eszközökkel mérhető  időt
   jelenti, amelyben az  egymás után  következő események  zajlanak. A  másik
   görög szó,  a  kairosz  pedig  a mérhetetlen  és  megfoghatatlan  időt,  a
   kegyelmi időt,  az  isteni  dolgok  és  tevékenység  idejét  jelenti.  Egy
   Lüszipposz nevű ókori görög szobrász ezt a bizonyos kairoszt, a különleges
   időt egyik alkotásán futó fiatalemberként  ábrázolja, akinek a feje  hátul
   kopasz, mert  akit  elhagyott az  többé  meg nem  ragadhatja,  elöl  pedig
   hajtincs lóg az  arcába, hogy  aki találkozik vele,  megragadhassa őt,  az
   időt. Nagyon érdekes, szemléletes és elgondolkoztató ez az ábrázolás.
   A  történelem  során  különleges  kegyelmi  idő  az,  amikor  a   Fiúisten
   megtestesül, emberré  lesz. Méltán  mondjuk, hogy  ez az  esemény az  idők
   teljességében történt. Olyan időben, amelyet egyedül Isten tudott előre, s
   amelyet ő határozott meg. És szintén különleges idő minden advent, amely a
   Fiúisten jövetelére készít fel bennünket.  Felkészít akkor, ha megéljük  a
   pillanatot, felismerjük  annak  jelentőségét,  felfedezzük  benne  azt  az
   isteni szándékot, amely ki szeretne ragadni bennünket az idő keretéből,  a
   mulandóság állapotából,  hogy  az örökkévalóra  figyeljünk.  Miként  annak
   idején sem ismerte fel  mindenki a messiási időt,  a megváltás idejét,  az
   üdvösség idejét, így van ez napjainkban is.
   Amikor szinte megállni látszik az idő, akkor történnek az igazi csodák  és
   a nagy jelentőségű, felejthetetlen események. Vajon én felismerem-e  Isten
   jövetelének idejét?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenünk, irgalmas  Atyánk!  Te  azért  küldted  el  Fiadat  bűnös  emberi
   világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Jézus
   nélkül soha nem  találnánk rá  a bűnbánat útjára,  nem találnánk  rá a  te
   irgalmadra. Te adod nekünk  az adventi időt  a bűnbánat idejeként.  Érints
   meg minket irgalmaddal! Bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk már tovább
   bűneink beismerését, hanem a bűnbánat  egyenes útján indulunk most  feléd.
   Jézus születése egykor nagy változást hozott a világba. Istenünk! Te képes
   vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni.
   Hozz megújulást az én életembe!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151213.mp3
    

References

   Visible links
   1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-12-13