[Evangelium] 2014-10-27

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Okt. 27., H, 01:00:02 CET


   2014. október 27. – Hétfő

   Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit  a
   betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt,
   hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta,  magához
   hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben
   rátette a kezét. Az  rögtön felegyenesedett, és  dicsőítette az Istent.  A
   zsinagóga  elöljárója   méltatlankodott   azért,  hogy   Jézus   szombaton
   gyógyított, és a  sokasághoz fordult:  „Hat napotok van  a munkára.  Akkor
   jöjjetek gyógyulást  keresni,  ne  szombaton!” Jézus  feléje  fordult,  és
   megfelelt neki: „Képmutatók!  Van-e köztetek egy  is, aki nem  oldja el  a
   jászoltól ökrét vagy szamarát  szombati napon, hogy megitassa?  Ábrahámnak
   ezt a lányát pedig a sátán  tartotta megkötözve immár tizennyolc éve.  Nem
   kellett-e őt  feloldani  kötelékétől  akár  szombaton  is?”  Ellenfelei  e
   szavakra szégyenükben  elpirultak. A  nép  pedig örvendezett,  hogy  Jézus
   ilyen csodát művelt.
   Lk 13,10-17

   Elmélkedés:

   Szent Lukács evangélista –  annak ellenére, hogy ő  maga orvos volt –  nem
   nevezi meg pontosan  az asszony betegségét.  Leírásából, amely szerint  az
   asszony „annyira meggörnyedt, hogy  egyáltalán nem tudott  felegyenesedni”
   (Lk  13,11),  arra   következtethetünk,  hogy   valamiféle  bénulás   vagy
   idegbecsípődés lehetett a  baja. De talán  nem is ez  a lényeg, hiszen  az
   orvos evangélista  sem ennek  szentel figyelmet.  Az biztos,  hogy  komoly
   betegségről van szó, amely igen régóta, 18 éve tart.
   A  komoly  betegségtől  megszabadító  csodának  természetesen  a  gyógyult
   örülhetett  a  legjobban,  de  a  nép  is  csatlakozott  öröméhez.   Jézus
   ellenfelei élükön a zsinagóga elöljárójával viszont rosszallásukat fejezik
   ki, munkának minősítve a csodatételt, mert az Úr szombaton, a nyugalom  és
   a pihenés napján gyógyított.
   Ellenfeleit  megszégyenítő  válaszában  Jézus   rávilágít  arra,  hogy   a
   szombatra vonatkozó törvények  nem korlátozhatják abban,  hogy az  emberek
   érdekében csodákat tegyen, amelyek Isten országának a jelei. Jézus  tettei
   sokkal inkább  megfelelnek Isten  szándékainak  és szolgálják  az  emberek
   érdekeit, mint a szombati pihenésre vonatkozó parancsok. Jót tenni  minden
   helyzetben, megmenteni  a  bajban lévő  embert,  irgalmasságot  gyakorolni
   vele: ez Isten szándéka. Milyen  törvény az, amely bárkit is  megakadályoz
   abban, hogy  jót  tegyen? Jónak  nevezhető  egyáltalán az  ilyen  törvény?
   Keressük minden helyzetben Isten szándékait!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Drága Jó Istenem,  Hálát adok  életem minden  pillanatáért, Épségemért  és
   egészségemért, És mindazért, amivel  megajándékoztál. Add, hogy ezután  is
   törvényeid szerint éljek, Hogy ezáltal a Mennyországba jussak.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-10-27
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141027.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról