[Evangelium] 2014-10-10

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Okt. 10., P, 01:00:01 CEST


   2014. október 10. – Péntek

   Egy alkalommal Jézus egy  néma emberből űzött ki  ördögöt. Amint az  ördög
   kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt
   mondták: „Belzebubnak,  az ördögök  fejedelmének  segítségével űzi  ki  az
   ördögöket.” Mások próbára  akarták tenni,  és égi  jelet követeitek  tőle.
   Jézus belelátott gondolataikba, és  így szólt hozzájuk: „Minden  önmagában
   meghasonlott ország elpusztul, és  ház házra omlik.  Ha a sátán  önmagában
   meghasonlott, hogyan állhat  fönn az  országa? Ti  ugyanis azt  mondjátok,
   hogy Belzebub  segítségével  űzöm ki  az  ördögöket. Ám,  ha  én  Belzebub
   segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a  segítségével
   űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával  (vagyis
   Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az
   Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig
   van biztonságban,  amíg el  nem  jön az,  aki  erősebb nála.  Ez  legyőzi,
   elveszi fegyverzetét,  amelyben bízott,  és  szétosztja a  zsákmányt.  Aki
   nincs velem, az ellenem  van; aki nem gyűjt  velem, az szétszór. Amikor  a
   tisztátalan lélek  kimegy  az  emberből, nyugtalanul  bolyong  a  magányos
   pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja  magában:
   „Visszamegyek házamba,  ahonnét kijöttem.”  Odamegy,  és azt  látja,  hogy
   egykori lakóhelyét kisöpörték  és rendbehozták. Erre  elmegy, hoz  magával
   hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és  ott
   laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.”
   Lk 11,15-26

   Elmélkedés:

   A mai evangélium egy  néma emberrel tett  csodával kezdődik, akiből  Jézus
   ördögöt űzött ki. Az  ördögűzés tényét nem is  vitatja senki, inkább  abba
   akarnak belekötni,  hogy  honnan  van  Jézus  hatalma  ahhoz,  hogy  ilyen
   cselekedetekre képes.
   Jézus csodái fényes bizonyítékai  annak, hogy valóban  Isten. A vele  való
   találkozás a  remény  fényét gyújtja  meg  a gyógyulni  vágyó  betegeknek.
   Fontos látnunk, hogy csodái nem csak a testi bajokat szüntetik meg,  hanem
   kiszólítják az  embereket a  bűn  sötétségéből és  elindítják őket  a  hit
   világosságának útján.  A csodák  feltétele, hogy  az ember  készen  álljon
   arra, hogy a hit útján, a világosság útján járjon. A gonosz lélek  azonban
   arra  törekszik,  hogy  elhomályosítsa  a  jóság  cselekedeteit,   sötétbe
   burkolja a szeretetből  fakadó tetteket.  Ezért születhet  meg a  képtelen
   vád, hogy Jézus  az ördögök fejedelmének,  a sötétség urának  segítségével
   teszi csodáit. A gonosz  lélek ugyanis éppen a  hit útjáról, a  világosság
   útjáról szeretné letéríteni az embereket.
   Válaszában Jézus egyértelművé teszi, hogy hatalma Istentől származik. Az ő
   csodái,  amelyek  a  múltban  megtapasztalt  isteni  csodák   folytatásai,
   egyúttal Isten  új országa  megnyilvánulásának a  jelei. Az  a tény,  hogy
   Jézus számos bizonyítékát  adja annak,  hogy hatalma van  a gonosz  lelkek
   felett, bátorítást  ad nekünk:  az ő  segítségével képesek  vagyunk mi  is
   ellenállni a rossznak és legyőzhetjük a kísértéseket.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Megfeszített és föltámadt  Urunk! Taníts meg  minket arra, hogyan  küzdjük
   meg a  mindennapi  élet harcait,  és  így teljesebbé  váljon  életünk.  Te
   türelmesen  és  alázatosan   viseled  az  emberi   élet  terheit,   miként
   kereszthalálod és szenvedésed kínjait. Segíts, hogy napi fájdalmainkat  és
   konfliktusainkat, mint növekedésre kapott  lehetőségeket fogadjuk, és  így
   egyre hasonlóbbá váljunk Hozzád. Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a
   szenvedéseket, bízva abban, hogy Te támogatsz.
   Boldog Kalkuttai Teréz

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-10-10
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141010.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról