[Evangelium] 2014-10-05

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Okt. 5., V, 01:00:01 CEST


   2014. október 5. – Évközi 27. vasárnap

   Abban az  időben  Jézus  ezt  mondta  a  főpapoknak  és  a  nép  véneinek:
   Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki  szőlőt
   telepített, bekerítette sövénnyel, belül  pedig (a sziklába)  taposógödröt
   vágott, és  őrtornyot épített.  Aztán rábízta  a szőlőt  a munkásokra,  és
   elutazott.  Amikor   eljött   a   szüret  ideje,   elküldte   szolgáit   a
   szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások  megragadták
   a szolgáit, s  az egyiket  összeverték, a másikat  megölték, a  harmadikat
   pedig megkövezték. Erre  más szolgákat küldött,  többet, mint először,  de
   ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a  fiát küldte le hozzájuk, mondván:  „A
   fiamat csak megbecsülik!” Mikor azonban a szőlőmunkások meglátták a  fiút,
   így szóltak egymáshoz:  „Ez itt az  örökös! Gyertek, öljük  meg, és  miénk
   lesz az öröksége!” Meg is ragadták  őt, kidobták a szőlőből, és  megölték.
   Amikor  megjön  a  szőlőskert   ura,  ugyan  mit   tesz  majd  ezekkel   a
   szőlőmunkásokkal? Ezt  válaszolták:  „Gonoszul elbánik  a  gonoszokkal,  a
   szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
   Jézus így folytatta: „Nem  olvastátok soha az írásokban:  A kő, melyet  az
   építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben
   csodálatos ez! Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és
   olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.”
   Mt 21,33-43

   Elmélkedés:

   A Fiú küldetése
   A  mai  evangéliumi   példabeszéd  a  gonosz   szőlőmunkásokról  szól.   A
   hagyományos értelmezés szerint  Jézus hasonlata  az üdvtörténetet  mutatja
   be. A  szőlőskert  gazdája  maga  az Isten,  aki  „szőlőt  telepít,”  azaz
   kiválasztja Izrael népét.  Amikor elérkezik a  szüret ideje, a  tulajdonos
   elküldi  szolgáit,  akik  Isten   küldötteit,  a  prófétákat  jelentik   a
   történetben, s akiket megölnek a gonosz munkások. A Szentírás  ószövetségi
   könyveit olvasva látjuk, hogy a prófétákat szinte kivétel nélkül megölték.
   Az idők teljességében Isten az ő Fiát, Jézus Krisztust küldi el a világba,
   akit szintén  elutasítanak az  emberek. A  példázat azon  mozzanata,  mely
   szerint a  szőlőskerten kívül  ölik meg  a gazda  Fiát, egyértelmű  utalás
   arra, hogy elítélését követően  Jézust arra kényszerítik, hogy  keresztjét
   hordozva kimenjen  Jeruzsálemből  és a  városon  kívül, a  Golgota  hegyén
   feszítik őt  keresztre.  Isten  azonban  az  emberek  által  megvetett  és
   elutasított Jézusra, mint szegletkőre új népet épít, az újszövetség népét,
   az Egyház közösségét, amely Istennek engedelmeskedve megtermi gyümölcsét.
   A történet lezárásaként Máté a következőket írja: „Példabeszédeit hallva a
   főpapok és a farizeusok megértették,  hogy róluk beszél. Ekkor el  akarták
   őt fogni, de féltek a tömegtől,  mert az emberek prófétának tartották  őt”
   (Mt 21,44-45). Jézus számíthatott erre a reakcióra, hiszen jól tudta, hogy
   az írástudók ismerik  az ószövetségi  idők történeteit  és magukra  fogják
   vonatkoztatni a hallottakat. Miért mondta mégis ezt a példabeszédet nekik?
   Biztos nem azért, hogy az ellene irányuló haragot tovább fokozza. Korábban
   is megtapasztalta már,  hogy a nép  vallási vezetői nem  nézik jó  szemmel
   cselekedeteit, és tanításába is próbálnak belekötni. Gondolhatnánk azt is,
   hogy mintegy  vádként hangzott  el részéről  a példabeszéd.  Ezzel  akarta
   szembesíteni a  vezetőket  elődeik,  atyáik  tetteivel,  akik  megölték  a
   prófétákat. Ebben  lehet némi  igazság,  de mégse  menjünk tovább  ezen  a
   vonalon, mert  akkor  könnyen  odajuthatunk,  hogy  Jézus  megöléséért  is
   felelősöket fogunk keresni, embereket fogunk kereszthaláláért  hibáztatni,
   s így könnyen megfeledkezünk arról, hogy mindez végső soron Isten megváltó
   terve szerint történt.
   Jézus szándéka  kettős  lehetett.  Egyrészt  saját  istenfiúságáról  adott
   kinyilatkoztatást a  példázat segítségével.  A történet  ezek szerint  azt
   bizonyítja, hogy a tanítványok nem csupán a feltámadás után alkalmazták az
   Isten Fia kifejezést Mesterükre,  hanem ő maga  is Isten Fiának  tartotta,
   nevezte magát.  Másrészt a  rá váró  sorsról is  nyíltan beszél  Jézus.  A
   beszéd a jeruzsálemi bevonulást követően hangzik el, tehát Jézus  életének
   utolsó napjaiban. Ekkor már biztosan  tudja, hogy közel van  szenvedésének
   és halálának napja. Sorsát jogosan hasonlítja a megölt prófétákéhoz. De  ő
   sem menekül el, hanem azt a fiúi küldetést akarja teljes  engedelmességgel
   teljesíteni, amit az Atya bíz rá.
   A   gonosz   szőlőmunkások   viselkedése    és   a   gazda    cselekedetei
   elgondolkoztatnak minket. Az  atya mindent megtett  az emberek  megváltása
   érdekében. A Fiú szintén  mindent megtett a  megváltás érdekében, amit  az
   Atya kért tőle, feláldozta  életét. Én megteszek-e  mindent, hogy a  Jézus
   megváltó halála gyümölcsöző legyen számomra, azaz az üdvösségre jussak?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Jézus Krisztus! Hiszem, hogy  te vagy az Isten  Fia. Hozzád megyek, aki  a
   kereszten életedet áldoztad minden emberért. Feltekintek szenvedő  arcodra
   és a te áldozatodhoz  szeretném kapcsolni életáldozatomat, hogy  megértsem
   az istenfiúság titkát, és  élő hittel tudjam megvallani,  hogy te vagy  az
   Isten Fia. Tégy engem tanúságtevővé, hogy hirdessem a világban: te vagy az
   Isten Fia, te vagy a Megváltó, egyedül benned van üdvösségünk!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-10-05
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141005.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   A számos visszajelzés alapján úgy döntöttünk, hogy visszatérünk az eredeti
   formához, azaz  az evangélium,  az elmélkedés  és az  ima küldéséhez.  Úgy
   tűnik, hogy  az évek  során a  többség hozzászokott  ehhez, illetve  ennek
   hossza megfelelő.
   De nem akarjuk megfosztani semmitől azokat sem, akik szeretnék olvasni  az
   olvasmányt, a zsoltárt és a szentleckét, ezért minden nap a küldött e-mail
   ezentúl tartalmazni  fog  egy  olyan  linket,  amelyre  kattintva  ezek  a
   szövegek elérhetőek. A meghallgatás  linkje szintén továbbra is  megmarad.
   Remélem, hogy ezzel a köztes megoldással mindenki elégedett lesz.
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról