[Evangelium] 2014-10-01

[Evangelium mindennap]

   2014. október 1. – Szerda

   A súlyos megpróbáltatás után Jób így beszélt:
   Jól tudom, hogy Istennel szemben embernek nem lehet igaza, s ha vele perbe
   szállni kíván  is,  hiába küzd:  ezer  kérdés  közül egyre  sem  tud  neki
   megfelelni. Istennek bölcs a szíve és hatalmas az ereje, bántatlanul vajon
   ki szegülhetne  ellene? Elmozdítja  ő a  hegyeket, s  az ember  észre  sem
   veszi. Ha úgy akarja, felforgatja és kimozdítja helyéből a földet, úgyhogy
   megrendülnek oszlopai. Ha úgy akarja, nem kel fel a nap, és fellegpecsétje
   alá helyezi a csillagokat. Ő maga feszítette ki az égbolt sátorlapjait, és
   ő fékezte meg a tenger vad hullámait. Ő teremtette a Göncöl szekeret és  a
   Kaszás-csillagot, a Fiastyúkot  és a  Dél Csillagát.  Nagy dolgokat  tesz,
   kifürkészhetetlen   dolgokat,   és    alkot   megszámlálhatatlan    csodás
   alkotásokat. Ha eljön hozzám,  nem láthatom, ha  elmegy tőlem, nem  veszem
   észre. Ha hirtelen számon kér, ki  tud neki megfelelni? Vagy ki  mondhatja
   neki: „Ezt miért teszed?”  Mi vagyok tehát  én, hogy megfelelhetnék  neki;
   vagy szavakat találnék-e vele  szemben, hogyha szól?  Ha igazam volna  is,
   akkor sem tudnék  megfelelni neki,  hanem inkább  mint bírámat,  kérlelnem
   kellene. Ha  szóba állna  is velem,  aki hozzá  kiáltok, hihetném-e,  hogy
   meghallgatja szavamat?
   Jób 9,1-12.14-16

   Zsoltár: Válasz: Uram, Istenem, * könyörgésem jusson színed elé! 3a. vers.
   Előénekes: Uram, egész nap hozzád kiáltok, * és kezemet feléd tárom.
   Csodákat talán  a  holtaknak teszel,  *  vagy az  árnyak  fölkelnek,  hogy
   áldjanak téged?
   Hívek: Uram, Istenem, * könyörgésem jusson színed elé!
   E: Vajon irgalmadat hirdeti valaki a sírban, * vagy hűségedet a  pusztulás
   helyén?
   Vajon csodáidat meglátja valaki a  sötétben, * vagy igazságodat a  feledés
   földjén?
   H: Uram, Istenem, * könyörgésem jusson színed elé!
   E: De én hozzád kiáltok, Uram, * már kora reggel eléd siet imádságom.
   Miért taszítasz el magadtól, Uram, * arcodat miért rejted el tőlem?
   H: Uram, Istenem, * könyörgésem jusson színed elé!
   Zsolt 87,10bc-15

   Evangélium:
   Amikor már közel  voltak Jézus szenvedésének  és megdicsőülésének  napjai,
   elhatározta, hogy tanítványaival  Jeruzsálembe megy.  Történt pedig,  hogy
   útközben valaki  így  szólt hozzá:  „Követlek,  bárhová mégy.”  Jézus  így
   válaszolt:  „A  rókának  van  odúja,  az  ég  madarainak  fészke,  de   az
   Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
   Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt:  „Uram,
   engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a  holtakra,
   hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az
   Isten országát.”
   Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram,  követlek téged, de engedd meg,  hogy
   előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus  így válaszolt: „Aki kezét az  eke
   szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
   Lk 9,57-62

   Elmélkedés:

   Napjainkban számos fiatal lelkesedik egy ideig a hitbeli dolgokért, mert
   szíven találta az evangélium szava és megérintette Krisztus szeretete, de
   később mégis alábbhagy buzgóságuk. Valami megakadályozza őket, hogy
   végleges döntést hozzanak, s elkötelezzék magukat Jézus személye és
   tanítása mellett. Mintha csak a mai evangéliumban szereplő első embert
   tekintenék példaképüknek a lelkesedés tekintetében. Másokat talán éppen
   Jézus szólít meg és ők meg is hallják ezt a hívást, de vannak olyanok is,
   akik nem képesek korábbi életüket felszámolni, hogy egészen az Urat
   kövessék.
   Az evangélium nyitva hagyja a kérdést, hogy a három személy miként
   válaszolt, elindultak-e Jézus nyomában. A történet nyitottsága
   válaszadásra ösztönöz minket. Vajon hogyan döntünk, ha ilyen helyzetbe
   kerülünk?
   Mindegy, hogy én lépek Jézushoz a követés vágyával vagy ő hív meg engem, a
   kérdés mindig az, hogy el tudok-e hagyni mindent érte. Nem elegendő
   ugyanis a szándék, az elhatározás, ha bizonyos dolgok visszahúznak a
   világba, s megakadályoznak abban, hogy egészen Jézusnak adjam magam. A
   követésnek, a tanítványi életnek ez a lényege: egészen az Úrnak adom
   magam, nem tekintek hátra, hanem csak előre, arra az útra, amelyen
   haladnom kell, arra a feladatra, amelyet teljesítenem kell. Isten
   országának örömhírét csak elkötelezetten, osztatlan szívvel lehet
   hirdetni.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a
   betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség,
   világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek.
   Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem
   megszűntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne
   öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik
   nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak a számára az élet teljessége.

    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141001.mp3