[Evangelium] 2014-11-29

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Nov. 29., Szo, 01:00:01 CET


   2014. november 29. – Szombat

   Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Vigyázzatok, hogy  el
   ne  nehezedjék  szívetek  tobzódásban,  részegeskedésben  és  az   evilági
   gondokban. Így  majd nem  ér készületlenül  benneteket az  a nap.  Mint  a
   csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát  és
   imádkozzatok   szüntelenül,   hogy   megmeneküljetek   attól,   ami   majd
   bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
   Lk 21,34-36

   Elmélkedés:

   A mai nappal  véget ér  az egyházi liturgikus  év és  a mai  evangéliummal
   befejeződik  Jézus  végső   időkről  mondott   beszéde.  Krisztus   király
   vasárnapjától mostanáig Jézusnak az  utolsó időkben történő  eljöveteléről
   elmélkedtünk.
   Életünk  végén  Isten  fogja   megítélni  emberi  cselekedeteinket.   Mire
   számíthatunk,  amikor  Isten  elé  kell  majd  állnunk?  Irgalmasságra  és
   igazságosságra. Bár emberi gondolkodásunkban sokszor nehéz összeegyeztetni
   ezt  a  kettőt,  Istenben  mégis  mindkettő  jelen  van,  s  nem  kerülnek
   ellentmondásba  egymással.  Isten  kész  irgalmasan  megbocsátani   minden
   embernek, aki bűnbánattal tekint rá, ugyanakkor  az is igaz, hogy a  bűnös
   élettel szakítani nem  akarók büntetésre  számíthatnak. Felelősek  vagyunk
   cselekedeteinkért. A  keresztény bölcsesség  azt jelenti,  hogy az  isteni
   ítéletet szemünk  előtt tartjuk  egész  életünkben és  döntéseinket  annak
   megfelelően hozzuk, hogy eljussunk Istenhez az örök életre.
   Holnaptól elkezdődik az  advent, amely amellett,  hogy szintén  emlékeztet
   Krisztus második érkezésére, egyúttal visszaemlékeztet bennünket  Krisztus
   első  eljövetelére,   Isten   Fiának   az   idők   teljességében   történt
   megtestesülésére, Jézus születésére.
   Törekedjünk elnyerni Istentől a legfőbb jót, az üdvösséget!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Szűz Mária,  anyja minden  meghívott  férfinak és  nőnek, engedd,  hogy  a
   híveknek meglegyen  az erejük  ahhoz, hogy  nyíltan feleljenek  az  isteni
   szólításra,  legyenek  vidám  tanúi  az   Isten  és  a  felebarát   iránti
   szeretetnek.
   Szent II. János Pál pápa

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-11-29
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141129.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról