[Evangelium] 2014-11-26

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Nov. 26., Sze, 01:00:01 CET


   2014. november 26. – Szerda

   Abban az  időben  Jézus  így  készítette elő  tanítványait  a  rájuk  váró
   megpróbáltatásokra: „Kezet emelnek  rátok, és  üldözni fognak  benneteket.
   Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók
   elé hurcolnak az én nevemért, azért hogy tanúságot tegyetek. Véssétek  hát
   szívetekbe: Ne  törjétek fejeteket  előre, hogyan  védekezzetek. Én  olyan
   ékesszólást és bölcsességet adok  majd nektek, hogy egyetlen  ellenfeletek
   sem  tud  ellenállni  vagy  ellentmondani.  Kiszolgáltatnak  benneteket  a
   szülők, testvérek,  rokonok  és barátok,  s  közületek némelyeket  meg  is
   ölnek. Az én nevemért mindenki  gyűlölni fog titeket. De egyetlen  hajszál
   sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.”
   Lk 21,12-19

   Elmélkedés:

   Krisztus tanítványai nem csak a végső időkben fognak ellenállást érezni és
   üldöztetést tapasztalni a világ  részéről, hanem mindezek végigkísérik  az
   Egyház életét  évszázadokon keresztül.  Szinte nem  is volt  a  történelem
   folyamán olyan  korszak, amikor  egyesek ne  az Egyház  követőiben  látták
   volna  legnagyobb  ellenségüket.  Hiába  gondolták,  hogy   fenyegetéssel,
   megfélemlítéssel eredményt fognak  elérni. Mindezek és  a vértanúságot  is
   hősiesen vállalók  inkább  erősítették  az Egyházat.  A  keresztény  ember
   ugyanis tudja, hogy  üdvösségének feltétele az,  hogy hűségesen  kitartson
   hitében, Jézus  mellett. Legalábbis  azok  mindenképpen tudják,  akik  nem
   felszínesen gyakorolják vallásukat, hanem meggyőződésből.
   Arról  olvasunk   a  mai   evangéliumban,   hogy  a   tanítványokra   váró
   próbatételekre és üldözésekre  készíti fel övéit  Jézus. Azt szeretné,  ha
   nem érne  senkit  váratlanul ezek  bekövetkezte,  s mindenki  saját  lelke
   üdvösségének érdekében  türelmesen  viselné ezeket,  megőrizvén  hitét.  A
   keresztényüldözések korából jól ismert, hogy a testi élet megmentéséért  a
   fenyegetések hatására voltak, akik megtagadták hitüket. Mások viszont  nem
   testi életüket,  hanem lelkük  örök életét  tartották fontosnak,  s  ezért
   kitartottak a hitben. A cél tehát világos: örök életünk érdekében  érdemes
   mindent elviselnünk.  Ha állhatatosan  kitartunk  Jézus mellett,  akkor  ő
   teljesíti legfőbb reményünket, az üdvösséget.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram Jézus Krisztus, esengek: olvasszon föl magába Szerelmed lángoló, édes
   mézzel-folyó nagy  hatalma! Hogy  szerelmed szerelmébe  haljak bele;  mert
   szerető szereteted értem kínhalált szenvedett.
   Assisi Szent Ferenc

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-11-26
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141126.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról