[Evangelium] 2014-11-23

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Nov. 23., V, 01:00:01 CET


   2014. november 23. – Vasárnap, Krisztus, a mindenség királya

   Abban az időben Jézus így  szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia  eljön
   az  ő  dicsőségében,  összes  angyalának  kíséretében,  és  helyet  foglal
   dicsőséges trónusán,  akkor minden  nemzet összesereglik  előtte, ő  pedig
   elválasztja őket  egymástól,  miként a  pásztor  elválasztja a  juhokat  a
   kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
   Azután a király így  szól a jobbján  állókhoz: „Jöjjetek, Atyám  áldottai,
   vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert  éhes
   voltam és ti ennem  adtatok; szomjas voltam, és  ti innom adtatok;  idegen
   voltam, s  ti befogadtatok;  ruhátlan voltam,  és ti  betakartatok;  beteg
   voltam, és  ti fölkerestetek;  börtönben voltam,  és ti  meglátogattatok!”
   Erre megkérdezik tőle az igazak:  „Uram, mikor láttunk téged éhezni,  hogy
   enni adtunk volna  neked, vagy  szomjazni, hogy inni  adtunk volna?  Mikor
   láttunk  idegenként,  hogy  befogadtunk   volna,  vagy  ruhátlanul,   hogy
   betakartunk volna  téged?  Mikor  láttunk  betegen  vagy  börtönben,  hogy
   meglátogattunk volna?” Akkor a király  így felel: „Bizony, mondom  nektek:
   Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
   Ezután a balján állókhoz szól:  „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az  örök
   tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és  nem
   adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam,  s
   nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam  és
   börtönben sínylődtem;  s  ti  nem  látogattatok meg  engem!”  Erre  ők  is
   megkérdezik: Uram, mikor láttunk  téged éhezni vagy szomjazni,  idegenként
   vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre? Ő
   pedig ezt feleli  majd nekik:  Bizony, mondom nektek:  Amit e  legkisebbek
   egyikével nem tettetek, velem nem tettétek! Ezek akkor az örök  büntetésre
   mennek, az igazak pedig az örök életre.
   Mt 25,31-46

   Elmélkedés:

   Talál-e hitet?
   Nyugat-Európa  egyes  országaiban   vagy  Amerikában   a  hívők   számának
   csökkenése miatt az utóbbi időkben több helyen bezárták a templomokat. Sem
   szentmisét, sem más szertartást  nem tartanak bennük,  a hívek egy  másik,
   közeli templomba  járnak istentiszteletre.  A  püspökségnek vagy  a  helyi
   egyházközségnek komoly fejtörést okoz, miként hasznosítsák az épületeket a
   jövőben. Van,  ahol múzeumot  vagy kiállítótermet  alakítottak ki,  másutt
   orgonakoncerteket,  hangversenyeket   tartanak.   A   hollandiai   Utrecht
   városában egy könyvesbolt lett a templomból. Az építészeket dicséri,  hogy
   úgy tervezték  meg  a  három  emelet magas  galériát,  a  lépcsőket  és  a
   könyvespolcokat, hogy tiszteletben tartották az épület templom-jellegét. A
   XIV.  századi  épület  szerkezetét  nem  bántották,  még  az  orgonát   is
   meghagyták,  hanem  úgy   helyeztek  el   minden  könyvesbolthoz   tartozó
   építészeti elemet,  hogy  azokat  bármikor  könnyen  el  lehet  távolítani
   anélkül,  hogy  kárt  tennének  az  épületben.  Szóval,  meghagyták  annak
   lehetőségét, hogy újra templom legyen egyszer majd e helyen.
   Napjainkban valóban sokan elfordulnak Istentől, az Egyháztól, a hittől,  a
   vallástól, de talán  nem kellene mindent  felégetniük, lerombolniuk  maguk
   mögött. Talán érdemes volna meghagyni a lehetőséget, hogy visszatérjenek a
   hívők közösségébe. Talán érdemes volna nyitva hagyniuk egy kaput,  amelyen
   Isten visszatérhet életükbe.
   Mert abban biztosak  lehetünk, hogy  az Úr  eljön, újra  eljön a  világba.
   Valószínűleg nem a mi hátralévő életünk néhány évében, évtizedében fog  ez
   bekövetkezni, de biztosan meg fog  egyszer történni. És abban is  biztosak
   lehetünk, hogy  halálunk  után  Isten  elé  kell  állnunk.  A  számonkérés
   viszonylag egyszerű lesz. Ezt  írja le a mai  evangélium. Isten azt  fogja
   megkérdezni tőlünk, hogy mire  használtuk földi életünket? Csak  magunknak
   gyűjtögettük az anyagi javakat vagy  valami hasznosabbat is tettünk?  Csak
   magunkkal törődtünk  vagy  megnyitottuk-e  szívünket  embertársaink  felé?
   Isten nem fogja  szóról szóra elmondatni  velünk a Szentháromságról  szóló
   hittételeket. Nem kéri majd tőlünk,  hogy pontosan idézzünk részleteket  a
   Bibliából. Azt kérdezi majd,  hogy felismertük-e Krisztust a  szegényekben
   és rászorulókban és segítséget nyújtottunk-e? Adtunk-e enni az  éhezőknek?
   Adtunk-e inni a  szomjazóknak? Meglátogattuk-e,  ápoltuk-e, gondoztuk-e  a
   betegeket? Felöltöztettük-e a  ruhátlanokat, a nincsteleneket?  Irgalmasok
   voltunk-e   az    emberekhez?    Kifejeztük-e,    megmutattuk-e    irántuk
   jócselekedetekkel a szeretetünket?
   Jézus egy  alkalommal  ezt mondta:  „Csak  az  a kérdés,  hogy  amikor  az
   Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,1-8). Az Úr végső  időkben
   várható jövetelére gondolva, mi is  ezt kérdezzük. Talál-e hitet,  talál-e
   hívő embereket  a  földön?  Vagy csak  könyvesboltokat,  olvasó  embereket
   talál? Vagy koncerttermeket, ahol a művészi szépség mögött senki nem veszi
   észre a  lelki kincset?  Vagy múzeumokat,  ahol az  egykori vallásos  élet
   tárgyi emlékeit  őrzik?  Talál-e  hitet  a  földön?  Az  igazságot  kereső
   embereket,  életük  magasztosabb  célját  kereső  embereket  biztosan  fog
   találni. Mert az igazság keresését senki nem ölheti ki az ember  szívéből.
   A vágyat, hogy kicsinyességünkön és önzésünkön felülemelkedve egy nemesebb
   célért  éljünk,  senki  nem  veheti  el  tőlünk.  Törekedjünk  arra,  hogy
   hitünkben  erősödjünk,   és   munkálkodjunk   azon,   hogy   a   következő
   nemzedékeknek átadjuk a hit kincsét!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus, te vagy a mindenség királya! Hittel várjuk eljöveteledet  és
   a veled  való  találkozást.  A  hitről  való  tanúságtétel  minden  korban
   bátorságot kíván a keresztényektől, tőlünk. Bátorságot, hogy az  üldözések
   idején, az elutasításokat megtapasztalva vagy az emberek közönyét látva is
   folytatódjon az evangélium hirdetése és a hit terjesztése. Annak tudatában
   élünk, hogy a te megbízásodból, a te munkatársadként adjuk tovább a hitet.
   Nevelj minket  az  alázatra, hogy  ne  önmagunkat,  hanem téged  és  a  te
   örömhíredet hirdessük!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-11-23
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141123.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   A  Szívem  első  gondolata   2015.  könyv  pillanatnyilag  elfogyott.   Az
   utánnyomás december 5-re készül el és december 8-tól folyamatosan küldöm.
   Fontos!  Kizárólag  azok  számára  tudom  garantálni  a  karácsonyig  való
   megérkezést,  akik   2014.  november   23.  vasárnap   23.59-ig   elküldik
   rendelésüket.
   A Szívem  első gondolata  2015. évi  könyv az  evangéliumi  elmélkedéseket
   tartalmazza a jövő évre, valamint  egy új imagyűjteményt. 520 oldal.  Ára:
   1500  Ft/db.  Az   alábbi  rendelési   linken  ez  a   könyv  és   további
   evangelizációs kiadványaim  is megtalálhatóak.  Válasszatok magatoknak  és
   szeretteiteknek karácsonyi ajándékot!
   Bővebb információk a rendelési linken.  (A link biztonságos, akkor is,  ha
   esetleg a  böngésző mást  jelez.) A  könyvet boltokban  nem  forgalmazzuk.
   Közvetlenül tőlem rendelhető meg.
   Rendelési lehetőség és információ:
   https://docs.google.com/forms/d/1px5M9qW4HnHXHkb6B2RHw4Nn03C_3w0Q7OelxolSwxE/viewform
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2014. november 20.
   Figyelem! Ezt a levelet akkor is megkaphatja, ha korábban már megrendelte.
   Ez esetben bocsánat a zavarásért!
   Ha a linken nem sikerül a rendelés, kérem, küldje el a következő  adatokat
   a zalalovo at gmail.com címemre.
   Szívem első gondolata 2015. darabszám:
   Szent Márton életútja darabszám:
   Megrendelő neve:
   Postacím irányítószámmal: (Mobil)telefonszám:
   Olyan telefonszámot  adjon  meg,  amelyen  a  csomagfutár  szükség  esetén
   biztosan eléri Önt.
   Hiányos adatok küldése esetén csak  karácsony után lesz időm azok  pótlása
   ügyében e-mailben megkeresni Önt.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról