[Evangelium] 2014-11-11

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Nov. 11., K, 01:00:01 CET


   2014. november 11. – Kedd

   Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének
   vagy bojtárjának, amikor  a mezőről  hazajön: „Gyere ide  tüstént, és  ülj
   asztalhoz.” Nem ezt  mondja-e inkább: „Készíts  nekem vacsorát, övezd  fel
   magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és  ihatsz
   te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait?  Így
   ti  is,   amikor  megteszitek,   amit  parancsoltak   nektek,   mondjátok:
   haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak  azt tettük, ami a  kötelességünk
   volt.
   Lk 17,7-10

   Elmélkedés:

   A szó legszorosabb értelmében azt nevezzük szolgálatnak, amikor a  szolga,
   tehát egy alárendelt  személy, ura rendelkezésére  áll bizonyos  feladatok
   elvégzésében. Ha  ez  nem megfelelő  ellenszolgáltatás  fejében  történik,
   hanem valaki kihasználja a másikat, akkor ez megalázó, emberhez  méltatlan
   szolgaság.
   Tágabb  értelemben  más  emberek  javára  vagy  érdekében  végzett  munkát
   nevezünk szolgálatnak,  amelynél már  nincs a  személyek között  semmiféle
   különbség. Ebben az  esetben nem  megalázó a  szolgálat, hanem  nagylelkű,
   nemes lelkű cselekedet a szolgáló személy részéről. A szolgálat  általában
   anyagi ellenszolgáltatás  nélkül, szívességből  történik, és  az  Istennek
   végzett szolgálat is éppen így  válik igazán értékessé. Az Isten  szolgája
   címet nem emberek adják elismerésként valakinek, hanem maga Isten  tünteti
   ki ezzel mindazokat, akik engedelmeskednek neki.
   Isten szolgálatában mindig Jézus  a példaképünk, aki üdvösségünk  szolgája
   lett. A szolgálat értékéről megfeledkező, s helyette inkább az uralkodásra
   törekvő ember számára maga  Jézus ad példát. Ő  a mennyei Atya  engedelmes
   szolgájának bizonyult,  amikor küldetését  teljesítve feláldozta  magát  a
   kereszten.  Ugyanakkor   az   embereket,   megváltásunkat   is   szolgálta
   önfeláldozásával.
   Isten  szolgálatában  áll-e  az  életem?  Krisztusnak  szolgálok-e  minden
   segítségre szorulóban? Tudom-e önzetlenül szolgálni embertársaimat?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Ó, Anyánk, ki ismered az Egyház és a világ szenvedéseit és reményeit, állj
   gyermekeid mellett az  élet mindennapos próbatételeiben,  és segíts,  hogy
   közös erőfeszítéseink hatására a sötétség ne borítsa el a világosságot.
   Szent II. János Pál pápa

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-11-11
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141111.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Megjelent a Szívem első gondolata 2015. évi könyv. A cím ne tévesszen  meg
   senkit, mert nem  egy gyermek  imakönyvről van szó,  hanem az  evangéliumi
   elmélkedéseket tartalmazza a jövő évre, valamint egy új imagyűjteményt. Az
   elmélkedéseket továbbra is  én írom.  12-110 éveseknek  ajánlom. (Egy  103
   éves néni is olvassa naponta.) 520 oldal. Ára: 1500 Ft/db. A kedvező ár  a
   helyi nyomdának köszönhető,  illetve annak,  hogy mindenkinek  közvetlenül
   küldöm. Az alábbi rendelési linken ezt a könyvet és további evangelizációs
   kiadványaimat is megtaláljátok. Válasszatok magatoknak és  szeretteiteknek
   karácsonyi ajándékot!
   Folyamatosan postázom azoknak, akik korábban már megrendelték. Kérem, hogy
   ők ne rendeljék meg kétszer ugyanazt! Köszönöm.
   Bővebb információk a rendelési linken.  (A link biztonságos, akkor is,  ha
   esetleg a  böngésző mást  jelez.) A  könyvet boltokban  nem  forgalmazzuk.
   Közvetlenül tőlem rendelhető meg.
   Rendelési lehetőség:
   https://docs.google.com/forms/d/1px5M9qW4HnHXHkb6B2RHw4Nn03C_3w0Q7OelxolSwxE/viewform
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról