[Evangelium] 2014-05-22

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Május. 22., Cs, 01:00:01 CEST


   2014. május 22. – Csütörtök

   Jézus így tanított az  utolsó vacsorán: „Amint engem  szeret az Atya,  úgy
   szeretlek  én  is  titeket.  Maradjatok   meg  az  én  szeretetemben!   Ha
   megtartjátok  parancsaimat,   megmaradtok  szeretetemben,   ahogy  én   is
   megtartottam Atyám  parancsait, és  megmaradok az  ő szeretetében.  Ezeket
   azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel
   teljes legyen.”
   Jn 15,9-11

   Elmélkedés:

   Az emberi szavak  könnyen tudnak lelkesedést  kiváltani belőlünk.  Sokszor
   meg sem vizsgáljuk a szavak  mélyebb értelmét vagy azok  igazságtartalmát,
   hanem  könnyedén  engedjük  magunkat  vezetni  a  hangzatos  és  tetszetős
   kijelentések által.  Az  ilyen emberi  szavak  azonban nem  tudnak  igazi,
   tartós örömet ébreszteni bennünk, s  ez azonnal kiderül, ha nehezebb  idők
   vagy próbatételek következnek. Az  emberi szó által kiváltott  pillanatnyi
   vagy rövid ideig tartó lelkesedés tehát nem egyezik meg az örömmel.
   Ezzel szemben  az  isteni szó  igazi  örömre gyújtja  szívünket.  A  görög
   evangélium szó örömhírt jelent, melyet  Jézus hirdetett egykor, s  amelyet
   ránk bízott, hogy továbbadjuk, mint  a tőle származó öröm forrását.  Jézus
   tanításának figyelmes hallgatása,  annak következetes  megtartása, azaz  a
   vele való egység a tanítványok számára a soha meg nem szűnő örömforrás.  A
   Jézussal való  beszélgetés,  azaz  az  imádság  szintén  az  öröm  forrása
   számunkra, de örömmel tölt el minket annak tudata is, hogy a  próbatételek
   után a hűségesek elnyerik az üdvösséget.
   Az Úr ezt  üzeni nekünk  ma: „Az én  örömöm legyen  bennetek, és  örömötök
   ezzel teljes legyen” (Jn 15,11). Ő tehát az öröm teljességét adja, el  nem
   múló örömöt. Ő az  igazi, lelki öröm forrása.  Az anyagiakhoz nem  tapadó,
   lelki örömök forrása. Az ő jelenlétében és szeretetében való élet az igazi
   öröm számomra.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Istenünk,  világunk  tele  van  gyűlölettel,  előítélettel,  egymás
   elutasításával. Add, hogy  nyitottak lehessünk  minden emberi  nyomorúság,
   elesettség, fájdalom, seb orvoslására. Nyisd meg szemünket, hogy meglássuk
   embertársainkat,  akik  ugyanazon  az  úton  járnak,  s  akikkel  az  úton
   találkozunk. Veszélyek fenyegetnek, kiszolgáltatottak vagyunk,  segítségre
   szorulunk magunk  is.  Jézus  nem  megy  el  mellettünk,  hanem  sebeinket
   bekötözi és fölemel minket. Add, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140522.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról