[Evangelium] 2014-03-30

[Evangelium mindennap]

   2014. március 30. – Nagyböjt 4. vasárnapja

   Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre
   köpött, sarat csinált  a nyállal,  a sarat a  vak szemeire  kente, és  így
   szólt hozzá: „Menj, mosakodj  meg a Siloe  tavában.” Siloe annyit  jelent,
   mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.
   A szomszédok, és akik  azelőtt koldusként ismerték,  így szóltak: „Nem  ez
   az, aki itt  ült és koldult?”  Egyesek azt mondták,  hogy: „Ez az!”  Mások
   pedig: „Nem, csak hasonlít  rá.” Ő azonban  kijelentette: „Én vagyok  az.”
   Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz.  Aznap
   ugyanis, amikor Jézus sarat csinált  és megnyitotta a vak szemét,  szombat
   volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett  látni.
   Ezt válaszolta: „Sarat tett  a szememre, megmosdottam,  és most látok.”  A
   farizeusok közül egyesek  megjegyezték: „Nem  Istentől való  az az  ember,
   hiszen nem  tartja meg  a szombatot.”  Mások azonban  így szóltak:  „Bűnös
   ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük.
   Azután újból  faggatni  kezdték  a  vakot: „Te  mit  gondolsz  arról,  aki
   megnyitotta szemeidet?”  Ő  azt  felelte: „Hogy  próféta!”  A  zsidók  ezt
   felelték neki: „Te oktatsz minket,  aki mindenestül bűnben születtél?”  És
   kitaszították őt.
   Jézus  meghallotta,   hogy   kitaszították.   Amikor   találkozott   vele,
   megkérdezte tőle:  „Hiszel-e az  Emberfiában?” Ő  így válaszolt:  „Ki  az,
   Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél:
   ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte.
   Azután Jézus  ezt  mondta: „Ítélkezni  jöttem  e világra,  hogy  akik  nem
   látnak, lássanak, és akik  látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt  néhány
   körülötte álló farizeus, és megkérdezte:  „Csak nem vagyunk mi is  vakok?”
   Jézus így  felelt:  „Ha vakok  volnátok,  bűnötök  nem volna.  De  ti  azt
   mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”
   Jn 9,1. 6-9. 13-17. 34-38

   Elmélkedés:

   Lelki világosság
   A korábbi  századok folyamán  a felnőttek  keresztelése főként  a  húsvéti
   vigília szertartás keretében történt. A hittanulók felkészülésének  utolsó
   szakasza a  húsvétot megelőző  nagyböjt volt,  amely időszakra  az  Egyház
   olyan szentírási  szövegeket  választott,  amelyek  segítik  a  keresztség
   felvételére készülőket a  hit útján,  rámutatva a  hit ajándék  jellegére,
   értékére és a hit szerinti élet jelentőségére. A szamariai asszonnyal való
   beszélgetést (múlt vasárnap), a vakon született ember meggyógyítását  (mai
   nap) és Lázár  feltámasztását a  halálból (jövő  vasárnap) ennek  tükrében
   érdemes szemlélnünk.
   Ennek megfelelően a testi látás és a lelki világosság, valamint a szemüket
   eltakarók és a  lelki vakság témái  kerülnek elő a  mai evangéliumban.  Az
   egyik oldalon azok állnak, akik megkapják a látást és elfogadják az általa
   jelképezett hitet, a másikon pedig a lelkileg elvakultak, akik elutasítják
   a  hitet.  János  evangélista  részletesen  írja  le  a  vakon   született
   meggyógyítását. Az elbeszélés a gyógyítás leírásával kezdődik, ezt  követi
   a történtekre való magyarázatkeresés a farizeusok részéről, majd pedig  az
   immár látó személy visszatér Jézushoz, aki tanítást ad a hitbeli  látásról
   és a lelki vakságról.
   A gyógyítás eseménye egyszerű. Jézus sarat csinál, azt a vak szemére keni,
   megparancsolja neki, hogy mossa le, s mire ezt megteszi és visszatér, arra
   lát.  Ezt  az  egyszerű  csodát  János  evangélista  egy  nagyobb  keretbe
   foglalja, amelyben  a  tanítás  a  lényeges.  Jézus  cselekedete  mellékes
   csupán, ezt  jelzi,  hogy  tanít, beszél,  miközben  a  néhány  mozdulatot
   megteszi. Az  elbeszélésben több  olyan kérdés  is előkerül,  amelyek  nem
   csupán a  korabeli  vallásos  zsidóságot foglalkoztatták,  hanem  az  első
   keresztény közösségek között  is felmerültek. Kettőt  említsünk ebből  mai
   elmélkedésünkben.
   A korabeli  felfogás  szerint  minden testi  betegség  vagy  fogyatékosság
   hátterében az emberi bűn áll. Aki bűnös, azt Isten valamilyen  betegséggel
   sújtja, még akkor is, ha bűne rejtve  marad más emberek előtt. Még azt  is
   elképzelhetőnek tartották, hogy valaki nem a saját, hanem például a szülei
   bűne  miatt  kénytelen  elszenvedni  testi  baját.  E  felfogásra  utal  a
   tanítványok kérdése: „Ki vétkezett? Ő vagy a szülei?” (Jn 9,2). Válaszában
   Jézus elutasítja ezt a feltételezést, s kifejezi, hogy a bűn és a betegség
   között nem áll fenn ilyen kapcsolat.  Ne gondoljuk, hogy az egykori  zsidó
   nézet nincs jelen napjaink keresztényeinek gondolkodásában! Amikor valakit
   betegség vagy baleset ér, hányszor  hallani kérdését: „Mit vétettem,  hogy
   az Isten ezzel  ver?” Két  szempontból is helytelen  ez a  gondolkodásmód.
   Egyrészt, mert nincs  feltétlenül kapcsolat  a bűn és  a betegség  között,
   másrészt pedig azért, mert Isten  nem könyörtelen, aki minden  pillanatban
   azt lesi,  hogy  ki vétkezett  és  bűnét azonnal  megtorolja  azzal,  hogy
   ráhozza a  bajt.  Jézus  új  összefüggésbe helyezi  a  betegséget:  a  vak
   betegségén   és   gyógyulásán   keresztül   Istent   akarja    megmutatni,
   kinyilvánítani jóságát.  A  minket  érő  betegségeket,  tragédiákat  ennek
   fényében érdemes  inkább jelnek  és figyelmeztetésnek  tartanunk,  mintsem
   büntetésnek.
   A történet választ ad arra a sokszor hangoztatott kérdésre, hogy miért nem
   történnek napjainkban is nagyszámban látványos gyógyulások. Látnunk  kell,
   hogy nem  minden  beteg  gyógyult meg  Jézus  korában.  Értelemszerűen  az
   evangélisták azokat az eseteket jegyezték le, amikor Jézus csodákat  tett.
   Ez természetesen  nem azt  jelenti, hogy  bárkitől is  megtagadta volna  a
   segítséget Jézus, hiszen mindenkit meggyógyított, aki hittel, a  gyógyulás
   reményében fordult hozzá. De ne  feledkezzünk el arról, hogy a  sikertelen
   názáreti  tanítás  története   így  zárul:  „Nem   tett  ott  sok   csodát
   hitetlenségük  miatt”  (Mt  13,58).  Napjainkban  is  történnek  orvosilag
   megmagyarázhatatlan gyógyulások például a Mária-kegyhelyeken, igaz,  kevés
   számban. Ezek  az esetek  azt  bizonyítják, hogy  ahol igaz  hit,  Istenbe
   vetett bizalom, iránta  való őszinte szeretet  van, ott történnek  csodák.
   Miért várnánk  csodákat  ott,  ahol a  hitetlenség  és  Isten  elutasítása
   uralkodik?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Istenünk! Köszönjük neked  a hit ajándékát!  Köszönjük, hogy a  hit
   által világosságot gyújtottál életünkben! Köszönjük, hogy megadtad  nekünk
   a hit ajándékának elfogadását, a neked való engedelmességet és az  irántad
   való bizalmat. Tudjuk, hogy a hitetlenség nem azért uralkodik a  világban,
   mert bárkitől is megtagadnád  a hit ajándékát,  hanem azért, mert  egyesek
   nem fogadják el  azt és szembefordulnak  szereteteddel. Értük  imádkozunk,
   hogy elvakultságuk  börtönéből kilépve  meglássák  a hit  világosságát  és
   elfogadják azt! Vezess minden embert a hit és az üdvösség útján!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140330.mp3