[Evangelium] 2014-03-12
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Már. 12., Sze, 01:00:03 CET
2014. március 12. – Szerda
Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk:
„Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet,
mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az
Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel
együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket,
hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét;
itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az
ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését,
mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van,
mint Jónás.”
Lk 11,29-32
Elmélkedés:
A tömeg nem elégszik meg a csodákkal, hanem jelet vár Jézustól, olyan
jelet, amely igazolja messiási mivoltát. Jézus viszont nem ad ilyen jelet,
hanem azt mondja, hogy ő maga a jel e nemzedék számára. Ahogyan Jónás jel
volt kortársai számára, ugyanúgy jel az Emberfia is – írja Lukács
evangélista. Jónás azt a küldetést kapta, hogy hirdesse Ninive lakóinak a
megtérést. Isten bűnbánatot adott a város lakói szívébe, akik a próféta
szavára megbánták bűneiket. Jónás ugyan azt várta, hogy az isteni büntetés
majd bekövetkezik, Isten azonban megbocsátott a bűnbánóknak.
Ugyanezt a történetet Máté is leírja (vö. Mt 12, 38-42), de ő azzal
magyarázza ennek a jelnek a lényegét és a két személy összehasonlítását,
hogy miként Jónás három napig volt a hal gyomrában, ugyanúgy lesz majd
Jézus is három napig a „föld szívében,” utalva ezzel Jézus halálára és
feltámadására.
Lukácsnál azonban más az összehasonlítás alapja. Ninive lakói számára
Jónás próféta Isten igéjét hirdette, s ez volt az a jel, amelynek hatására
bűnbánatot tartottak. Bűnbánattartásuk kieszközölte a város
megmenekülését. Ugyanígy, a bűnbánatot hirdető Jézus is jel, hiszen aki
meghallja és megszívleli szavait, az Isten irgalmának köszönhetően
megmenekülhet a büntetéstől. Jézus jel volt kortársai számára és a mi
számunkra is. Meghallom-e Jézus bűnbánatra indító szavát?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s
hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal,
igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez
vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé,
aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom,
társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140312.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról