[Evangelium] 2014-03-01

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Már. 1., Szo, 01:00:01 CET


   2014. március 1. – Szombat

   Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét.
   A tanítványok  azonban  elutasították  őket. Amikor  Jézus  meglátta  ezt,
   megharagudott,  és   ezt  mondta   nekik:  „Engedjétek   hozzám  jönni   a
   gyermekeket, és  ne tiltsátok  el őket,  mert ilyeneké  az Isten  országa.
   Bizony, mondom nektek:  Aki nem úgy  fogadja az Isten  országát, mint  egy
   gyermek, nem megy  be oda.”  Azután ölébe  vette a  gyermekeket, és  kezét
   rájuk téve, megáldotta őket.
   Mk 10,13-16

   Elmélkedés:

   Jézus korában a  gyerekekkel való  mindennapos törődés  az anyák  feladata
   volt. A gyermekek a  Bibliában a legtöbbször úgy  jelennek meg, mint  akik
   gondoskodásra, törődésre szorulnak. A gyermek magatehetetlen, erőtlen. Már
   pusztán életben  maradásához is  segítségre van  szüksége. Az  ószövetségi
   gyermekképet gazdagítja,  hogy Isten  úgy tekint  választott népére,  mint
   gyermekére.  Vezeti,  védelmezi,   tanítja  népét.   Olykor  a   gyermekek
   különleges  szerepet  kapnak  Istentől,  gondoljunk  csak  Sámuelre,   aki
   kisgyermekként meghallotta  az  Úr  szólítását.  Figyelemreméltó,  hogy  a
   messiási jövendölésekben is feltűnik a gyermek alakja.
   A rövid  evangéliumi  beszámoló  szerint  az  apostolok  visszautasítanák,
   elküldenék azokat  a  kisgyermekeket, akiket  áldásért  visznek  Jézushoz.
   Jézus felindultsága  érthető, hiszen  miért kellene  megtagadni az  áldást
   tőlük? Szeretettel  magához  hívja,  megáldja őket  és  példaként  állítja
   kicsinységüket az apostolok elé. A kisgyermekek természetes  tulajdonsága,
   hogy megbíznak szüleikben és  biztonságban érzik magukat mellettük.  Ezért
   kívánkozik vissza a csecsemő az  idegen kezek közül édesanyja karjaiba.  A
   gyerek a játék közben, amikor édesapja a magasba emeli, biztonságban  érzi
   magát. Isten gyermekeiként ilyen bizalommal legyünk mennyei Atyánk iránt!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, irgalmas Isten,  adj nekünk alázatosságot,  reményt és erős  hitet!
   Add hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts  egymáshoz
   tiszta szeretetben  közelednünk,  mert  ez  minden  parancs  foglalata  és
   beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és
   így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140301.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról