[Evangelium] 2014-06-30

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Jún. 30., H, 01:00:00 CEST


   2014. június 30. – Hétfő

   Amikor Jézus látta, hogy nagy tömeg veszi körül, meghagyta tanítványainak,
   hogy hajózzanak át a Genezáreti-tó túlsó partjára.
   Ekkor egy írástudó lépett hozzá,  és így szólította meg: Mester,  követlek
   téged, bárhová mégy.” Jézus figyelmeztette: „A rókáknak odújuk van, az  ég
   madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtania fejét.”
   Egy másik tanítványa pedig ezt kérte  tőle: „Uram, engedd meg, hogy  előbb
   elmenjek és  eltemessem  apámat.”  Jézus azonban  így  válaszolt:  „Kövess
   engem, és hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat!”
   Mt 8,18-22

   Elmélkedés:

   Az evangéliumban két  ember találkozik  Jézussal. Az  első személy  nagyon
   magabiztosnak és határozottnak tűnik, hiszen ezt mondja: „Követlek  téged,
   bárhová mégy” (Mt 8,19). Máté  evangélista íróstudónak nevezi az  illetőt,
   amelyből kiderül, hogy nem csak  álnok kérdéseikkel támadták az  írástudók
   Jézust, hanem akadtak közöttük jószándékúak is. Az Úr válasza mintha kissé
   lehűtené  a  lelkesedést,  pontosabban  figyelmeztet  a  tanítványi   élet
   bizonytalanságára. Nagy  feladatra vállalkozik  ugyanis az,  aki  Krisztus
   követője lesz.
   A második  személy  furcsa módon  jelzi,  hogy Jézus  tanítványa  szeretne
   lenni: „Engedd meg, hogy előbb  elmenjek és eltemessem apámat” (Mt  8,21).
   Ha nem ismerjük a korabeli szokásokat könnyen félreértjük a kijelentést  s
   még inkább Jézus válaszát.  Tudnunk kell, hogy abban  az időben a  temetés
   még a halálozás napján megtörtént. Aligha képzelhető el, hogy a  tanítvány
   úgy lenne  éppen  Jézus közelében,  hogy  közben édesapja  odahaza  holtan
   fekszik. Inkább arról van szó, hogy  haladékot kér, majd egy bizonyos  idő
   után, ha  már nem  él  apja, akkor  szívesen  követné Jézust.  Neki  adott
   válaszában Jézus érzékelteti,  hogy a tanítványság  feltétele a  családtól
   való  elszakadás.  Más  esetekben,   az  apostolok  meghívásakor   szintén
   előkerül, hogy Jézusért mindent el kell hagyni, még a családot is.
   Az evangélista nyitva  hagyja mindkét  találkozást, s  nem írja  le a  két
   személy döntését. Én milyen döntést hoznék?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, irgalmas Isten,  adj nekünk alázatosságot,  reményt és erős  hitet!
   Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz
   tiszta szeretetben  közelednünk,  mert  ez  minden  parancs  foglalata  és
   beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és
   így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140630.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Az  e-vangélium   10.   születésnapjához   közeledve   köszönetet   mondok
   mindenkinek a  hűséges olvasásért,  valamint  azért, hogy  terjesztitek  a
   lehetőséget.  A   10  év   alatt  kb.   70  millió   e-mailt  küldtem   az
   e-vangéliummal, a honlapokon kb. 65 millió volt az olvasások száma.  Arról
   nincs adat,  hogy  a  rádiókon keresztül,  illetve  közvetett  módon  hány
   személyhez  jut  el  naponta.   Az  e-vangélium  olvasása  és   hallgatása
   valamennyi lehetőségen ingyenes.
   Istennek legyen hála az ötletért, a megvalósulásért és a 10 esztendőért!
   És legyen hála mindazoknak, akik akik a 10 év alatt imádsággal vagy akár a
   legkisebb adománnyal is  támogatták az  e-vangelizációt! Isten  jutalmazza
   meg nagylelkűségüket!
   Történet
   2004. július 9. Az első e-vangélium e-mail küldése (csak evangélium)
   2005: Elmélkedés és imádság az evangéliummal együtt
   2006: Honlapokba beépíthető az e-vangélium
   2008: evangelium365.hu saját honlap
   2010: Facebook oldal (Félsiker. Úgy tűnik a fb másra alkalmasabb)
   2011: Okostelefon applikációk (iOS és android) 1.0
   2012: Hangos e-vangélium
   2013: Okostelefon applikációk (iOS és android) 2.0 új funciókkal
   Köszönet a csapatnak
   Hálás köszönet azoknak, akik az eddigiekben segítettek:
   Fehér János - programozás, a szerver felügyelete
   Bedő Tibor - honlap készítése
   Turcsik István  és  az Ester  Communications  tagjai -  honlap  design  és
   plakátok készítése
   Dobó  Mátyás  és  János  -  okostelefon  alkalmazások  (iOS  és   android)
   fejlesztése
   H. Pezenhófer Brigitta és Pezenhófer György - hangos evangélium
   Horváth Benedek és Márton - adatbázisok karbantartása
   Jövő és tervek
   Lesz-e 10 év  múlva is  e-vangélium e-mail?  Ha lesz  e-mail, akkor  igen.
   Közben pedig az  új kommunikációs fórumokat  igyekszünk bevonni, főként  a
   villámgyorsan terjedő okostelefonokra figyelve. Ígérem, hogy bármilyen  új
   módon  és  eszközön   fogunk  a  jövőben   kommunikálni,  ott  leszek   az
   evangéliummal!
   A 10  éves évfordulóra  készül  az új  plakát,  amelyet az  ország  összes
   templomába eljuttatunk. Ezt,  valamint az  e-vangelizációs szolgálatot  az
   alábbi lehetőségeken lehet támogatni.
   Szeretettel: István atya (Horváth István Sándor)
   2014. július 1.
   E-vangelizáció támogatásának lehetősége
   Köszönjük, hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!
   1.   Online   adomány   internetes   fizetésre   alkalmas    bankkártyával
   http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
   Az Adománynál válasszuk célként: E-vangélium
   2. Utalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Megjegyzés: E-vangélium
   Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002  6472
   0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen  e-mailben.
   Kérem, írja  meg nevét  és  postacímét irányítószámmal,  valamint  röviden
   jelezze, hogy ez e-vangélium támogatásához kér csekket.
   4. Postai (rózsaszín)  utalványon a következő  címre: Zalalövői  Plébánia,
   H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Megjegyzés: E-vangélium


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról