[Evangelium] 2014-07-23

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Júl. 23., Sze, 01:00:01 CEST


   2014. július 23. – Szerda, Szent Brigitta, Európa társvédőszentje

   Abban az  időben  Jézus ezt  mondta  tanítványainak: Én  vagyok  az  igazi
   szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt
   bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy
   még többet  teremjen. Ti  már  tiszták vagytok  a tanítás  által,  amelyet
   hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok.  Miként
   a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn,  úgy
   ti sem, ha nem  maradtok bennem. Én vagyok  a szőlőtő, ti a  szőlővesszők.
   Aki bennem marad, és  én őbenne, az bő  termést hoz. Mert nélkülem  semmit
   sem tehettek. Aki nem marad bennem,  azt kivetik, mint a szőlővesszőt,  és
   elszárad. Összeszedik, tűzre  vetik és  elégetik. Ha  bennem maradtok,  és
   szavaim  is  bennetek  maradnak,   akkor  bármit  akartok,  kérjétek,   és
   megkapjátok. Azáltal  dicsőül  meg  Atyám,  hogy  bő  termést  hoztok,  és
   tanítványaim lesztek.
   Jn 15,1-8

   Elmélkedés:

   Jézus példabeszéde a szőlőtőről és a szőlővesszőkről azt a figyelmeztetést
   tartalmazza, hogy a keresztény  közösség belső megosztottsága könnyen  oda
   vezet, hogy egyesek elszakadnak Jézustól, s egyúttal a közösségtől is. Aki
   közösségben  van   Jézussal,  az   egységben  van   az  általa   alapított
   közösséggel, az Egyházzal. A mi Urunk mindannyiunkat meghív, hogy az  Atya
   és a Fiú  szeretetközösségébe lépjünk.  Miként a  szőlővesszők a  szőlőtőn
   keresztül kapják az életet biztosító tápanyagokat és vizet, ugyanúgy mi is
   Isten szeretetéből  merítjük életerőnket.  Az Atya  és a  Fiú  kapcsolata,
   szeretete a megváltást eredményezte, amelynek mi is részeseivé válunk,  ha
   szeretettel kötődünk Istenhez. A vele való kapcsolatunk a szeretet sokféle
   gyümölcsét termi.
   A példázat egy másik  gondolatot is ébreszt  bennünk: napjaink egyik  nagy
   betegsége az  elbizakodottság.  Az  emberek az  gondolják,  hogy  a  maguk
   erejéből mindent elérhetnek és megvalósíthatnak. A tudomány és a  technika
   fejlődése pedig mintha csak erősítené  sokakban ezt a gondolkodásmódot.  A
   könnyen elérhető  sikerek  szintén  az  elbizakodottság  felé  terelhetnek
   bennünket. Jézus  szava  kijózanítóan  ér  minket:  „Nélkülem  semmit  sem
   tehettek” (Jn 15,5). Igen, rá kell ébrednünk, hogy Isten nélkül  sikereink
   csak fél  sikerek,  örömeink  csak  részben  jelentenek  örömöt.  Jézushoz
   kapcsolódva viszont életünk  bőséges termést hozhat.  Miben bízok  jobban?
   Magamban vagy Isten segítségében?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Ó, isteni fényesség, a te megmérhetetlen szereteteddel nyisd meg lelkünket
   a hitnek, hogy téged igazán megismerjünk. Tágítsd ki szívünket, hogy téged
   befogadhasson! Illess bennünket, hogy tiszta szeretettel keressünk  téged,
   benned megpihenjünk,  és veled  egyesüljünk, mint  ahogy egyek  a tagok  a
   testben a  fejjel, és  amint egy  a  szőlővessző a  tőkével. Engedj  a  te
   erődből és a te kegyelmedből élni mindvégig, míg csak el nem jutunk  szent
   színed látására!
   Granadai Szent Lajos

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140723.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról