[Evangelium] 2014-07-22

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Júl. 22., K, 01:00:00 CEST


   2014. július 22. – Kedd

   Egy alkalommal  Jézus éppen  a népsokaságot  tanította. Eközben  anyja  és
   rokonai odaérkeztek, és  kint várakoztak rá,  mert beszélni akartak  vele.
   Valaki szólt  is Jézusnak:  „Anyád és  rokonaid kint  várnak, és  beszélni
   akarnak veled.” Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az  én
   anyám, és kik az én rokonaim?” Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így
   szólt: „Ezek  az  én  anyám  és  rokonaim.  Aki  teljesíti  mennyei  Atyám
   akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”
   Mt 12,46-50

   Elmélkedés:

   „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” (Mt 12,48) – teszi fel a  kérdést
   Jézus a mai evangéliumban. A  részlet félreértésre ad okot.  Természetesen
   nem arról van itt  szó, hogy Jézus  megtagadja édesanyjához és  rokonaihoz
   fűződő szeretetkapcsolatot,  hanem az  evangéliumok nyelvezetére  jellemző
   túlzó  kijelentéssel  találkozunk  itt  is,  amelynek  az  a  célja,  hogy
   felértékelje  a  Jézussal   való  tanítványi   kapcsolatot.  Érthetőbb   a
   kijelentés, ha  rögtön  utána  tesszük a  folytatást  is:  „Aki  teljesíti
   mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám” (Mt 12,50).
   Tanítványnak lenni  nem egyszerűen  azt jelenti,  hogy valamiféle  értelmi
   képzésen  veszt   rész  valaki,   amelyet   Jézus  tart   számára,   hanem
   életközösséget  jelent  Jézussal.  S  ha  az  ő  számára  a  mennyei  Atya
   akaratának a teljesítése a legfőbb cél, akkor tanítványainak is erre  kell
   törekedniük. A  tanítványi  élet lényege  Jézus  követése, aki  a  mennyei
   Atyához vezet minket. A vérszerinti  rokonságnál is fontosabb, hogy az  Úr
   követői legyünk, s engedjük, hogy az Atyához vigyen bennünket.
   Tanítványnak lenni azt is jelenti,  hogy egy közösséghez tartozunk.  Jézus
   egy új  közösséget  hoz  létre,  s mindannyiunkat  meghív,  hogy  ehhez  a
   közösséghez, az Egyházhoz tartozzunk. Ha engedelmesen fogadom tanítását és
   tettekre váltom azt, olyan tanítványa vagyok, aki valóban az ő családjához
   tartozik. Miként a kereszten, úgy ma is kitárt karral fogad magához.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Légy kegyes gyermekeidhez, isteni  Nevelőnk! Add, hogy parancsaid  hűséges
   követői legyünk, a Te képmásodra  hasonlítsunk, és amennyire rajtunk  áll,
   Téged mint jóságos Istent, és ne mint kérlelhetetlen bírót ismerjünk  meg.
   Hadd éljünk a Te békédben, és jussunk el a Te Városodba! A  kimondhatatlan
   bölcsességben akarunk  élni  nappal és  éjjel,  az utolsó  ítélet  napjáig
   dicsérettel Neked  hálát adni.  Minden jóért,  szépért, bölcsért,  igazért
   Neked legyen tisztelet örökké.
   Alexandriai Szent Kelemen

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140722.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Idén nyáron egy új  evangelizációs lehetőséget tervezek. Karitatív  céllal
   iskolai füzeteket készítünk és adományozunk gyerekeknek. Teljesen szabvány
   füzetekre kell gondolni, négyféle változatban: első osztályos  vonalazású,
   négyzetrácsos, vonalas  alsós és  felsős.  Az újdonság  az benne,  hogy  a
   borítója  vallásos  tartalmú,  azaz  gyermekek  számára  készült  rajzzal,
   egy-egy evangéliumi jelenettel az  elején. Hittannak és más  tantárgyaknak
   egyaránt használható.
   A cél  az  evangelizáció. A  gyereknek  legyen a  focistás  és  popsztáros
   füzetei között  egy vagy  akár több  vallásos is,  amit például  hittannak
   használ.  Katolikus  iskolákban  nem  ciki,  de  állami  iskolában  bizony
   hitvallás a gyerek részéről, ha ilyet használ. Az atyák részéről pozitív a
   kezdeményezés  visszhangja,  mert  a  vallásos  öntudat  ilyen  módon   is
   növelhető a gyerekekben.
   Plébániákra  és  egyházi  iskolákba  juttatnánk  el  az  iskolás  gyerekek
   számától függően nagyobb, néhány száz  darab mennyiségben, a kiosztást  ők
   végzik. Külön címre nem küldenénk, mert  a postadíj többe kerülne, mint  a
   néhány füzet.  A  gyerekek  természetesen  ingyenes  kapnák.  Augusztusban
   küldenénk  mindenhová,  hogy  az  iskolaév  kezdetén  osztható  legyen.  E
   karitatív akcióval az evangelizáció mellett a hitoktatást is  támogatnánk,
   segítenénk.
   Egy általános iskolás gyermek évente 16-20 db füzetet használ el, a  kezdő
   füzetcsomag nem szokott  elég lenni, évközben  újat szükséges  beszerezni.
   Nagyobb mennyiségben 74  Ft egy  ilyen füzet  nyomtatása és  6 Ft/db  áron
   postázható (persze nem  egyesével). 1600  Ft adományból 1  gyermek 1  éves
   füzetigénye biztosítható.
   Szeretettel, kérem,  ha  van  rá lehetősége,  Ön  is  támogassa  karitatív
   akciónkat!
   Az adományozók által felajánlott  mennyiség, valamint a  kedvezményezettek
   listája   folyamatosan   frissítve   megtekinthető   az   alábbi   linken:
   http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_gyerekeknek
   Köszönöm,  ha   nagylelkű   adományával   Ön   is   segíti   a   gyermekek
   evangelizációját!
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2014. július 20.
   A füzet akcióra szánt adományokat 2014. augusztus 10-ig várjuk. Köszönjük,
   hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!
   1.   Online   adomány   internetes   fizetésre   alkalmas    bankkártyával
   http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
   Az Adománynál válasszuk célként: Iskolai füzet
   2. Utalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Megjegyzés: Iskolai füzet
   Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002  6472
   0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen  e-mailben.
   Kérem, írja  meg nevét  és  postacímét irányítószámmal,  valamint  röviden
   jelezze, hogy Iskolai füzet-akció támogatásához kér csekket.
   4. Postai (rózsaszín)  utalványon a következő  címre: Zalalövői  Plébánia,
   H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. Megjegyzés: Iskolai füzet


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról