[Evangelium] 2014-07-18

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Júl. 18., P, 01:00:01 CEST


   2014. július 18. – Péntek

   Húsvét táján az egyik szombaton  Jézus vetések között járt  tanítványaival
   együtt.  Tanítványai  megéheztek,  tépdesni   kezdték  a  kalászokat,   és
   eszegették. Ennek láttára a  farizeusok megjegyezték: „Nézd,  tanítványaid
   olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!” Jézus erre  megkérdezte:
   „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt  megéhezett?
   Hogyan ment  be Isten  házába, és  hogyan ette  meg a  kitett  kenyereket,
   amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak
   a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként
   a templomban  megszegik a  szombati nyugalmat,  anélkül hogy  vétkeznének?
   Mondom nektek: a templomnál  is nagyobb van itt.  Ha pedig értenétek,  mit
   jelent a mondás: „Irgalmasságot akarok  és nem áldozatot!”, akkor  sohasem
   ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.”
   Mt 12,1-8

   Elmélkedés:

   A Biblia  tanúsága  szerint  a legkorábbi  időkben  a  szombati  pihenőnap
   megtartásának elsősorban emberiességi oka volt. E napon a rabszolgák és  a
   dolgozó emberek egy  kis pihenéshez  jutottak a heti  munkavégzés után.  A
   későbbi időkben egyre inkább előtérbe  került a szombati nyugalom  vallási
   oldala, hiszen  e pihenéssel  az  emberek magát  Istent utánozták,  aki  a
   teremtést követően a hetedik napon  megpihent. Így vált vallásos célúvá  a
   szombat, amely napot az emberek Istennek és a közösségi  istentiszteletnek
   szenteltek. A farizeusi törvénymagyarázat idővel számos tilalmat csatolt a
   szombathoz. Ez azonban ahhoz vezetett, hogy a vallási cél háttérbe került,
   s az előírások külső megtartása vált céllá.
   A farizeusok értelmezése szerint a kalászok leszedése munkának  számított,
   ezért  Jézus  tanítványai  e  cselekedetükkel  megszegték  a  törvényt,  s
   Mesterük nem figyelmeztette  őket erre. Válaszában  Jézus azokat  bírálja,
   akik kiüresedett módon tartották meg a szombatot, és megfeledkeztek  annak
   lényegéről, az  Isten felé  fordulásról. Fizikailag  ugyan megtartották  a
   szigorú előírásokat, de közben nem teljesítették a szeretet  kötelességét.
   Ezt utasította  el  Jézus,  aki  szerint  az  irgalmasság  és  a  szeretet
   gyakorlása fontosabb a szombati nyugalomra vonatkozó törvénynél.
   A mi heti  pihenőnapunk a  vasárnap, Krisztus  feltámadásának napja.  Mire
   használom ezt a napot?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, az  irgalmasság Istene,  könyörülj rajtunk,  bűnösökön. Taníts  meg
   bennünket a könyörületre  és a  megbocsátásra. Ne  engedd, hogy  hasonlóak
   legyünk a  könyörtelen  szolgához,  aki  nem  követte  ura  irgalmasságát.
   Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk  el
   életünk rögös  útján. Szítsd  fel szívünkben  a megbocsátást  és a  segítő
   szándékot botladozó testvéreink iránt. Add  meg nekünk az irgalom  lelkét,
   hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140718.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról