[Evangelium] 2014-07-16

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Júl. 16., Sze, 01:00:00 CEST


   2014. július 16. – Szerda

   Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását: Magasztallak téged, Atyám,
   ég és föld  Ura, mert  elrejtetted mindezt a  bölcsek és  okosak elől,  és
   kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám,  így tetszett ez neked!  Az
   én Atyám mindent átadott nekem,  és nem ismeri a  Fiút senki más, csak  az
   Atya, s az Atyát  sem ismeri más, csak  a Fiú, és akinek  a Fiú ki  akarja
   nyilatkoztatni.
   Mt 11,25-27

   Elmélkedés:

   Jézus küldetésének titkára világít rá  az Atyához intézett imádsága,  amit
   ma olvasunk az evangéliumban. Most nem beszédet mond tanítványainak, hanem
   egy egészen személyes imából ismerjük meg az Úr küldetését:  megismertesse
   az emberekkel  Istent. Az  imában ugyanakkor  kitárulkozik előttünk  Jézus
   teljes önátadása a mennyei  Atyának, hiszen nem  a maga akaratát  szeretné
   érvényesíteni, hanem  a  Atyáét. Jézus  utat  nyit számunkra  Isten  felé.
   Személyében megismerhetjük  az ő  szeretetét az  Atya iránt,  valamint  az
   emberek  iránt,  ha  például  önfeláldozására  gondolunk.  Emellett  Jézus
   személyében  megismerhetjük  az  Atya  szeretetét  is  az  emberek  iránt,
   valamint a  Fiú  iránt,  akinek  elfogadja  áldozatát  és  feltámasztja  a
   halálból.
   Isten szeretetének a  titkát tehát  Krisztus által  ismerhetjük meg.  Akik
   azonban bölcsnek és okosnak gondolják magukat, s inkább arra  törekszenek,
   hogy mindenre magyarázatot találjon értelmük,  azok messze járnak ettől  a
   titoktól. Az  isteni szeretet  megtapasztalása, elfogadása  és  viszonzása
   sokkal  inkább  kíván   tőlünk  egyszerűséget,   mintsem  komoly   értelmi
   megfontolást. Hitünk természetesen értelmi megalapozást is kíván, de ennél
   fontosabb az Istenre  való ráhagyatkozás, a  kegyelem elfogadása,  szívünk
   megnyílása az Úr felé.  Aki Krisztust ismeri, az  a mennyei Atyát  ismeri.
   Vagy talán  még helyesebb  azt mondanunk,  hogy aki  Krisztust szereti,  a
   mennyei Atyát szereti.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram! Kérdést tettél föl, pedig én válaszokat nem tudok. Hitem  megvallása
   miatt sziklának neveztél, pedig gyenge és kicsinyhitű vagyok. Azt  kérted,
   tartsam össze az egyházat, pedig  sokszor én rendítem meg alapjait.  Nekem
   adtad a kulcsokat,  pedig megnyitni  csak te tudod  a szíveket.  Krisztus!
   Tedd hitelessé válaszaimat,  formáld hitemet,  erősítsd alapjaimat,  nyisd
   meg szívemet.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140716.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról