[Evangelium] 2014-07-13

[Evangelium mindennap]

   2014. július 13. – Évközi 15. vasárnap

   Abban az időben:
   Jézus elment hazulról, és leült a tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt  össze,
   ezért beült  egy  csónakba,  a  tömeg  pedig  ott  állt  a  parton.  Ekkor
   példabeszédekben sok mindenre oktatta őket: „Íme, kiment a magvető  vetni.
   Amint vetett, némely  szem az  útszélre esett.  Jöttek az  ég madarai,  és
   ezeket mind megették.  Némely szem kövek  közé esett, ahol  nem volt  elég
   termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem  volt mély a föld. Majd amikor  a
   nap fölkelt  és forrón  tűzött, kiégtek,  mert nem  volt gyökerük.  Voltak
   szemek, amelyek  tövisek közé  estek, és  amikor nőni  kezdtek, a  tövisek
   elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az
   egyik százszorosat, a  másik hatvanszorosat,  a harmadik  harmincszorosat.
   Akinek van füle, hallja meg!”
   Ekkor  odamentek  hozzá  tanítványai  és  megkérdezték:  „Miért   beszélsz
   hozzájuk példabeszédekben?”  Ő így  válaszolt: „Nektek  adatott meg,  hogy
   megismerjétek a mennyek országa  titkait, nekik ez  nem adatott meg.  Mert
   akinek van, annak még adnak, hogy  még több legyen neki; de akinek  nincs,
   attól  még  azt   is  elveszik,   amije  van.   Azért  beszélek   hozzájuk
   példabeszédekben, hogy  nézzenek,  de  ne lássanak,  hallgassanak,  de  ne
   halljanak, és  ne értsenek,  és így  beteljesedjék rajtuk  Izajás  próféta
   jövendölése:
   Hallván hallotok, és mégsem értetek,
   nézvén néztek, de mégsem láttok;
   megkérgesedett ugyanis e népnek szíve:
   Fülükkel restül hallanak,
   szemüket behunyják,
   hogy a szemükkel ne lássanak,
   fülükkel ne halljanak,
   és a szívükkel ne értsenek,
   s meg ne térjenek, hogy meggyógyítsam őket.

   De boldog a  ti szemetek, mert  lát, és  boldog a ti  fületek, mert  hall!
   Bizony, mondom nektek, sok próféta és igaz vágyott látni, amit ti  láttok,
   – és nem látta; vágyott hallani, amit ti hallotok, – és nem hallotta.
   Hallgassátok meg hát a magvetőről  szóló példabeszédet! Akik hallgatják  a
   mennyek országáról  szóló tanítást,  és  nem értik  meg, azokhoz  eljön  a
   gonosz, és  elragadja mindazt,  amit a  szívükbe vetettek  Ez az,  ami  az
   útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja  ugyan
   a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret,  csak
   ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar
   eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de
   a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs  nélkül
   marad. Végül a jó földbe hullott  mag az, aki meghallgatja, megszívleli  a
   tanítást,  és  jó  termést  is   hoz:  az  egyik  százszorosat,  a   másik
   hatvanszorosai, a harmadik harmincszorosat.”
   Mt 13,1-23

   Elmélkedés:

   Köztetek van
   Máté  evangéliumának  13.  fejezetében  több  példabeszédet   olvashatunk,
   amelyek  az  Isten  országáról  szólnak.   A  mai  vasárnap  hasonlata   a
   magvetőről, a  jövő vasárnapi  a földbe  vetett jó  és rossz  magról, s  a
   gyomnövényről (konkoly)  szól,  két  hét  múlva  pedig  a  földbe  rejtett
   kincsről, a  megtalált igazgyöngyről  és a  halászhálóról fogunk  olvasni.
   Mivel a  példázatok témája  megegyezik, érdemes  együtt szemlélnünk  őket,
   illetve nagyobb távlatból megvizsgálnunk azt, hogy mit akart Jézus mondani
   az Isten  országával  kapcsolatban és  mit  érthettek egykor  az  emberek,
   milyen gondolatok jártak a fejükben, amikor az Isten országáról hallottak.
   Induljunk ki annak  elismeréséből, hogy  az a világ,  amelyben Jézus  élt,
   nekünk meglehetősen távoli és idegen.  Furcsának tűnik, hogy akkoriban  az
   uralkodó  politikai,   katonai,   hatalmi  viszonyoknak   egyben   vallási
   jelentőséget is tulajdonítottak. A  zsidó nép gondolkodására különösen  is
   jellemző volt,  hogy  népük,  országuk  erejét,  nagyságát,  hatalmát  nem
   maguknak, hanem Istennek tulajdonították. Az Egyiptomból való  szabadulást
   az isteni közbeavatkozás különleges  jeleként értelmezték. Később,  amikor
   elfoglalták az ígéret földjét, Kánaánt,  az ott lakó népek felett  aratott
   győzelmet   Istennek   köszönhették,   ő   segítette   őket   a    terület
   megszerzésében. Ha viszont a zsidó  nép idegen uralom alá került,  seregét
   legyőzték, az  embereket  rabszolgamunkára kényszerítették  vagy  fogságba
   hurcolták, annak a jele volt, hogy a néptől elfordult az Isten. Ennek okát
   abban vélték felfedezni, hogy a nép  fordult el Istentől és tért le  Isten
   törvényeinek útjáról, aki  mintegy büntetve őket,  megengedi, hogy  idegen
   népek uralkodjanak rajtuk.
   Jézus korában tehát a zsidó nép gondolkozásában szoros kapcsolat állt fenn
   a világi  uralom és  az isteni  uralom között.  Mivel az  ország nem  volt
   önálló, hanem  a Római  Birodalom  egyik tartománya  volt, ezért  a  római
   fennhatóságtól való megszabadulás vágya  összekapcsolódott az Isten  által
   küldött szabadító, a Messiás várásával. Az emberek úgy képzelték, hogy  az
   Isten országa úgy valósul meg, hogy megszabadulnak az idegen uralomtól  és
   önálló lesz az ország. Ezt az elképzelést Jézus eloszlatja vagy legalábbis
   igyekszik eloszlatni  azzal, hogy  az Isten  országa lelki  jellegéről  és
   tartalmáról beszél hasonlataival. A magvetőről szóló példázat ezek szerint
   azt tanítja, hogy Isten megszólítja  az embert, elveti szívébe az  igazság
   tanítását és az  emberen múlik,  hogy miként fogadja  azt. Engedi-e,  hogy
   Isten uralma megvalósuljon az életében  és így lelkiekben bőséges  termést
   hozzon vagy elfojtja szívében az isteni kezdeményezést? Az emberen  múlik,
   hogy a  hit szemével  meglátja-e  és a  megtérés által  befogadja-e  Isten
   országát.
   Jézus a következőket mondta,  amikor a néphez  beszélt: „Az Isten  országa
   köztetek van” (Lk 17,21). Mivel  egészen személyes szintre emeli az  Isten
   országa ügyét, érdemes személyesen válaszolnunk a nekünk szóló kérdésekre.
   Milyen talajra hull lelkemben az isteni üzenet? Hogyan hallgatom,  olvasom
   Isten szavát?  Hiszem-e,  hogy Krisztus  tanítása  az örök  életre  vezet?
   Törekszem-e annak megélésére,  megvalósítására? Küldetésemnek  tekintem-e,
   hogy magam  is hirdessem  az örömhírt?  Befogadom-e Isten  országát,  mint
   lelki valóságot értelmemmel és akaratommal?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézusom! Segíts, hogy ne az emberi szenvedélyek, az érzelmek vagy az
   ösztönök uralkodjanak rajtam,  hanem a  te szelíd  uralmad valósuljon  meg
   bennem! Ne a szokások, az emberi elvárások irányítsák életemet, hanem a te
   akaratod keresése  és teljesítése.  Te uralkodj  bennem! Te  irányítsd  az
   életem! Te vezess az örök üdvösségre! Uram, jöjjön el a te országod!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140713.mp3