[Evangelium] 2014-01-21

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Jan. 21., K, 01:00:01 CET


   2014. január 21. – Kedd

   Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai  útközben
   tépdesni kezdték a kalászokat.  Ezért a farizeusok megszólították:  „Nézd,
   olyat tesznek  szombaton,  amit  nem szabad!”  Jézus  ezt  felelte  nekik:
   „Sohasem olvastátok, mit tett  Dávid, amikor társaival együtt  nélkülözött
   és éhezett? Abjatár főpap  idejében bement az Isten  házába, és megette  a
   megszentelt kenyereket,  és  adott belőle  társainak  is, pedig  ezeket  a
   kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta  nekik:
   „A szombat van az emberért, nem  az ember a szombatért. Azért az  Emberfia
   ura a szombatnak is.”
   Mk 2,23-28

   Elmélkedés:

   A böjtről szóló vitát  követően a farizeusok új  témát találnak. Most  azt
   nehezményezik, hogy Jézus tanítványai  kalászokat szedtek szombati  napon.
   Cselekedetükkel olyat tettek, amit a farizeusok munkának értékeltek,  mert
   szombaton nem lett  volna szabad  a törvény szerint  ilyet tenniük.  Jézus
   természetesen  jól  ismeri   a  szombat   megtartására  vonatkozó   mózesi
   törvényeket, mégsem ad  igazat a farizeusoknak,  hanem kijelenti, hogy  az
   Emberfia ura a szombatnak, azaz felette áll a törvénynek.
   Jézus arról  tesz  tanúságot,  hogy  a  szombati  napra  vonatkozó  emberi
   törvények felett áll, hiszen ő Isten.  Ez azonban nyilvánvalóan csak az  ő
   személyére  vonatkozik.  A   tanítványok  parancsszegésével   kapcsolatban
   ugyanakkor rávilágít a szombati törvények eredeti értelmére, vagyis  arra,
   hogy ezek az  embert szolgálják, a  heti pihenőnap nyugalmát  biztosítják.
   Világos, hogy nem a törvények önkényes felülbírálásáról van szó, és nem is
   erre bátorít Jézus, hanem arról, hogy bizonyos esetekben, ha az ésszerűség
   ezt  diktálja,  az   emberi  szükségletek  elébe   kerülnek  a   törvények
   szószerinti  megtartásának.  Főként  akkor   igaz  ez,  amikor   valakinek
   segítenünk kell. Keresztényként például a vasárnapi pihenőnapra hivatkozva
   nem  tagadhatjuk   meg  senkitől   sem  a   segítséget.  Kövessük   mindig
   lelkiismeretünk szavát! A helyes lelkiismeret az Isten által szívükbe  írt
   törvény!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Úr Jézus, köszönjük,  hogy közöttünk való  jelenléteddel ajándékozol  meg.
   Utunkon erősítesz  és  bátorítasz.  Add,  hogy  mélyen  tudatában  legyünk
   jelenlétednek.    Küldő    szavadra     örömmel    válaszoljunk     minden
   cselekedetünkkel. Adj nekünk  bölcsességet és  alázatot, hogy  felismerjük
   jelenlétedet.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140121.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról