[Evangelium] 2014-01-17

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Jan. 17., P, 01:00:01 CET


   2014. január 17. – Péntek

   Néhány nap múlva Jézus visszatért  Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a  híre,
   hogy otthon van, annyian jöttek össze,  hogy még az ajtó előtti téren  sem
   fértek el; ő  pedig hirdette  nekik az  igét. Közben  odahoztak hozzá  egy
   bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe,  kibontották
   fölötte a  tetőt, ahol  volt, és  a nyíláson  át leengedték  a  hordágyat,
   amelyen a béna feküdt.  Jézus pedig, látva hitüket,  így szólt a  bénához:
   „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.”  Ült ott néhány  írástudó is. Ezek  így
   gondolkodtak  szívükben:  „Hogy  beszélhet  ez  így?  Káromkodik!  Ki  más
   bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?”
   Jézus azonnal  észrevette, hogy  magukban ilyeneket  gondolnak, így  szólt
   tehát hozzájuk:  „Miért  gondoljátok  ezt szívetekben?  Mi  könnyebb:  Azt
   mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj  föl,
   fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van  hatalma
   a földön  a bűnök  megbocsátására!” Ezzel  odafordult a  bénához:  „Mondom
   neked: Kelj föl,  fogd az  ágyadat, és  menj haza!”  Az felkelt,  fölvette
   ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott.
   Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk
   még ilyet sohasem!”
   Mk 2,1-12

   Elmélkedés:

   A béna meggyógyításának csodája egy testi betegségtől való szabadulást  ír
   le, de annál  tovább is mutat.  Jézus ugyanis azt  mondja a  meggyógyított
   embernek, hogy bűnei bocsánatot nyertek. Tehát nem csak a testét, hanem  a
   lelkét is meggyógyította. A testi gyógyulás szinte csak a lelki gyógyulást
   igazolja és bizonyítja. Jézusnak hatalma van a test és a lélek  betegségei
   felett. Bár nyilvános  működése során számos  beteget meggyógyított és  az
   evangélium szerint nem ment el  a testi bajban szenvedők mellett  anélkül,
   hogy ne segített volna,  mégis ennél fontosabb  küldetésének az az  eleme,
   hogy az embereket a bűntől  akarja megszabadítani. Ha bűnbánatot  tartunk,
   eltörli bűneinket, amelyek  távol tartanak  minket Istentől.  Meggyógyítja
   lelkünket, hogy újra Istennel éljünk. A lelki egészség és tisztaság legyen
   legalább olyan fontos számunkra, mint a testi egészség!
   A csoda  ebben az  esetben  kettős hatású.  Egyrészt az  emberek  többsége
   elcsodálkozott a  történteken, és  Istent dicsőítették  érte. Másrészt  az
   írástudók ellenállását váltja ki  a csoda, akik  nem a gyógyításon,  hanem
   inkább Jézus szavain döbbennek meg, amit a bűnök megbocsátásáról mond.  Az
   elfogadás és  az  elutasítás mindvégig  megtapasztalható  Jézus  nyilvános
   működése során. A kérdés mindig az, hogy az emberek elfogadják-e azt, hogy
   Jézus a mennyei Atya küldötte, aki az isteni irgalmasságról tesz tanúságot
   szavaival és tetteivel egyaránt.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus!  Adj nekem kedvet és lehetőséget,  hogy
   téged mindinkább  megismerhesselek,  mindjobban megszeresselek,  és  egyre
   hívebben kövesselek.  Buzdító  kegyelmed  hívása nálam  ne  süket  fülekre
   találjon,  hanem  legyek  mindenkor   kész,  hogy  akaratodat   odaadással
   teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel  és önzésemmel,  s követlek  a
   gyalázatban,  szegénységben   és  üldöztetésben.   Teljesen  újjá   akarok
   születni, a  régi magamat  levetkőzni,  hogy már  ne  én éljek,  hanem  te
   énbennem.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140117.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról