[Evangelium] 2014-01-11

[Evangelium mindennap]

   2014. január 11. – Szombat

   Jézus egy alkalommal tanítványaival Júdea földjére ment. Ott  tartózkodott
   velük, és keresztelt. János is  keresztelt Enonban, Szálim közelében:  ott
   ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek.  Mindez
   János  bebörtönzése  előtt  történt.   Vita  támadt  ekkor  a   tisztulási
   szertartásról János  tanítványai  és  egy  zsidó  között,  ezért  Jánoshoz
   mentek. „Mester – mondták neki –, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről
   tanúságot tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul.”
   János így  válaszolt: „Az  ember  semmit sem  vallhat magáénak,  hacsak  a
   mennyből nem kapta.  Ti magatok  vagytok tanúim, hogy  megmondtam: Én  nem
   vagyok a Messiás,  hanem csak  az ő előfutára.  Akié a  menyasszony, az  a
   vőlegény; a vőlegény barátja  csak ott áll  a vőlegény mellett,  hallgatja
   szavát, és szívből  örül neki.  Ezzel most az  én örömöm  is teljes.  Neki
   növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.”
   Jn 3,22-30

   Elmélkedés:

   Keresztelő János egy  talányos mondattal kezdi  válaszát a  kereszteléssel
   kapcsolatos  vitában  feltett  kérdésre:  „Az  ember  semmit  sem  vallhat
   magáénak, hacsak a mennyből  nem kapta” (Jn  3,27). Vajon kire  vonatkozik
   kijelentése? Önmagára vagy Jézusra,  vagy talán mindkettőjükre?  Nyugodtan
   feltételezhetjük, hogy  a  Keresztelő magára  gondolt,  hiszen  küldetését
   Istentől kapta,  s ennek  mindig tudatában  volt. Ugyanakkor  gondolhatott
   Jézusra is, aki  a mennyei Atyától  kapta hatalmát. Ezt  erősíti az,  hogy
   Jézus  nyilvános  fellépésével   János  a   háttérbe  húzódik.   Küldetése
   befejeződött, tisztában van vele, hogy neki, az előfutárnak kisebbednie, a
   Messiásnak, Jézusnak pedig növekednie kell, s engedi, hogy tanítványai  az
   ő nyomába szegődjenek.
   De térjünk  vissza  János kijelentéséhez:  „Az  ember semmit  sem  vallhat
   magáénak, hacsak a mennyből nem  kapta.” Vizsgáljuk meg más szempontból  e
   szavakat! Nem  szeretnék részletesen  foglalkozni a  tulajdonszerzés  jogi
   lehetőségeivel, csupán egy kis elgondolkozásra ösztönzök mindenkit. Mi az,
   ami  a  miénk?  Mit  mondhatunk  a  magunkénak?  Mit  tarthatunk  a  saját
   tulajdonunknak?  Mindazt,   amit   megszereztünk,  még   ha   becsületesen
   megdolgoztunk és keményen megküzdöttünk  érte, könnyen elveszíthetjük.  Az
   örök életre pedig biztosan  nem vihetjük magunkkal.  Mert a halál  mindent
   elvesz tőlünk. Akkor mi az, ami valóban a miénk? És mit kapunk Istentől?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, te újra  meg újra  hangsúlyozod, hogy minden  lehetséges annak,  aki
   hisz. Ha  megvizsgáljuk, melyik  a legnagyobb,  a neked  leginkább  tetsző
   erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra,
   hogy belépjünk  a Szentek  Szentjébe.  Hit nélkül,  ó, dicsőség  Ura,  nem
   tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt  akartad,
   hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140111.mp3