[Evangelium] 2014-01-05

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Jan. 5., V, 01:00:03 CET


   2014. január 5. – Vasárnap

   Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő  volt
   kezdetben Istennél. Minden őáltala  lett, és nélküle  semmi sem lett,  ami
   lett. Őbenne  élet volt,  és ez  az élet  volt az  emberek világossága.  A
   világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.  Föllépett
   egy ember,  akit  Isten küldött:  János  volt  a neve.  Azért  jött,  hogy
   tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
   Nem ő  volt a  világosság, ő  csak  azért jött,  hogy tanúságot  tegyen  a
   világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
   megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett,  de
   a világ nem ismerte fel őt. A  tulajdonába jött, de övéi nem fogadták  be.
   Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
   legyenek; azoknak, akik hisznek  benne, akik nem vér  szerint, nem a  test
   kívánságából, és nem is a  férfi akaratából, hanem Istentől születtek.  És
   az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő  dicsőségét,
   mely az Atya Egyszülöttjének  dicsősége, telve kegyelemmel és  igazsággal.
   János tanúságot tett  róla, amikor  ezt hirdette: „Ő  az, akiről  mondtam,
   hogy utánam jön, de  megelőz engem, mert előbb  volt, mint én.” Hiszen  mi
   mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A  törvényt
   ugyanis Mózes  által  kaptuk,  a  kegyelem és  az  igazság  azonban  Jézus
   Krisztus  által  valósult  meg.  Istent   soha  senki  nem  látta;   Isten
   Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
   Jn 1,1-18

   Elmélkedés:

   Közöttünk élt
   A  karácsonyi  ünnepi  szentmiséhez  kapcsolódóan  már  olvastuk  az   Ige
   megtestesüléséről szóló himnuszt,  amely János evangéliumának  bevezetése.
   Ma újra ezt a részt nyújtja lelki táplálékként számunkra egyházunk.  Akkor
   említettük, hogy Jézus származását bemutatva János evangélista nem  csupán
   az ő születéséig  megy vissza,  miként ez  Máté, Márk  és Lukács  írásában
   megfigyelhető, hanem egészen  a teremtésig. A  világ teremtésével  állítja
   párhuzamba Jézus születését, amely a világ és az ember újjáteremtése Isten
   részéről.
   Irányítsuk ma  figyelmünket azokra  a kifejezésekre,  amelyek kizárólag  e
   helyen  szerepelnek  János   evangéliumában!  A   himnusz  egyik   sajátos
   kijelentése így hangzik:  „közöttünk élt.”  Az eredeti  görög szövegben  a
   következő szerepel:  „felverte  sátrát közöttünk.”  Mire  gondoljunk  ezen
   érdekes kifejezés hallatán? Eszünkbe jut,  hogy az ószövetségi időkben,  a
   pusztai vándorlás során  Isten szövetséget kötött  a választott néppel.  A
   szövetségkötést követően  Isten  utasításainak  megfelelően  Mózes  sátrat
   épített, ide  vitte be  a szövetség  ládáját és  helyezte el  a  szövetség
   törvényeit tartalmazó kőtáblákat. A sátor az Isten lakóhelye, jelenlétének
   helye volt, ahová Mózes  akkor ment be, amikor  Isten közölni akart  vele,
   illetve a néppel valamit. A sátor a  találkozás helye volt Mózes és az  Úr
   számára, ezért is nevezték a „találkozás sátrának.” A kétirányú  közeledés
   jele ez: egyrészt Isten az ő  népe közelében akar lenni, azt akarja,  hogy
   érezzék jelenlétét,  másrészt  az  ember  számára  fontos,  hogy  Istenhez
   közeledjen, hiszen  ott érzi  magát igazán  biztonságban, ott  érzi  magát
   boldognak.
   A sátorral kapcsolatban eszünkbe jut még Jézus színeváltozásának eseménye.
   A három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János előtt Jézus megmutatja
   isteni dicsőségét. Az isteni jelenlét megerősítéseként itt is megjelenik a
   felhő, miként az ószövetségi időkben is felhő ereszkedett le a  találkozás
   sátrára. Péter ekkor sátrat  akar építeni az Úr,  valamint a megjelenő  és
   vele beszélgető Mózes és  Illés számára. Szándéka  mögött az húzódik  meg,
   hogy  felismeri  Jézus  istenségét,  és  az  Isten  számára  helyet   akar
   biztosítani.
   E példákból szépen kibontakozik a „közöttünk élt” (sátrat vert  közöttünk)
   kifejezés értelme. Ne úgy képzeljük  el, hogy Isten a végtelen  világűrben
   él, távol az  embertől, elérhetetlen távolságban  tőlünk. Amikor  gyerekek
   kérdezik a  felnőtteket, hogy  hol van  az Isten,  akkor válaszként  sokan
   felmutatnak az égre  és arról  kezdenek beszélni,  hogy a  felhőkön túl  a
   messzi távolban él az Isten. Megtévesztő és zavaró ez a gyerekek  számára.
   Mert igaz ugyan, hogy  Isten mindenütt jelen van  és jelenléte betölti  az
   egész világmindenséget, de az  is igaz, hogy Isten  jelen van a  világban,
   jelen van köztünk, ha szeretetben  élünk egymással, és jelen van  bennünk.
   Az ilyen gyermeki  kérdésre mutassunk inkább  az emberekre, akikben  Isten
   él! Mutassunk magára a  gyermekre, aki felteszi ezt  a kérdést, és  akiben
   szintén Isten él! S remélhetőleg mutathatunk magunkra is.
   „Közöttünk élt” – írja János evangélista Jézusról, a megtestesült  Igéről.
   Nem egyszerűen arról van itt szó, hogy az idősödő apostol  visszaemlékezik
   az évtizedekkel korábbi eseményekre, arra  az időre, amikor Jézus élt,  az
   emberek  között  élt,  járta  a  városokat,  tanította  az  embereket   és
   gyógyította a betegeket. János nem csupán arról beszél, hogy Jézus itt élt
   emberi világunkban,  hanem azt  állítja,  hogy Isten  élt, jelen  volt  az
   emberi világban  vagy helyesebb  mindezt nem  múlt időben  mondani,  hanem
   jelen időben: Isten jelen van  közöttünk, jelen van a világban.  Jelenléte
   megtapasztalható,  észrevehető.   Jézus  Krisztus   megtestesülésével   és
   születésével Isten  kifejezte azt,  ahogy örökké  itt akar  élni  köztünk,
   velünk és bennünk.
   Befejezésül még  egy gondolat.  Szent Pál  apostol írja  egyik  levelében:
   „Tudjuk ugyanis, hogy ha  ez a mi földi  sátrunk leomlik, Istentől  kapunk
   hajlékot, nem kézzel alkotott, örök házat az égben” (2Kor 5,1). Az  emberi
   testet nevezi itt sátornak és  a halálra, valamint a feltámadásra  gondol.
   Emberi testünk  tehát sátor,  amelyben Isten  lakik. S  miután a  halálban
   ledől, megsemmisül ez a  sátor, akkor Istentől  a feltámadásban új  testet
   kapunk, amellyel egyesül  halhatatlan lelkünk. Éljen  bennünk a földi  lét
   során az Isten, hogy az örökkévalóságban Istenben élhessünk!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus!  Te Istennél  voltál, majd közöttünk  éltél. Te  az
   Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel és mindenkor az  ő
   akaratát teljesítetted. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként éljél és
   vállaltad  az   emberi  halált   is.  Segíts   minket,  hogy   észrevegyük
   közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk
   téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy  szereteted
   állandóan bennünk legyen!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140105.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról