[Evangelium] 2014-01-04

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Jan. 4., Szo, 01:00:07 CET


   2014. január 4. – Szombat

   Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és  mihelyt
   meglátta  Jézust,  amint  közeledett,  így  szólt:  „Nézzétek,  az   Isten
   Báránya!” Két tanítványa  hallotta, hogy  (János) ezt  mondta, és  követni
   kezdte  Jézust.   Amikor  Jézus   megfordult,  s   látta,  hogy   követik,
   megkérdezte: „Mit  kívántok?”  Azok  ezt felelték:  „Rabbi  –  ami  annyit
   jelent, hogy  Mester –  hol  laksz?” „Jöjjetek,  nézzétek meg!”  –  mondta
   nekik. Elmentek  tehát vele,  megnézték,  hogy hol  lakik, és  aznap  nála
   maradtak. Ez a tizedik óra körül  volt. A kettő közül, akik hallották  ezt
   Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére.
   Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a
   Messiást, vagy  más  szóval  a  Fölkentet”,  és  elvitte  Jézushoz.  Jézus
   rátekintett, és így szólt hozzá: „Te  Simon vagy, János fia, de  Kéfásnak,
   azaz Péternek fognak hívni.”
   Jn 1,35-42

   Elmélkedés:

   Az  előző  két  nap   folytatásaként  Keresztelő  János   tanúságtételének
   eredményéről számol be a mai evangéliumi részlet. János szavait hallva két
   tanítványa azonnal  Jézus nyomába  szegődik. Jánosnak  több tanítványa  is
   lehetett, de mégsem indult közülük mindenki, nem ismerték fel valamennyien
   a  Keresztelő   szavainak  jelentőségét.   Keresztelő  János   tanúskodása
   következményeként András és János  (apostol), aki az evangélium  szerzője,
   Jézus követői  lesznek,  s  majd  az ő  hívásukra  mások  is  csatlakoznak
   Jézushoz, András például a testvérét, Pétert viszi el Jézushoz. Keresztelő
   János természetesen nem bosszankodik, hogy saját tanítványai mostantól  új
   Mestert követnek, hanem nagy alázattal  ismeri el, hogy neki  kisebbednie,
   Jézusnak pedig  növekednie  kell.  Az irigységnek  a  legkisebb  jele  sem
   tapasztalható  nála,  inkább  örül,   hogy  küldetését  teljesíthette   és
   megmutathatta az embereknek a Megváltót.
   Keresztény tanúságtételünk hatása  valószínűleg nem fog  mindjárt az  első
   pillanatban megmutatkozni,  s lehet,  hogy  nem fogja  mindenki  elfogadni
   tanúskodásunkat, de biztosak lehetünk abban, hogy az elvetett mag megtermi
   gyümölcsét.  Győzzük  le  magunkban   a  bátortalanság  és  a   kishitűség
   kísértését!  Győzzük  le  aggodalmainkat  és  félelmeinket,  amelyek   azt
   sugallják, hogy  nem érdemes  kiállni a  hitetlen világ  elé, mert  úgysem
   hallgatnak ránk! Ha  rátaláltunk Megváltónkra, tegyünk  róla tanúságot  és
   vezessük hozzá az embereket!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, életemben oly  sok az árnyék,  de Te azt  akarod, hogy fény  legyek.
   Bennem még  oly  sok  a  homály, de  Te  azt  akarod,  hogy  testvéreimnek
   világítsak. Magamat is alig vonszolom, de Te azt akarod, hogy testvéreimet
   hozzád vezessem, Hozzád vonzzam.  Oly üres és íztelen  vagyok Uram, de  Te
   azt akarod, hogy  a só legyek.  Uram, Te légy  életem fénye,  világossága,
   íze, jó illata! Engedd, ha velem találkoznak az emberek, Rád találjanak!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140104.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról