[Evangelium] 2014-02-19

[Evangelium mindennap]

   2014. február 19. – Szerda

   Jézus és tanítványai  egy alkalommal Betszaidába  érkeztek. Ott egy  vakot
   vezettek hozzá, és  kérték, hogy érintse  meg. Ő kézen  fogva kivezette  a
   vakot a faluból. Aztán nyállal  megnedvesítette szemét, rátette kezét,  és
   megkérdezte: „Látsz-e  valamit?” Az  fölnézett, és  így szólt:  „Látom  az
   embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét  a
   vak szemére.  Most már  tisztán kezdett  látni, és  úgy meggyógyult,  hogy
   élesen látott  mindent.  Ezután  hazaküldte,  és  meghagyta  neki:  „Erről
   senkinek se beszélj a faluban!”
   Mk 8,22-26

   Elmélkedés:

   Szent Márk evangélista két olyan esetről számol be írásában, amikor  Jézus
   vak embernek adja vissza a látását. Az első a betszaidai vak meggyógyítása
   (vö. Mk  8,22-26), amelyről  ma olvastunk,  a másik  pedig a  jerikói  vak
   meggyógyítása (vö.  Mk  10,46-52).  A  két  történet  főbb  elemei  sokban
   különböznek. A jerikói vak esetében a világtalant, aki hangosan kéri Jézus
   segítségét, az emberek távol akarják tartani a Mestertől. A csoda, amely a
   történet szerint a vak hitének a jutalma, mindenki szeme láttára történik.
   Jézus a szavával gyógyítja meg, s ő azonnal visszanyeri látását és követni
   kezdi gyógyítóját.
   A betszaidai vak esetében  az emberek vezetik Jézushoz  az embert, akit  ő
   kivezet a  faluból, hogy  senki se  lássa  őket. A  vak hite  nem  játszik
   szerepet a csodánál, legalábbis erről nem tesz említést az evangélista. Ez
   esetben nem csupán szavakkal történik  a gyógyulás, hanem Jézus rátette  a
   kezét. A vak nem azonnal, hanem csak fokozatosan nyerte vissza látását  és
   nem indul el Jézus nyomában.
   E kétféle  elbeszélés  a vakok  meggyógyításáról  a hit  különböző  útjait
   jelképezik   számunkra.   Más-más   utakon   juthatunk   el   az   igazság
   megismeréséhez és az Istenben  való hithez. De ezen  az úton mindig  Jézus
   vezet bennünket! Ő  veszi le  rólunk a  hitetlenség homályát,  hogy a  hit
   világosságában éljünk.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, mivel  te  a lelkünkben  laksz,  a te  imád  a miénk  is,  én  pedig
   szeretnék abban szüntelenül  részt venni;  ezért lelkem  kis edényként  az
   élet e forrása  alá tartom, és  hogy ezt tovább  tudjam adni a  lelkeknek,
   hagyom, hogy végtelen szereteted hullámai elborítsanak.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140219.mp3