[Evangelium] 2014-02-14

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Feb. 14., P, 01:00:01 CET


   2014. február 14. – Péntek

   Jézus  eltávozott  Tírusz  vidékéről,  és  Szidonon  át  a  Galileai-tóhoz
   érkezett, a  Tízváros  környékére. Ott  egy  süketnémát vittek  hozzá,  és
   kérték, hogy tegye  rá a kezét.  Jézus félrehívta őt  a tömegből, ujját  a
   fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett  az
   égre, fohászkodott,  és  így szólt:  „Effeta”,  vagyis „Nyílj  meg!”  Erre
   megnyílt a süket füle, megoldódott  a nyelve, és érthetően beszélt.  Jézus
   megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta,
   annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták:  „Mindent
   jól cselekedett: a  süketeknek visszaadta hallásukat,  a némáknak pedig  a
   beszédet.”
   Mk 7,31-37

   Elmélkedés:

   A pogányok lakta vidéken Jézus  második csodája az, amikor egy  süketnémát
   gyógyít meg. A történet érdekessége, hogy  nem a beteg kéri a  gyógyítást,
   tehát a  gyógyulás alapja  nem az  ő hite.  Márk evangélista  nem árul  el
   semmit  azokról  a  személyekről,  akik  a  beteget  Jézushoz  vezették  a
   gyógyulás  reményében.   Mivel  még   mindig  pogány   területen   járunk,
   valószínűleg ez esetben is nem zsidó, hanem pogány származásúak lehettek a
   segítők és  a  beteg is.  A  tény, hogy  e  pogány emberek  hisznek  Jézus
   gyógyító erejében, azt  jelzi, hogy csodás  gyógyításainak híre,  valamint
   tanítása  gyorsan  elterjedhetett  távolabbi  vidékekre,  és  ott  nyitott
   szívekre talált.
   Érdemes követnünk az Úr tekintetét.  Abban a pillanatban, amikor Jézus  az
   égre tekint  és a  mennyei Atyához  fohászkodik, már  sejteni lehet,  hogy
   hamarosan csoda fog történni. Ez a tekintet az ég felé emeli a beteg ember
   gyógyulás utáni vágyát és hitét a gyógyító isteni hatalmában, s lehozza az
   irgalmas Isten jóságos pillantását, érintését a beteg számára. Aztán pedig
   Jézus a betegre  tekint, s  ebben a tekintetben  a süketnéma  felfedezheti
   Isten emberszeretetét,  amely  segíteni  akar.  Miközben  az  Úrra  emelem
   tekintetem, azért  fohászkodom,  hogy  nézzen  rám.  Az  én  lelkemnek  is
   szüksége van a gyógyulásra, a tisztulásra, a megtérésre. Uram, tekints rám
   irgalmas szívvel!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk,  Jézus  Krisztus!  A  te  hívásodra  vállalkozunk  az   igehirdetés
   feladatára, amelyet mindenkor a  te nevedben szeretnénk végezni.  Bátoríts
   bennünket,  hogy  akkor  is  folytassuk  szolgálatunkat,  ha  az  eredmény
   csekély. Ha hűséggel teljesítjük  kötelességünket, nincs okunk  félelemre,
   mert isteni közreműködésed eredményt hoz, gyümölcsöt fakaszt. Légy  velünk
   és kísérjen minket áldásod, hogy az evangélium igazságának hirdetése által
   növekedjék az Isten Országa! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz  méltóan
   éljünk!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140214.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról