[Evangelium] 2014-12-19

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Dec. 19., P, 01:00:01 CET


   2014. december 19. – Péntek

   Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia
   papi  osztályába  tartozott.  Felesége   Áron  törzséből  származott,   és
   Erzsébetnek   hívták.   Mindketten   igazak   voltak   Isten   előtt,   és
   feddhetetlenül  éltek  az  Úr  parancsai  és  törvényei  szerint.  De  nem
   született gyermekük, mivel Erzsébet  magtalan volt, és  már mind a  ketten
   éltesebb korúak voltak.
   Amikor  Zakariás   egy   alkalommal  osztályának   rendjében   szolgálatot
   teljesített Isten  színe  előtt, ráesett  a  sor, hogy  a  papi  szolgálat
   szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A
   tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott  a templomon kívül. Akkor  az
   áldozati oltár jobb oldalán megjelent  Zakariásnak az Úr angyala.  Láttára
   Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt
   hozzá: „Ne félj, Zakariás!  Könyörgésed meghallgatásra talált.  Feleséged,
   Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz  ő,
   és sokan  örülnek  majd születésének.  Nagy  lesz  az Úr  előtt:  bort  és
   részegítő italt nem  iszik, sőt már  anyja méhében betelik  Szentlélekkel.
   Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében
   és erejével  fog színe  előtt járni,  hogy  az atyák  szívét a  fiak  felé
   fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr  iránt
   készségessé tegye a népet.”
   Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt?  Hiszen
   már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.” Az angyal így  válaszolt:
   „Én Gábor vagyok,  az Isten  színe előtt  állok, aki  azért küldött,  hogy
   beszéljek veled, és meghozzam neked ezt  az örömhírt. De mivel nem  hittél
   szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem  tudsz
   beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és  csodálkozott,
   hogy annyit  késlekedik  a templomban.  Amikor  pedig kijött,  nem  tudott
   megszólalni. Ebből megértették,  hogy a templomban  látomása volt.  Intett
   nekik, de néma maradt.
   Mihelyt szolgálatának napjai  elmúltak, hazament. E  napok után  felesége,
   Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem
   az Úr – mondta –, arra  méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet  az
   emberek előtt.”
   Lk 1,5-25

   Elmélkedés:

   Keresztelő János születésének és Jézus születésének hírüladásáról olvasunk
   ma és holnap.  A két  esemény leírása egészen  hasonló Lukács  evangélista
   művében. A párhuzamos leírással Lukács  azt szeretné kiemelni, hogy a  két
   gyermeknek különleges  szerepe  van az  üdvtörténetben,  ugyanakkor  Jézus
   személye jelentősebb Jánosnál. János születése csodának tekinthető, hiszen
   szülei, Zakariás és Erzsébet már idősek és nem számíthattak arra, hogy  az
   ő életkorukban  még  gyermekük születhet.  Jézus  születése még  ennél  is
   nagyobb csoda,  ez  már  valódi  csoda,  hiszen  ő  földi  apa  nélkül,  a
   Szentlélek közreműködésének köszönhetően fogan meg anyja, Mária méhében.
   Mit tanít nekünk Keresztelő János születésének hírüladása? Az  evangélista
   nagyon tudatosan  írja le  az eseményeket.  A történet  azzal indul,  hogy
   Zakariás  szolgálatot  teljesít  a  jeruzsálemi  templomban,  s  az  egyik
   szertartás  során  angyaltól  értesül  arról,  hogy  neki  és  feleségének
   gyermeke fog születni. Hitetlenül fogadja  a hírt, emiatt megnémul.  Szája
   csak a gyermek születésekor,  azaz a hír  beteljesülésekor nyílik meg.  Az
   egész leírás  előkészíti Jézus  születésének  hírüladását, azaz  a  csodás
   dolgokat olvasva  mintegy  felkészítjük  a  lelkünket  arra,  hogy  hittel
   fogadjuk a továbbiakban a még nagyobb csodát, azt, hogy egy szűz  leánytól
   fog megszületni Isten Fia.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, gyógyítsd meg  lelkem sebét megbocsátó  tekinteteddel! Adj  szívembe
   igaz bűnbánatot, mely  az irántad  való őszinte szeretetből  fakad és  nem
   félelemből. Kész vagyok a gyógyulásra.  Kész vagyok elhagyni a bűn  útját.
   Kész vagyok  engedelmeskedni  neked,  hogy  megtaláljam  életem  értelmét.
   Tudom, hogy a bűnbánat útja vezet hozzád. A bűnbánat vezet az üdvösségre.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-12-19
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141219.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról