[Evangelium] 2014-12-18

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Dec. 18., Cs, 01:00:01 CET


   2014. december 18. – Csütörtök

   Jézus  Krisztus  születése  így   történt:  Anyja,  Mária,  jegyese   volt
   Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket
   fogant méhében  a Szentlélektől.  A férje,  József, igaz  ember volt,  nem
   akarta őt megszégyeníteni,  ezért úgy határozott,  hogy titokban  bocsátja
   el. Míg ezen  töprengett, megjelent  neki álmában  az Úr  angyala, és  így
   szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert
   a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit  Jézusnak
   nevezel, mert ő váltja  meg népét bűneitől.”  Mindez pedig azért  történt,
   hogy beteljesedjék,  amit az  Úr  a próféta  által  mondott: Íme,  a  Szűz
   gyermeket fogan és  fiút szül, és  az Emmánuel nevet  adják neki, ami  azt
   jelenti:  „Velünk  az  Isten.”   Amikor  József  felébredt  álmából,   úgy
   cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki.
   Mt 1,18-24

   Elmélkedés:

   Miután a tegnapi evangélium kapcsán tisztáztuk, hogy Szent József Jézusnak
   csak a nevelője volt  és nem vér szerinti  apja, a mai szentírási  részlet
   magyarázatot ad a mi Urunk származására. József álomban kapott látomásából
   megtudjuk, hogy Szűz Mária méhében a Szentléleknek köszönhetően fogant meg
   a gyermek, azaz  Jézusnak nincs  földi édesapja,  hanem ő  a mennyei  Atya
   gyermeke, ő az Isten Fia.
   Az angyali üdvözletkor,  amikor Mária  értesült arról,  hogy gyermeke  fog
   születni, akkor  ő csodálkozva  fogadta ezt  a hírt,  nem értette,  hogyan
   lehet anya, s csak  amikor az angyal közölte  vele, hogy a Szentlélek  fog
   leszállni rá, egyezett bele Isten akaratába (vö. Lk 1,34-35).
   A Szentlélektől való származás említése, a mindenható Isten atyaként  való
   megjelölése, valamint az Isten Fia cím alkalmazása a születendő  gyermekre
   mind az angyali üdvözletben, mind  József álmában szerepel, azaz  pontosan
   megegyezik  az,  amit  más-más  időpontban,  Mária  és  József   egymástól
   függetlenül megtudnak  Jézusról.  S  bár  Máriához  hasonlóan  József  sem
   érthetett meg  mindent  pontosan a  látomásból,  ő sem  kételkedik,  hanem
   elfogadja Isten tervét. Miként Mária igent mondott, ugyanúgy József  azzal
   mondott igent,  hogy „úgy  cselekedett, amint  az Úr  angyala  parancsolta
   neki” (Mt 1,24).
   Kész vagyok-e elfogadni Isten velem kapcsolatos tervét?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus, te azért jöttél  el bűnös emberi világunkba, hogy  megmutasd
   számunkra a bűntől való szabadulás útját. Nélküled soha nem találnánk rá a
   bűnbánat útjára. Nélküled nem találnánk rá a mennyei Atya szeretetére.  Te
   adod nekünk  az adventi  időt a  bűnbánat idejeként.  Jöjj el,  Urunk,  és
   érints meg  minket szereteteddel!  Jöjj és  bocsáss meg  nekünk, akik  nem
   halogatjuk tovább  bűneink beismerését,  hanem  a bűnbánat  egyenes  útján
   indulunk most feléd. Születésed, jöveteled nagy változást hozott egykor  a
   világba. Te képes vagy  megváltoztatni az embert.  Képes vagy a  bűnösöket
   szentté változtatni. Hozz változást az én életembe!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-12-18
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141218.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Csütörtöki lehetőség
   A karácsony előtti  kiszállítás reményében 2015.  december 18-ig  ajánlott
   megrendelni a Szívem első gondolata 2015. könyvet, amely a jövő évre szóló
   elmélkedéseimet  tartalmazza  az  evangéliumról.  E  naphoz   kapcsolódóan
   szeretném a  postaköltség teljes  összegének elengedésével  megajándékozni
   azokat, akik  többekre is  gondolnak és  legalább 3  (vagy több)  példányt
   rendelnek december 18-án,  csütörtökön a könyvből.  A 0 Ft  postaköltséget
   csak magyarországi  cím  esetén tudom  vállalni,  külföldi esetén  nem.  E
   kedvezmény a  csütörtöki  napra  vonatkozik,  mind  az  űrlapon,  mind  az
   e-mailben küldött igényekre.
   Információ és rendelési lehetőség a linkre kattintva:
   https://docs.google.com/forms/d/1px5M9qW4HnHXHkb6B2RHw4Nn03C_3w0Q7OelxolSwxE/viewform
   A 2014.  december 18.,  csütörtökig  elküldött rendeléseket  pénteken  még
   elviszi a csomagszállító és jó eséllyel megérkezik karácsonyig. A  későbbi
   rendelések teljesítése már csak januárban várható.

   1000 helyett közel 2000 gyermek kap ajándékkönyvet
   A jószándékú adakozóknak köszönhetően az idei adventi jótékonysági akcióra
   (1000 gyermek 1000 könyv) eddig 1650 felajánlás érkezett. Istennek  legyen
   hála! A  könyveket  folyamatosan  küldjük,  a  hétvégére  elérjük  a  2000
   darabot. Bátran kerekítek tehát egy kicsit felfelé, hogy ne maradjanak  le
   azok, akik  most szeretnének  csatlakozni,  illetve akik  csekken  küldött
   adománya később  érkezik meg  a postai  átfutás miatt.  Nem tudunk  minden
   hazánkban élő szegény sorsú gyermeknek vagy családnak könyvet küldeni,  de
   ez a 2000 család biztosan örülni fog és hálával gondol az adakozókra.
   Kérem, segítse  Ön  is  evangelizációs és  karitatív  munkánkat!  1200  Ft
   adományával hozzájárulhat  ahhoz, hogy  egy  gyermeknek ünneppé  tegyük  a
   karácsonyt.
   Senki nem tud mindenkivel jót tenni, de mindenki tehet egy gyermekkel jót!
   Isten jutalmazzon meg mindenkit, aki segít!
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2014. december 18.
   Adományát az alábbi lehetőségeken juttathatja el.
   1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
   Kérjük, válassza  az  Adomány  lehetőséget,  majd  adja  meg  a  szükséges
   adatokat.  A  támogatás  céljánál  válassza  az  1000  gyerek  1000  könyv
   lehetőséget.
   2.
   Átutalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Közlemény: 1000 gyerek

   3. Utalás külföldről
   Számlatulajdonos  neve  és  címe:  Zalalövői  Plébánia,  H-8999  Zalalövő,
   Szabadság tér 6.
   Bank neve  és  címe: K&H  Bank  Zalaegerszegi Fiók,  H-8900  Zalaegerszeg,
   Kossuth L. u. 8.
   IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   Közlemény: 1000 gyerek

   4. Postai úton
   Adományát postai  rózsaszín csekken  is eljuttathatja  a következő  címre:
   Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Közlemény:1000 gyerek

   5. Adományozáshoz  sárga csekk  kérhető tőlem  a zalalovo at gmail.com  címre
   küldött levélben.  Kérem  a  név  és a  postacím  megadását,  ahová  lehet
   küldeni.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról