[Evangelium] 2014-12-13

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Dec. 13., Szo, 01:00:01 CET


   2014. december 13. – Szombat

   Színeváltozása után  tanítványai megkérdezték  Jézust: „Miért  mondják  az
   írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés  eljön
   ugyan, és helyreállít mindent,  én azonban azt  mondom nektek, hogy  Illés
   már eljött, de nem ismerték föl, és kényük-kedvük szerint bántak vele. így
   szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy
   Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
   Mt 17,10-13

   Elmélkedés:

   Az események  időrendi sorát  követve a  mai evangéliumi  párbeszéd  Jézus
   színeváltozásához kapcsolódik. A színeváltozás eseményekor (vö. Mt 17,1-9)
   a három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János, azt tapasztalja, hogy
   Mesterük  Mózessel  és   Illéssel,  az  ószövetségi   idők  két   jelentős
   személyével  beszélget.  Ebből  az  élményből  fakadóan  fogalmazták   meg
   kérdésüket  a   messiás  jövetelére   és  az   azt  megelőző   eseményekre
   vonatkozóan. Ők is ismerhették  azt a zsidó  hagyományt, amely szerint  az
   egykor tüzes szekéren égbe  ragadtatott Illés próféta  vissza fog térni  a
   világba, s az ő jövetele vezeti be a messiás érkezését. Illés jelenlétét a
   színeváltozás hegyén  ők tehát  a messiási  idők jeleként  értelmezhették.
   Válaszában Jézus  megerősíti  gondolatukat, de  nem  úgy, hogy  Illés  tér
   vissza, hanem  Isten  már  elküldte  azt a  személyt,  akinek  a  Megváltó
   jövetelét kell hirdetnie, de az emberek nem hallgattak rá.
   Az időrendiség mellett nézzünk meg egy másik szempontot is! A párbeszéd  a
   mondanivalója tekintetében az  előző napok  üzenetéhez kapcsolódik,  annak
   folytatása, azaz Keresztelő Jánosról van itt is szó. Ő tehát a küldött,  a
   Messiás előfutára, a megtérést és  bűnbánatot hirdető próféta. Az a  tény,
   hogy János személyét és szerepét sokan nem ismerték fel, már előre mutatja
   a Megváltó sorsát, azt, hogy Jézust is sokan el fogják utasítani.
   Felismerem-e ezekben az adventi napokban Isten küldötteit?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Élet  Ura,   köszönöm,  hogy   megteremtettél,   és  arra   hívtál,   hogy
   megismerhesselek. Köszönöm,  hogy  szereteted  és  irgalmad  nyomon  követ
   életemnek minden  napján.  Áldott  légy érte,  Uram.  Áldott  légy  minden
   kegyelmedért, melyet felismerhetek, s méginkább azokért, melyeket még  nem
   látnak szemeim. Add, Uram,  hogy ezeket idővel  érszevehessem, és így  még
   inkább szerethesselek, megismerve azt  a szeretetet, amellyel  gondoskodsz
   rólam.  Köszönöm,  Uram  ezt  az   Adventet,  melyben  arra  hívsz,   hogy
   megállhassak egy pillanatra, és felemelhessem tekintetem a napi  feladatok
   és kétségek  közül  tehozzád,  az  Istenhez,  ki  mindeneket  alkottál  és
   Szentlelkeddel betöltesz  minden élőt,  aki  keres téged.  Utaidat,  Uram,
   mutad meg nekem és  a te ösvényeidre taníts  meg engem. Mutasd meg,  Uram,
   hogy hogyan élhetem meg a veled  való közösséget nap, mint nap,  rátalálva
   arra  az  örömre,  mely  a   te  gyermekeidnek  sajátja,  s  így   valóban
   megszülethess  számomra  is,  Jézus   Krisztus,  aki  drága  véred   által
   megváltottál engem. Ámen.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-12-13
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141213.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról