[Evangelium] 2014-12-12

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Dec. 12., P, 01:00:01 CET


   2014. december 12. – Péntek

   Egy alkalommal  így  szólt  Jézus  a  néphez:  „Kihez  hasonlítsam  ezt  a
   nemzedéket? Hasonlít  a  piacon  tanyázó  gyermekekhez,  akik  odakiáltják
   pajtásaiknak: »Furulyáztunk,  de  nem táncoltatok.  Siránkoztunk,  de  nem
   zokogtatok.« Eljött  János.  Nem eszik,  és  nem iszik;  azt  mondják  rá:
   »Ördöge van.« Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: »Lám,  a
   falánk, borissza  ember,  a  vámosok  és  a  bűnösök  barátja!«  Az  Isten
   bölcsességét azonban művei igazolták.”
   Mt 11,16-19

   Elmélkedés:

   A Keresztelő Jánosról szóló beszéd (tegnapi evangélium) folytatásaként  ma
   azokról szól Jézus, akik nem hallgattak sem a prófétákra, sem Jánosra, sem
   őrá. Egyszerű szavakkal írja le azt az ostoba nemzedéket, amely nem ismeri
   fel a  messiási időket,  nem  veszi észre  a  jeleket, nem  hallgat  Isten
   küldötteire.  Feltehetően   egy  gyerekjátékból,   egy  mondókából   idéz:
   „Furulyáztunk, de nem  táncoltatok. Siránkoztunk, de  nem zokogtatok”  (Mt
   11,17). Szavaiban nincs semmi bántó vagy sértő szándék, hanem rá  szeretne
   mutatni az ésszerűtlen viselkedésre.  Egyszerű, gyermeki, könnyen  érthető
   szavakkal  figyelmeztet,  hogy  minden  időben  és  helyzetben  meg   kell
   találnunk a helyes viselkedést.
   A pszichológusok sokat beszélnek arról, hogy gyerekkorunkban mennyi  lelki
   sebet szerzünk, s ezek milyen nyomot hagyhatnak bennünk további életünkre.
   A gyermekkor  számos  csalódását  nehéz  elfelednünk.  Jézus  pedig  arról
   beszél, hogy érdemes  megőriznünk a gyermeki  lelkületet. „Ha nem  lesztek
   olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3).
   Természetesen  nem   a   gyermekkori  sérelmek   és   bántások   szüntelen
   emlékezetére   gondol,   hanem   a   gyermeki   lelkületre,   tisztaságra,
   ártatlanságra, engedelmességre.
   A  rövid  beszéd  végén  a   mi  Urunk  az  ostoba  emberi   viselkedéssel
   szembeállítja Isten  bölcsességét,  amely  megmutatja  a  helyes  gyermeki
   lelkület útját.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, adj  éleslátást a  dolgok észlelésére,  erőt azok  megragadására  és
   megtartására; képességet és rátermettséget  arra, hogy ezekhez még  mindig
   hozzá tudjak  tanulni! Adj  tévedhetetlen ítéleteket  a számba!  A  helyes
   beszéd kegyelméért  is  esdeklek!  Döntsd  el  nálam  mindig  a  kezdetet,
   határozd meg  előrehaladásom  irányát,  és biztosítsd  a  vég  sikeres  és
   eredményes kimenetelét!
   Aquinói Szent Tamás

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-12-12
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141212.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Újra kapható
   A  rendelési   határidő   után   érkező  rengeteg   kérés   miatt   minden
   igyekezetemmel azon  voltam,  hogy  még  egy  utánnyomást  összehozzunk  a
   nyomdával. Örömmel jelzem: sikerült!
   Mostantól tehát  újra igényelhető  a jövő  évi evangéliumi  elmélkedéseket
   tartalmazó könyv, a Szívem első gondolata  2015. kötet, amíg el nem  fogy.
   Ez a lelki kincs az én személyes ajándékom az e-vangélium olvasók számára!
   Azoknak ajánlom,  akik szeretnének  napról napra  a lelki  fejlődés  útján
   járni, illetve  akik  ezen  az úton  szeretnék  segíteni  családtagjaikat,
   szeretteiket. A könyv olyan karácsonyi ajándék, amelyet a  megajándékozott
   naponta olvashat egy éven át és hálával gondol majd arra, akitől kapta.
   Rendelési lehetőség és információ a linkre kattintva:
   https://docs.google.com/forms/d/1px5M9qW4HnHXHkb6B2RHw4Nn03C_3w0Q7OelxolSwxE/viewform
   Csak pár  egyszerű  kattintás  és karácsony  előtt  megérkezik.  Ha  olyan
   ajándékot keresel, amit biztosan kézbe fognak venni minden nap, akkor  már
   meg is találtad. Felesleges a plázában egyebet keresgélned.

   Élő Kenyér újság gyerekeknek
   Évek óta  készítem  munkatársaimmal  az  Élő  Kenyér  újságot,  amely  egy
   misekalauz gyerekek számára, és havonta jelenik meg tele színes  képekkel.
   Azoknak ajánlom, akik szeretnének gondoskodni gyermekük, unokájuk vallásos
   neveléséről, hogy a jó Isten kedves gyermekei legyenek.
   Bővebb információs és rendelési lehetőség a linkre kattintva:
   https://docs.google.com/forms/d/12u_l3utWLQNgo6d5-9vsWZjqnLCzd8gXf5DNZ0ZYCj0/viewform
   Kérem az adatok pontos megadását. A jelenlegi előfizetők ne küldjék el  az
   űrlapot! Köszönöm.

   1000 könyv 1000 gyermek
   Idén adventben  is  tartunk  jótékonysági  akciót,  amely  keretében  1000
   ajándékkönyvet küldünk gyerekeknek.  A plébániákon és  a helyi  karitászon
   keresztül olyan  családokhoz  juttatjuk  el  az  ingyenesen  a  könyveket,
   akiknek a karácsonyi ajándékvásárlás gondot jelent szegénységük miatt.
   Kérem, segítse  Ön  is  evangelizációs és  karitatív  munkánkat!  1200  Ft
   adományával hozzájárulhat  ahhoz, hogy  egy  gyermeknek ünneppé  tegyük  a
   karácsonyt. Az adakozás Önnek is örömet fog jelenteni. A jó Isten  fizesse
   meg nagylelkűségét!
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2014. december 12.

   Adományát az  alábbi lehetőségeken  juttathatja el.  2015. december  16-ig
   várjuk e célra az adományokat, hogy még jusson idő az elküldésre.
   1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
   Kérjük, válassza  az  Adomány  lehetőséget,  majd  adja  meg  a  szükséges
   adatokat.  A  támogatás  céljánál  válassza  az  1000  gyerek  1000  könyv
   lehetőséget.
   2.
   Átutalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Közlemény: 1000 gyerek

   3. Utalás külföldről
   Számlatulajdonos  neve  és  címe:  Zalalövői  Plébánia,  H-8999  Zalalövő,
   Szabadság tér 6.
   Bank neve  és  címe: K&H  Bank  Zalaegerszegi Fiók,  H-8900  Zalaegerszeg,
   Kossuth L. u. 8.
   IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   Közlemény: 1000 gyerek

   4. Postai úton
   Adományát postai  rózsaszín csekken  is eljuttathatja  a következő  címre:
   Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Közlemény:1000 gyerek

   5. Adományozáshoz  sárga csekk  kérhető tőlem  a zalalovo at gmail.com  címre
   küldött levélben.  Kérem  a  név  és a  postacím  megadását,  ahová  lehet
   küldeni.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról