[Evangelium] 2014-08-31

[Evangelium mindennap]

   2014. augusztus 31. – Évközi 22. vasárnap

   Evangélium:
   Abban az időben Jézus többször  felhívta tanítványai figyelmét arra,  hogy
   neki  Jeruzsálembe  kell  mennie,   sokat  kell  szenvednie  a   vénektől,
   főpapoktól és az  írástudóktól, megölik,  de a harmadik  napon feltámad  a
   halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram! Ez
   nem történhet  veled!”  Mire ő  Péterhez  fordult: „Távozz  tőlem,  sátán!
   Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!”
   Azután így szólt  tanítványaihoz: „Ha valaki  követni akar engem,  tagadja
   meg magát, vegye föl keresztjét és  kövessen. Mert mindaz, aki meg  akarja
   menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja
   azt. Mert mit használ az embernek, ha  az egész világot megnyeri is, de  a
   lelke kárt szenved?  Mit is adhatna  az ember cserébe  saját lelkéért?  Az
   Emberfia pedig el fog  jönni Atyjának dicsőségében, angyalai  kíséretében,
   és megfizet mindenkinek tettei szerint.”
   Mt 16,21-27

   Elmélkedés:

   Egy lepke elrepül
   Gyerekekkel kirándulok. Miközben ők a mezőn virágokat gyűjtenek, hogy
   díszítés kerüljön a szabadtéri mise alkalmi oltárára, én leülök pihenni.
   Egyszer csak a térdemre száll egy színes szárnyú pillangó. Talán azt
   gondolja, hogy ha én jó helyet találok a pihenéshez, ő talál még jobbat.
   Szárnyait kiterjeszti, a nap felé fordítja, így könnyen megfigyelhetem
   szépségét. Hamarosan egy kisfiú közeledik. Amikor észreveszi a velem
   barátkozó lepkét, lépteit lelassítva, óvatosan teszi meg az utolsó métert.
   De mégsem elég óvatos, fejének árnyéka a lepkére esik, s az pár pillanat
   múlva tovarepül. Lám, egy kis árnyék elég ahhoz, hogy a pillangó
   elszálljon. „Mi kell ahhoz, hogy repüljön?” – kérdezem a fiút. „Szárny
   kell hozzá, – feleli ő – ha lenne szárnyunk, mi is tudnánk repülni, mint a
   madarak.” A fiú továbbmegy, talán másik lepkét keres, s nekem közben
   eszembe jut Paul Claudel francia költő, aki egy művében arról ír, hogy egy
   kicsiny pillangó felreppenéséhez szükség van az egész hatalmas égboltra.
   Én első pillanatban az árnyékra gondoltam, a fiú a szárnyakat emlegette, a
   költő pedig az égboltot. Most akkor miért is repült fel a lepke?
   Mi szükséges a boldogsághoz? Mi kell ahhoz, hogy az ember boldog legyen?
   Mi kell ahhoz, hogy megtaláljam a boldogságot? A felreppenő pillangó
   példája arra tanít, hogy érdemes más-más szempontból megnézni a kérdést.
   Arra figyelmeztet, hogy nem érdemes földi csecsebecséket sorolnunk, mintha
   ezektől függne boldogságunk, hanem nagyobb távlatba kell helyeznünk a
   kérdést. A világtörténelem során a Jézust megelőző és az őt követő időkben
   számos művész, gondolkodó, író, költő vagy híresség igyekezett már
   megfogalmazni az emberi boldogság titkát, de kétségtelen, hogy Jézus
   mondásai, amelyeket a hegyi beszédben mond (vö. Mt 5,1-12), egészen új
   távlatba helyezik a boldogság-kérdést. Tény, hogy a Jézus által ajánlott
   utak, lehetőségek kissé furcsák számunkra, mert eddig másképpen képzeltük
   boldogságunkat, a Krisztus-követést, a kereszthordozást.
   A mai evangéliumban ezt mondja Jézus: „Ha valaki követni akar engem,
   tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen” (Mt 16,24). Jézust
   követni a boldogság útja számunkra. Jó volna nem morfondírozni tovább
   azon, hogy egy fizetésemelés vagy egy áruházi akció jelent-e nagyobb
   boldogságot. Jó volna mértékletességet tanúsítani és szerényebbre fogni
   vágyainkat. Jó volna bepillantanunk a mennyek országát megtalálók
   szegényes otthonába. Jó volna megízlelnünk a vigasztalást meglelők
   könnycseppjeit. Jó volna birtokolni a szelídek még négyzetcentiméterekben
   sem mérhető örökségét. Jó volna, ha életünkben legalább egyszer
   jóllakhatnánk az igazsággal. Jó volna az isteni irgalmasságban bízva
   tiszta szívből megbocsátani az ellenünk vétkezőknek. Jó volna, ha Istent
   meglátó tiszta szív dobbanna keblünkben. Jó volna, ha ránk találna az
   Isten gyermekeinek járó békesség. Jó volna üldözöttnek, menekültnek,
   kitaszítottnak, jogtalanul megvádoltnak lenni. Jó volna boldognak lenni.
   Jó volna boldognak lenni úgy, ahogyan Isten adja a boldogságot. Nem ígéri,
   hanem adja. Mert Isten sok mindent ígér nekünk, százannyit mindenért, amit
   érte elhagyunk, s ráadásként ígéri az örök életet. De a boldogságot ő nem
   ígéri, hanem adja. Már most adja, a földi életben.
   Szóval, gondolkozz el azon, hogy mi kell a pillangó repüléséhez, s közben
   talán rájössz, hogy mi kell a boldogsághoz! Azon pedig ne gondolkozz, hogy
   mit jelent Krisztus követése, hanem csak egyszerűen tedd meg vele,
   Krisztussal az első lépést! A többi már menni fog.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre
   hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem
   értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is
   boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök
   életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled
   járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.

    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140831.mp3