[Evangelium] 2014-08-29

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Aug. 29., P, 01:00:05 CEST


   2014. augusztus 29. – Péntek, Keresztelő Szent János vértanúsága

   Miután  Jézus  megkezdte  nyilvános  működését,  Heródes  Antipász  király
   elfogatta Jánost,  és börtönbe  vetette. Testvérének,  Fülöpnek  felesége,
   Heródiás miatt tette,  akit feleségül vett.  János ugyanis  figyelmeztette
   Heródest: „Nem  szabad  elvenned  testvéred  feleségét.”  Emiatt  Heródiás
   áskálódott ellene.  Szívesen eltétette  volna láb  alól, de  nem  tehette.
   Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért
   meg akarta  őt menteni.  Valahányszor beszélt  vele, zavarba  jött,  mégis
   szívesen meghallgatta.
   Végül elérkezett a kedvező nap.  Heródes a születése napján lakomát  adott
   vezető embereinek, a  magas rangú tiszteknek  és Galilea  előkelőségeinek.
   Közben Heródiás  leánya bement,  táncolt nekik,  és Heródes  meg  vendégei
   előtt nagy tetszést aratott. A király  így szólt a leányhoz: „Kérj  tőlem,
   amit akarsz! Megadom neked.” Sőt  meg is esküdött: „Bármit kérsz,  megadom
   neked, még az országom felét is.” A leány kiment, és megkérdezte anyjától:
   „Mit  kérjek?”  Anyja   ezt  felelte:  „Keresztelő   János  fejét.”   Erre
   visszasietett a  királyhoz, és  előadta kérését.  „Azt akarom,  hogy  most
   azonnal add  nekem egy  tálon  Keresztelő János  fejét!” A  király  nagyon
   elszomorodott emiatt, de  esküjére és  a vendégekre  való tekintettel  nem
   akarta kedvét szegni.  Azonnal elküldött  egy hóhért  azzal a  paranccsal,
   hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta
   fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának.
   Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és
   egy sírboltba temették.
   Mk 6,17-29

   Elmélkedés:

   Márk evangéliumának 6. fejezetében  arról olvashatunk, hogy Jézus  elküldi
   tanítványait  a  városokba  és  falvakba,  hogy  az  ő  nevében  betegeket
   gyógyítsanak és bűnbánatot hirdessenek. Visszaérkezésük után a tanítványok
   beszámolnak arról,  mi mindent  tettek és  tanítottak, milyen  eredménnyel
   járt a Mesterük  nevében végzett  szolgálat. E két  rész között  található
   Keresztelő Szent  János vértanúságának  elbeszélése, amelyet  a mai  napon
   olvasunk. Az evangélista ezzel a résszel lezárja János működését,  illetve
   bemutatja Jézus működésének kezdetét,  s ez utóbbit  úgy állítja be,  hogy
   Jézus is a vértanúság felé halad.
   Márk nem  részletezi Heródes  érzéseit, szándékait  és nem  foglalkozik  a
   „táncoló leány” gondolataival  sem. Pedig érdekes  volna tudnunk, hogy  mi
   járhatott fejükben. Mit gondolhatott Heródes, aki „szent és igaz” embernek
   tartotta Jánost,  amikor  végülis  kimondta a  halálos  ítéletet?  És  mit
   gondolhatott a leány, aki sikeres műsoráért jutalomként egy ember  halálát
   kérte?  Vajon  mit  gondolhattak  a  születésnapon  résztvevő  vendégek  a
   szokatlan kérés hallatán, illetve annak teljesítése láttán? Márk csupán  a
   törvénytelen feleségnek,  Heródiásnak a  gonoszságát emeli  ki, ami  János
   halálához vezetett.
   Keresztelő János példája erősítsen  minket abban, hogy semmilyen  veszély,
   de  még  a  halál   sem  tarthat  vissza   bennünket  a  hitünkről   szóló
   tanúságtételtől és az igazság kimondásától.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Az Úristen vezesse békében,  növelje egységben és  tartsa meg épségben  az
   egész  földkerekséget.   Nyerje  meg   tanításának  a   nemzeteket  és   a
   hatalmasságokat, nekünk pedig adja meg,  hogy békés nyugalomban éljünk  és
   dicsőítsük  a  mindenható  Atyaistent.   Mindenható  örök  Isten:   isteni
   dicsőségedet Krisztus Urunkban minden népnek bemutattad. Őrizd a megváltás
   művét , hogy Egyházad  az egész világon  elterjedjen és állhatatos  hittel
   kitartson neved megvallásában. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te fiad által,
   aki Veled és a Szentlélekkel él és uralkodik, Isten mindörökké.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140829.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Idén ősszel Miskolcon rendezik meg  a Katolikus Társadalmi Napokat.  2014.
   szeptember 13-án  előadások,  kerekasztal-beszélgetések,  neves  fellépők,
   ifjúsági- és  gyerekprogramok várják  az érdeklődőket  Miskolcon, a  Szent
   István téren.
   http://www.kattars.hu/program/kattars-2014


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról