[Evangelium] 2014-08-10

[Evangelium mindennap]

   2014. augusztus 10. – Évközi 19. vasárnap

   Amikor (a  kenyérszaporítás után)  a tömeg  befejezte az  étkezést,  Jézus
   mindjárt a csónakba  parancsolta tanítványait,  hogy amíg  ő elbocsátja  a
   tömeget,  menjenek  át  előtte  a  túlsó  partra.  Amint  elbocsátotta  az
   embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett,
   s  ő  ott  volt  egymagában.  A  csónak  pedig  már  jó  pár  stádiumnyira
   eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél  fújt.
   Éjszaka a negyedik  őrváltás idején  Jézus elindult feléjük  a víz  színén
   járva. Amikor  észrevették, azt  hitték,  hogy kísértet,  és  rémületükben
   felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én  vagyok!
   Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki:  „Uram, ha te vagy az,  parancsold
   meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt
   a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél  láttán
   megijedt, és  merülni  kezdett.  Felkiáltott:  „Ments  meg,  Uram!”  Jézus
   nyomban  kinyújtotta  kezét,  megfogta  őt,   és  így  szólt  hozzá:   „Te
   kicsinyhitű, miért  kételkedtél?”  Mikor  beszálltak  a  bárkába,  a  szél
   elállt. A csónakban  levők pedig  leborultak előtte, és  így szóltak:  „Te
   valóban az Isten Fia vagy!”
   Mt 14,22-33

   Elmélkedés:

   Nem gyerekjáték
   Egy, kettő, három, négy – számolnak együtt a gyerekek. Egy, kettő,  három,
   négy, öt – hallom újra. A levegő alig mozdul, a tó tükörsima. Egy,  kettő,
   három, négy,  öt. Kerékpárjaink  egy  fa alatt  pihennek,  én pedig  a  tó
   partján egy  másik fa  árnyékában fekszem,  s közben  hallom, hallgatom  a
   gyerekek számolását: egy,  kettő, három,  négy, öt.  Néha eljutnak  hatig,
   hétig, de akkor már egészen izgatott,  ujjongó a hangjuk. Nyolc a  rekord,
   tovább nem jutnak. Nem számolni tanulnak, hanem lapos kavicsokat  keresnek
   a parton s versenyeznek,  hogy ki tudja  úgy eldobni a  követ, hogy a  víz
   tetején a legtöbbet ugorjon, pattanjon a kő. Egy, kettő, három, négy,  öt,
   és a kavics  alámerül a tóban,  elsüllyed a vízben.  Ki ne játszott  volna
   ilyet gyerekkorában? Melyik édesapa  ne tanította volna  meg fiát erre  az
   egyszerű játékra?  Elheverve a  fűben az  eget nézem,  s elgondolkozom  az
   evangéliumon. Jézus  a vízen  jár. Számolom  lépteit. Egy,  kettő,  három,
   négy, öt, s nem süllyed el. Hat, hét, nyolc, kilenc, de nem merül el. Tíz,
   húsz, harminc, százig vagy  még tovább jutok, s  Jézus a víz tetején  jár.
   Aztán a másik szereplőre pillantok: egy, kettő, három, s Péter már süllyed
   is alá. Menthetetlenül elmerülne a mélybe, ha Jézus meg nem ragadná kezét,
   s nem mentené  meg őt. Nem  fizikaórán vagyunk, tehát  nem arról van  szó,
   hogy mely esetekben nem érvényesül a gravitáció törvénye. Akkor mit  tanít
   nekünk Jézus vízen járása és Péter süllyedése?
   Jézus cselekedetében nem  látványos mutatványt kell  látnunk, hanem  annak
   igazolását, hogy ő valóban Isten.  Felette áll a természeti  törvényeknek.
   Erősebb a természet erőinél.  Ha csak ember volna,  akkor nem volna  képes
   ilyenre. Nem volna képes meggyógyítani pusztán szavával vagy érintésével a
   betegeket, de  ő megteszi,  hogy  Isten irgalmassága  megmutatkozzék.  Nem
   volna képes  néhány  falatnyi  ételből ezreket  jóllakatni,  de  ő  isteni
   erejével megteszi,  hogy megmutassa  Isten jóságát  és gondoskodását.  Nem
   volna képes a víz tetején járni, de ő jár, hogy igazolja tanítványai előtt
   istenségét. Ezek a csodák tehát azt hivatottak bizonyítani, hogy ő valóban
   Isten. Ezt támasztja alá Jézus kijelentése, amikor megszólítja a csónakban
   lévő tanítványokat:  „Bátorság!  Én  vagyok!  Ne  féljetek!”  (Mt  14,27).
   Ugyanezekkel  a  szavakkal  köszönti  a  feltámadást  követően  az  Úr  az
   apostolokat,  akik  félelmükben   bezárkóznak.  Jézus  jelenléte,   isteni
   erejének megtapasztalása eloszlatja az ember félelmeit. És ehhez  érkezünk
   el a történet végén, amikor Péter és társai Jézus előtt leborulva mondják:
   „Te valóban az Isten Fia vagy!” (Mt 14,33).
   A történet Márk (vö. Mk 6,45-52) és János (vö. Jn 6,16-21)  evangéliumában
   is szerepel, de egyiknél sem esik szó Péterről. Máté viszont lejegyzi  ezt
   is. Bátornak, sőt talán  kissé vakmerőnek is  tűnik Péter apostol  kérése.
   Azt szeretné ugyanis, hogy ő is járni tudjon a víz tetején. Mintegy  ezzel
   bizonyítsa Jézus, hogy valóban ő az. Ha Mestere képes a vízen járni, akkor
   Isten lévén arra  is képes, hogy  egyik tanítványa ugyanezt  tegye. Az  Úr
   teljesíti a szokatlan kérést, Péter tud is járni a vízen, de félelme miatt
   pillanatokon belül süllyedni kezd. Látva a hirtelen támadt veszélyt tudja,
   hogy kihez fordulhat segítségért. Akinek hatalma van megtenni, hogy a  víz
   tetején járhasson tanítványa, az meg is tudja őt menteni, amikor veszélybe
   kerül.  Péter  apostol  esetében  lehetetlen  nem  észrevennünk,  hogy   a
   kételkedés bűne húzza őt a mélybe és Jézus segítsége emeli ki, menti  meg.
   Emlékeztessen minket  ez  a  történet  arra, hogy  az  Úr  nem  hagyja  el
   Egyházát, nem hagy  el bennünket,  amikor veszélyben  vagyunk, hanem  örök
   célunkhoz vezet.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus Krisztus!  Hittel vallom,  hogy valóságos  ember és  valóságos
   Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és
   kiszolgáltatottak vagyunk,  főként  akkor, ha  nem  érezzük  jelenlétedet.
   Közeledésed  eloszlatja   félelmeinket.   Isteni  hatalmadat   és   erődet
   felismerve bátorság  tölt el,  hogy  életünk legnehezebb  helyzeteiben  is
   velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső
   szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140810.mp3