[Evangelium] 2014-08-09

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Aug. 9., Szo, 01:00:01 CEST


   2014. augusztus 9. – Szombat, a keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta
   (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje

   Abban az időben Jézus a  következő példabeszédet mondta tanítványainak:  A
   mennyek országa  olyan, mint  az a  tíz szűz,  akik vették  lámpáikat,  és
   kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak.  A
   balgák fogták  a lámpásukat,  de  olajat nem  vittek magukkal;  az  okosak
   azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s  ők
   mind elálmosodtak  és  elaludtak.  Az éjszaka  közepén  egyszerre  kiáltás
   hangzott: „Íme,  a vőlegény!  Menjetek eléje!”  Erre a  szüzek  mindnyájan
   fölébredtek és  felszították lámpásaikat.  A  balgák kérték  az  okosakat:
   „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak  ezt
   válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen.  Inkább
   menjetek el a kereskedőkhöz, és  vegyetek magatoknak!” Míg azok  vásárolni
   mentek, megérkezett a  vőlegény, és  akik készen voltak,  bementek vele  a
   menyegzőre; az ajtó pedig  bezárult. Később megérkezett  a többi szűz  is.
   Így szóltak:  „Uram,  Uram!  Nyiss  ajtót nekünk!”  De  ő  így  válaszolt:
   „Bizony, mondom nektek,  nem ismerlek titeket!”  Virrasszatok tehát,  mert
   nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
   Mt 25,1-13

   Elmélkedés:

   Jó néhány teológiai írásban találkozunk azzal a gondolattal, hogy napjaink
   embere nem  foglalkozik az  örök élettel,  az üdvösséggel,  mintha  kihalt
   volna tudatukból  az örökkévalóság  vágya. Életvitelükön  erősen  látszik,
   hogy valóban csak a mának élnek, s tovább nem gondolkoznak.
   Papként, emberekkel beszélgetve  azt tapasztalom, hogy  sokakból eltűnt  a
   személyes üdvösségükért való  aggódás, s nem  gondolnak arra, hogy  milyen
   sors  vár  rájuk  a  halál   után.  Ehelyett  inkább  az  evilági   életre
   koncentrálnak  s  még  jó,  ha  egyszer  eljutnak  oda,  hogy  megkérdezik
   maguktól, mi az életük  értelme és célja. Aki  már felteszi magának ezt  a
   kérdést, annak el lehet mondani, amit Jézustól tudunk: életünk akkor  lesz
   értelmes, ha szeretetből  másoknak adjuk,  s életünk végső  célja maga  az
   örök üdvösség. Törekedjünk úgy szeretni mindenkit, ahogyan Jézus szeretett
   minket, hogy így teljesítsük parancsát és eljussunk az örök életre.
   Az okos  és a  balga  szüzek evangéliumi  példája  a felkészülésre  és  az
   előrelátásra figyelmeztet minket. A  keresztény okosság és bölcsesség  azt
   jelenti, hogy  sosem  feledkezünk  meg  legfőbb  célunkról.  Az  üdvözülés
   jövőbeli eseménye és reménye hatással van jelen életemre, s úgy  igyekszem
   élni, hogy Isten ezen üdvözítő terve velem is megvalósuljon.
   De valóban törekszem-e az üdvösségre?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, te  nem feded  föl eljöveteled  napját, hogy  mindig virrasszunk  és
   készen álljunk a  harcra, és  állhatatosan gyakoroljuk  az erényeket.  Azt
   akarod, hogy állandó várakozásban éljünk  és mindig buzgók legyünk.  Ezért
   hagysz   minket   bizonytalanságban   a   vég   felől.   Biztosak    lévén
   eljöveteledben,  kérünk,  hadd  virrasszunk,  hogy  eljöveteled  ne  érjen
   meglepetésként!
   Aranyszájú Szent János

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140809.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról