[Evangelium] 2013-09-30

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Sze. 30., H, 01:00:00 CEST


   2013. szeptember 30. – Hétfő

   Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a  legnagyobb
   közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy  gyermeket,
   maga mellé állította,  és így  szólt tanítványaihoz: Aki  befogadja ezt  a
   gyermeket az én  nevemben, engem fogad  be. Aki pedig  engem befogad,  azt
   fogadja be,  aki  engem küldött.  Mert  aki  a legkisebb  köztetek,  az  a
   legnagyobb. Ekkor  János vette  át a  szót: Mester,  láttunk valakit,  aki
   ördögöt űzött ki a  te nevedben. Megtiltottuk neki,  mert nem követ  téged
   velünk együtt.  Jézus így  válaszolt:  Ne tiltsátok  meg, mert  aki  nincs
   ellenetek, az veletek van.
   Lk 9,46-50

   Elmélkedés:

   Lukács evangélista  megrázóan  mutatja  be, hogy  a  tanítványok  mennyire
   félreértik Jézus  küldetését,  illetve  azt  is,  hogy  mit  jelent  az  ő
   részükről a követés. Miután szenvedéséről és haláláról beszél Jézus, amely
   küldetésének lesz a beteljesedése,  a tanítványok egyéni  hatalomvágyukkal
   vannak elfoglalva. Csak sokkal később fogják megérteni, hogy az ő útjuk is
   ugyanaz lesz, mint Jézusé.
   Ekkor a  gyerekesen  vitatkozó apostolok  elé  Jézus egy  gyermeket  állít
   példaként.  Természetesen  nem  azért,  hogy  tovább  folytassák  gyerekes
   magatartásukat, hanem  azért,  hogy  ne a  nagyságra  törekedjenek.  Isten
   országában  ugyanis   nem  azok   a  szempontok   érvényesülnek,   amelyek
   meghatározzák ennek a világnak a rendjét. A világban sokan a hatalomra, az
   uralkodásra, a tekintélyre vagy a másokkal szembeni nagyságra törekszenek.
   Isten országában viszont az számít nagynak, aki tud alázatos lenni,  képes
   mások szolgálatára, és aki megőrzi magában a gyermeki lelkületet. Miként a
   gyermeknek nincs hatalma, védtelen és mások gondoskodó szeretetére szorul,
   ugyanúgy mindannyian Istenre bízzuk életünket. A Krisztus-követés mindenki
   számára  nyitott,  aki   gyermeki  szívvel  fogadja   Jézus  tanítását   s
   ragaszkodik hozzá.
   Keresztényként Jézustól,  az emberré  lett Istentől  tanuljuk meg,  hogyan
   kell emberként élnünk.  Ő mutatja meg  nekünk az emberi  élet értelmét  és
   célját. Érdemes rábíznunk magunkat,  hogy megmutassa számunkra az  Atyához
   vezető utat.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne
   gyengüljön el. Add,  hogy akadályokat nem  ismerve keressünk és  kutassunk
   Téged. Add, hogy felismerhessünk Téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat.
   Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni Neked. Add, hogy tudjunk mindig
   leborulni Istenséged titka előtt.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130930.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Sokan kérdezik, mi az a Szívem első gondolata könyv? Nem egy  gyermekeknek
   szóló imakönyv. Néhány információ:
   A könyv  az  év  minden  napjára  tartalmazza  a  napi  elmélkedéseket  az
   evangéliumról. Az evangélium szövege nincs a könyvben, mert az  jelentősen
   megnövelné a terjedelmet (így is 480  oldal), de jelezve van a  szentírási
   hely,  ami   alapján   elolvasható.   Az  elmélkedés   szövege   úgy   van
   megfogalmazva, hogy az evangélium olvasása nélkül is érthető. Közkívánatra
   a 2014. évi könyvben  van egy imagyűjtemény és  a vasárnapokhoz saját  ima
   tartozik.
   A Szívem  első gondolata  2014. kötet  most októberben  jelenik meg.  Idén
   decembertől  (adventtől)  2014.  adventig  tartalmazza  minden  napra   az
   elmélkedést. Hétköznapra 1 oldal (4 perc), vasárnapra 2 oldal (7 perc).
   Igen, arról van  szó, hogy  egy évre  előre megírom  az elmélkedéseket  és
   könyvben kiadom,  mert sokan  így könnyebben,  szívesebben olvassák,  mint
   számítógépen.
   A könyv  azért kapta  az  ismert reggeli  ima  első soráról  (Szívem  első
   gondolata) címét, mert azt a célt szolgálja, hogy a jó Istenre  figyeljünk
   a nap  kezdetén,  arra, hogy  mit  üzen  nekünk Jézus.  El  lehet  olvasni
   napközben vagy este is,  de ajánlott ezzel kezdeni  a napot. Egyébként  én
   reggelente 5 órakor kelek és akkor írtam az elmélkedéseket, tehát nekem ez
   az első gondolatom.
   A Hit évében jelent meg először a kötet és szándékaim szerint minden évben
   megjelenik. A cím továbbra is Szívem első gondolata marad, csak az  évszám
   változik. (A 2013. évi elfogyott, nem rendelhető.)
   Az elmélkedések szövege új, nem az  előző év ismétlése. 100 %  közérthető,
   nem elvont filozófia vagy teológia. Én csak egy egyszerű pap vagyok,  akin
   keresztül a jó Isten egyszerű üzeneteket akar közvetíteni nektek.
   És elkészült  az  idei  karácsonyi  gyerekkönyv  is.  Mesekönyv  formátum,
   keménytáblás kötés, tele színes,  egész oldalas képekkel. Címe:  Betlehemi
   jászol.
   Mindkét könyv  megrendelhető  tőlem  űrlap  segítségével  vagy  e-mailben.
   Könyvesboltokban ne keressétek, mert nincs. Információ lentebb.
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2013. szeptember 30.
   A könyv(ek) rendelése űrlap segítségével. Az űrlap biztonságos, akkor  is,
   ha más jelez az Ön gépe. Kattintson a kövekező sorra, linkre:
   https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dEFKSWl5M2FGcm5PME5oV1d1bW1WX0E6MA
   Az űrlap kitöltése után nyomja meg a küldés gombot!
   Vagy   megrendelheti   az   alábbi   adatok   elküldésével   e-mailben   a
   zalalovo at gmail.com címre:
   Szívem első gondolata 2014. darabszám:
   Betlehemi jászol darabszám:
   Megrendelő neve:
   Postacím irányítószámmal:
   Mobiltelefon:
   (Kérem a  mobiltelefonszám  vagy  más  telefonszám  megadását,  amelyen  a
   csomagfutár eléri Önt akkor, ha nem találja éppen a megadott címen.)


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról