[Evangelium] 2013-09-15

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Sze. 15., V, 01:00:01 CEST


   2013. szeptember 15. – Évközi 24. vasárnap

   Abban az időben: A vámosok és  a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy  hallgassák
   őt. A farizeusok  és az írástudók  zúgolódtak emiatt, és  azt mondták:  Ez
   szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.
   Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: Ha közületek  valakinek
   száz  juha   van,   és   egy   elvész  belőlük,   nem   hagyja-e   ott   a
   kilencvenkilencet, s  nem  megy-e az  elveszett  juh után,  amíg  meg  nem
   találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele,  összehívja
   barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: Örüljetek, mert  megtaláltam
   elveszett juhomat. Mondom nektek, éppen  így nagyobb öröm lesz a  mennyben
   egy megtérő bűnösön,  mint kilencvenkilenc igazon,  akinek nincs  szüksége
   megtérésre. Ha pedig  egy asszonynak  tíz drachmája van,  és elveszít  egy
   drachmát, nem  gyújt-e  világot, nem  sepri-e  ki a  házát,  nem  keresi-e
   gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg
   a szomszédasszonyokat, és  azt mondja: Örüljetek  velem, mert  megtaláltam
   elveszett drachmámat.  Mondom  nektek,  az Isten  angyalai  is  éppen  így
   örülnek majd egy megtérő bűnösnek.
   Aztán így szólt:  „Egy embernek két  fia volt. A  fiatalabbik egyszer  így
   szólt apjához:  Atyám, add  ki nekem  az örökség  rám eső  részét. Erre  ő
   szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik  összeszedte
   mindenét,  és  elment  egy  távoli  országba.  Ott  léha  életet  élt,  és
   eltékozolta vagyonát.  Amikor  mindenét  elpazarolta,  az  országban  nagy
   éhínség  támadt,  s  ő  maga  is  nélkülözni  kezdett.  Erre  elment,   és
   elszegődött egy ottani gazdához.  Az kiküldte a  tanyájára, hogy őrizze  a
   sertéseket. Szívesen megtöltötte volna  gyomrát a sertések eledelével,  de
   még abból  sem  adtak  neki.  Ekkor  magába  szállt:  Atyám  házában  hány
   napszámos bővelkedik  kenyérben  –  mondta  –,  én  meg  itt  éhen  halok.
   Felkelek, atyámhoz  megyek, és  azt mondom  neki: Atyám,  vétkeztem az  ég
   ellen és teellened. Arra már nem  vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz,  csak
   béreseid közé fogadj be.
   Azonnal  útra  is  kelt,  és  visszatért  atyjához.  Atyja  már  messziről
   meglátta, és megesett  rajta a  szíve. Eléje sietett,  nyakába borult,  és
   megcsókolta. Ekkor  a fiú  megszólalt:  Atyám, vétkeztem  az ég  ellen  és
   teellened. Arra  már  nem  vagyok  méltó, hogy  fiadnak  nevezz.  Az  atya
   odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok  rá.
   Húzzatok gyűrűt az  ujjára és  sarut a  lábára. Vezessétek  elő a  hizlalt
   borjút, és vágjátok  le. Együnk  és vigadjunk,  hisz fiam  halott volt  és
   életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
   Az idősebbik  fiú  kint volt  a  mezőn. Amikor  hazatérőben  közeledett  a
   házhoz, meghallotta a zeneszót és a  táncot. Szólt az egyik szolgának,  és
   megkérdezte, mi történt. Megjött  az öcséd, és  atyád levágatta a  hizlalt
   borjút, mivel  épségben  visszakapta  őt  –  felelte  a  szolga.  Erre  az
   idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött,  és
   kérlelni kezdte.  De  ő szemére  vetette  atyjának: Látod,  én  annyi  éve
   szolgálok neked, és egyszer sem szegtem  meg parancsodat. És te nekem  még
   egy gödölyét sem adtál  soha, hogy mulathassak  egyet a barátaimmal.  Most
   pedig, hogy ez a te fiad,  aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta,  megjött,
   hizlalt borjút vágattál le neki.
   Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.  De
   most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és
   most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
   Lk 15,1-32

   Elmélkedés:

   Fiamnak tekintelek
   Boldog II. János  Pál pápa az  isteni irgalmasságról szóló  enciklikájában
   így fogalmazza  meg  a  tékozló  fiú  hazatérésének  igazi  okát:  „Anyagi
   körülményeinek sanyarú volta, amelybe könnyelműsége és vétke miatt jutott,
   megéreztette vele, hogy fiúi méltósága alatt él. Amikor elhatározta,  hogy
   visszatér az atyai  házba, kívülről nézve  úgy tűnt, hogy  a nyomor és  az
   éhség kényszerítette  erre;  az  igazi  ok  azonban  a  nagyobb  veszteség
   megértése volt.  A tékozló  fiú  lelkiismeretében felébredt  az  elveszett
   méltóság  tudata,  azé  a  fiúságé,  amelyben  atyjával  élt”  (Dives   in
   misericordia 35.).
   A mai  evangélium  rövidebb  változatában az  elveszett  bárányról  és  az
   elveszett pénzről (drachma) olvasunk, a hosszabb változat pedig kiegészíti
   ezt az elveszett (tékozló) fiú történetével. A három példabeszédet az köti
   össze, hogy  elveszett dolgokról  és személyről  szólnak és  mindhárom  az
   Isten irgalmát mutatja  be, aki  keresi az  elveszett, a  bűnös embert.  A
   megtalálás vagy az ember oldaláról  nézve a visszatalálás a  megbocsátást,
   az Isten szeretetébe való visszakerülést jelenti.
   Egyes  gimnáziumokban  az  irodalom  keretében  tanítják  a  tékozló   fiú
   történetét. Be  kell vallanunk,  hogy  irodalmi szempontból  is  rendkívül
   figyelemreméltó ez  a  drámai  fordulatokban  gazdag,  szép  kifejezéseket
   használó történet.  De  azért  óriási  különbség  van  az  irodalmi  érték
   felfedezése és az Isten irgalmának megtapasztalása között! A példabeszédet
   az érti  meg igazán,  aki már  átélte  a tékozló  fiú helyzetét.  Aki  már
   elhagyta  Istent  és  aki   már  visszatalált  hozzá.  Aki   szabadságának
   köszönhetően elindult a bűn titokzatos útján. Aki a bűn mélységében  képes
   volt  visszaindulni  Istenhez.  Aki  már  megérezte  az  Atya  ölelését  a
   szentgyónásban. Aki már  megérezte, hogy a  bűn mélységéből egyedül  Isten
   képes felemelni az embert.
   Újra és  újra elcsodálkozunk  a fiatalabb  fiú arcátlanságán,  akinek  van
   bátorsága ahhoz, hogy kikérje apjától örökségét, azt a vagyont, ami  járna
   neki apja halála  után. A fiú  lázadása mögött az  húzódik meg, hogy  apja
   halálát kívánja. Már  korábban hozzájuthatott volna  örökségéhez, ha  apja
   nem élne, nem létezne. A bűn ilyen lázadás Isten ellen. Azt gondolom, hogy
   könnyebb volna  az életem,  boldogabb lennék,  ha Isten  nem létezne.  Azt
   képzelem, hogy nincs rá szükségem,  a magam erejéből is boldogulni  fogok.
   Hajlamosak vagyunk  arra,  hogy  bűneink súlyát  kisebbítsük.  A  bűn  nem
   egyszerűen csak  tiszteletlenség Istennel  szemben. A  bűn nem  egyszerűen
   csak sértés Istennel szemben. A bűn emberségünk lázadása Isten léte ellen.
   A bűn teljes  elszakadás Istentől  és szeretetétől.  A bűn  a szent  Isten
   megtagadása.
   Amennyire esztelen és meggondolatlan  a fiú magatartása, legalább  annyira
   váratlan atyjának viselkedése is, aki visszafogadja őt. Ezen a  fordulaton
   ismét  meglepődünk,   hiszen  az   apának  nem   lett  volna   kötelessége
   visszafogadni a  fiút.  Megtehette  volna, hogy  „két  kézzel  eltaszítja”
   magától fiát,  de ő  mégis két  karjával magához  öleli őt.  Ez az  ölelés
   egyrészt   jelképezi   a   szeretetébe   való   visszafogadást,   másrészt
   felfedezhetjük  e  mozdulatban  a  támogatást,   hogy  a  fiú  új   életet
   kezdhessen, helyrehozhassa  bűnét.  Mintha  csak ezt  mondaná  az  apa:  a
   fiamnak tekintelek és segítek neked, hogy a fiamnak tekintsd magadat.
   Amikor részesülünk  a bűnbocsánat  szentségben, pontosan  ezt  érezhetjük.
   Isten kinyilvánítja,  hogy  eddig is  a  fiának, a  gyermekének  tekintett
   bennünket, és  továbbra is  így tekint  ránk. Ő  nem tagadja  meg  hozzánk
   fűződő kapcsolatát. Ugyanakkor megadja  nekünk a segítséget, hogy  bűneink
   megbánását és alázatos megvallását követően újra Isten gyermekének érezzem
   magam. Mert amíg  a bűnben éltem,  addig nem éreztem  ezt. Amikor  azonban
   Isten megbocsát, magához  ölel, akkor  újból érzem,  hogy hozzá  tartozom.
   Segítsen minket a  Hit éve  abban, hogy rátaláljunk  az irgalomban  gazdag
   Istenre, aki úgy indul utánunk, mint  a pásztor az elveszett bárány  után;
   aki úgy keres minket, mint az asszony keresi elveszett pénzét, és aki  úgy
   vár minket, mint a tékozló fiút várta az ő szerető atyja.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Irgalmas Atyám! Beismerem, hogy sokszor eltékozlom a tőled kapott kegyelmi
   kincset, kegyelmi örökséget.  Elszakítom magamat  tőled és  szeretetedtől.
   Elveszítem  istengyermeki  és  emberi   méltóságomat.  A  lelki   sötétség
   pillanatában  és  a  tőled  való  elszakítottság  állapotában  sem  akarok
   elfeledkezni arról, hogy a gyermeked vagyok, mert mindig annak  tekintesz.
   Adj erőt, hogy visszainduljak hozzád,  akinél megtalálom a biztonságot,  a
   boldogságot és  a szeretetet!  Ölelj magadhoz,  Uram! Bocsáss  meg  nekem,
   Istenem! A te gyermeked vagyok. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130915.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról