[Evangelium] 2013-09-08

[Evangelium mindennap]

   2013. szeptember 8. – Évközi 23. vasárnap

   Abban az  időben:  Amikor  Jézust  nagy  népsokaság  követte,  ő  hozzájuk
   fordult, és így  szólt: „Aki  hozzám jön,  de nem  gyűlöli apját,  anyját,
   feleségét, gyermekeit, fivérét és  nővéreit, sőt még  saját magát is,  nem
   lehet az én tanítványom.
   Aki tehát  nem hordozza  keresztjét, és  nem így  követ, nem  lehet az  én
   tanítványom. Ha valaki  közületek tornyot  akar építeni, vajon  nem ül  le
   előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha
   az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki
   csak látja, gúnyolni kezdi: Ez az  ember építkezésbe fogott, de nem  tudta
   befejezni.
   Vagy, ha egy  király hadba  vonul egy másik  király ellen,  előbb leül  és
   számot vet, vajon a maga  tízezer katonájával szembe tud-e szállni  azzal,
   aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még  akkor,
   amikor messze jár, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond
   le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
   Lk 14,25-33

   Elmélkedés:

   A tanítvány keresztje
   Az ismert orosz író, Lev Tolsztoj tollából származik az a tanulságos mese,
   amely  két  testvérről  szól.  Egy  napon  útra  keltek,  aztán  déltájban
   lefeküdtek pihenni. Amikor felébredtek, észrevettek maguk mellett egy nagy
   követ, amire a  következő volt írva:  Aki megtalálja ezt  a követ,  menjen
   egyenesen az erdőbe, ott talál egy folyót, ússzon át rajta. A túlsó parton
   talál egy anyamedvét. Ragadja el tőle a medvebocsot és szaladjon fel  vele
   a hegyre,  de  hátra ne  nézzen  közben.  A hegyen  tetején  majd  megleli
   szerencséjét.  A  fiatalabb  fiú  mindjárt  bátorított  testvérét:  Rajta,
   induljunk, elvégezzük az írás  szerinti feladatot és mindketten  megleljük
   szerencsénket. De az idősebbik fiú óvatosabb volt és így szólt hozzá:  Nem
   megyek én sehová!  Lehet, hogy  nem is igaz,  amit ez  az írás  tartalmaz.
   Talán valaki csak bolondságból  írta rá ezt  a szöveget. És  ha igaz is  a
   szöveg, mire  beérünk  az  erdőbe,  beesteledik  és  eltévedünk,  meg  sem
   találjuk a folyót. De ha mégis megtaláljuk, lehet, hogy gyorsfolyású,  vad
   folyó és lehetetlen átúszni rajta. De ha mégis sikerülne, szembe  találjuk
   magunkat a medvével, aki azonnal széttép bennünket, amikor a  medvebocshoz
   közeledünk. S  ha mégis  magunkhoz ragadnánk  a bocsot,  lehetetlen  volna
   felszaladnunk vele megállás nélkül  a hegyre. De  ha sikerülne mindez,  ki
   tudja milyen szerencse vár ott ránk? Lehet,  hogy nem is kell nekünk az  a
   szerencse. Meghallgatta az öccse a  beszédet, de ő kitartott  elhatározása
   mellett és elindult,  az idősebb  meg ott  maradt. A  fiatalabb bement  az
   erdőbe, gyorsan megtalálta  a folyót, átúszott  rajta, az anyamedve  éppen
   aludt, felkapta a bocsot és szaladt vele a hegyre. A hegytetőn nagy  tömeg
   ember jött  vele  szembe,  akik  látván  bátorságát,  magukkal  vitték  és
   királyukká választották.
   Ennyi a  kis történet,  ami  a következő  gondolatot ébreszti  bennem:  Mi
   volna, ha  ne találnánk  ki  mindenféle kifogást,  hogy miért  nem  tudjuk
   követni Jézust, hanem egyszerűen csak elindulnánk nyomában?
   Jézus mondásai és példái, amelyeket a mai vasárnap evangéliuma  tartalmaz,
   az  ő  követésének  feltételeit  foglalják  össze  és  a  tanítványi  élet
   jellemzőit  mutatják  be  más-más  oldalról.  Mintegy  harminc   esztendős
   korában,  amikor  megkezdte  nyilvános  működését  a  nép  körében,  Jézus
   tanítványokat gyűjtött, ahogyan ezt abban a korban más tanítók is  tették.
   Nekik adta át először az Isten  országáról szóló tanítást és arra  nevelte
   őket,  hogy  úgy  éljenek,  mint  ő.  A  tanítványnak  elsősorban  Mestere
   életmódját  kellett  elsajátítania,  s   csak  ezt  követően   említhetjük
   feladataként  a  tanítás  elsajátítását.  A  tanítványság  ezen  szélesebb
   értelmezése vonatkozik ránk  is, akik Jézus  követői vagyunk, ezért  Jézus
   mondásai nem csak egykori követőire vonatkoznak, hanem ránk is. Mit  ajánl
   nekünk, mit kér tőlünk Jézus?
   Tanítványainak szóló első kijelentése így hangzik: „Aki hozzám jön, de nem
   gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még
   saját magát is, nem lehet az én tanítványom” (Lk 14,26). A „gyűlölet”  szó
   megüti fülünket. Gyűlölnünk kellene  családtagjainkat és rokonainkat?  Mit
   akar  ezzel  mondani   Jézus?  Tudnunk  kell,   hogy  az  egykori   keleti
   kifejezésmódra  jellemző  a  túlzás.   Itt  is  egy  ún.   túlzó-mondással
   találkozunk, ami szándékosan állítja szembe a gyűlöletet és a  szeretetet,
   így emelve  ki  ez  utóbbi fontosságát.  A  negatív  kifejezést  pozitívvá
   alakítva így mondhatjuk: Aki apjánál, anyjánál, feleségénél,  gyermekeinél
   és testvéreinél is jobban szereti Jézust,  az lehet az ő tanítványa.  Mert
   Isten iránti  szeretetünknek  nagyobbnak  kell lennie  bárki  ember  iránt
   érzett szeretetünknél, s ez utóbbi valójában csak az elsőből fakadhat.  Az
   Isten felé irányuló szeretet elsőségének  egyszerű oka van: ő  mindenkinél
   jobban szeret minket. És aki a legjobban szeret minket, azt érdemes nekünk
   a legjobban szeretnünk.  Jézus mondta  és a kereszten  meg is  valósította
   szavait: „Nagyobb szeretete  senkinek sincs, mint  annak, aki életét  adja
   barátaiért” (Jn 15,13).
   A tanítványi élettel kapcsolatban a következő kijelentés így hangzik: „Aki
   nem hordozza keresztjét, és  nem így követ, nem  lehet az én  tanítványom”
   (Lk 14,27).  Ezt nyugodtan  újrafogalmazhatjuk: Aki  felveszi és  hordozza
   keresztjét, az lehet Krisztus tanítványa. A szenvedéseket, a betegségeket,
   a nehézségeket nem iktathatjuk  ki életünkből. És  ne is törekedjünk  erre
   soha! A szenvedések  türelmes elviselése,  életünk keresztjének  hordozása
   tesz bennünket hasonlóvá  az Úrhoz,  aki Isten létére  vállalta az  emberi
   szenvedést.
   Jézus harmadik mondása a következő: „Aki közületek nem mond le  mindarról,
   amije van,  nem  lehet  az  én tanítványom”  (Lk  14,33).  Az  előbbiekhez
   hasonlóan ezt is közelítsük meg  a másik oldalról: Aki mindenéről  lemond,
   az lehet Jézus tanítványa. E területen ne játsszuk az áldozatot! Amúgy  is
   csak azokról  a  földi javakról  tudunk  lemondani, amit  Isten  jóságának
   köszönhetünk. A földi  élet biztonságát jelentő  anyagi javakat,  mindazt,
   amit  birtokolhatunk,  tekintsük  Isten  adományának.  Minden  lemondásunk
   fakadjon Isten iránti szeretetből. Az ő szeretete a legfontosabb.
   Mit  üzen  nekünk  a  kereszt?  Krisztus  lemondott  isteni  méltóságáról.
   Lemondott emberi  méltóságáról.  Lemondott saját  akaratáról,  hogy  Isten
   akaratát teljesítse.  Kiszolgáltatta  magát  az embereknek  és  az  emberi
   gonoszságnak. Lemondása a  megváltást, megváltásomat eredményezte.  Hogyan
   válaszolok a ő végsőkig elmenő szeretetére?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézusunk! Te örömhírt hirdettél az embereknek és olyan  igazságokat
   tanítottál, amelyek emberségünk  legmélyét érintik. Te  azt várod  tőlünk,
   hogy ne kényszerből, hanem önként  és szeretettel kövessünk téged. Te  azt
   kéred tőlünk,  hogy  keresztutadon  is kövessünk.  Érted  és  az  üdvösség
   reményében lemondunk  a kényelemről,  az evilági  előnyökről és  személyes
   érdekeinkről. Nem  ragaszkodom  régi  életemhez, hanem  élek  az  új  élet
   lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével!
   Töltsd el  szívemet az  irántad való  őszinte szeretettel!  Hiszek,  Uram,
   erősítsd bennünk a hitet!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130908.mp3