[Evangelium] 2013-10-12
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Okt. 12., Szo, 01:00:01 CEST
2013. október 12. – Szombat
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, felkiáltott egy asszony a tömegből:
„Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” Erre ő
így válaszolt: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják
és meg is tartják!”
Lk 11,27-28
Elmélkedés:
A tömegből felkiáltó asszony Jézus édesanyját nevezi boldognak, ő viszont
még boldogabbnak tartja azokat, akik hallgatják Jézus tanítását. A két
kijelentés nem ellentmondásos. Közös alapjuk nem más, mint a Jézussal való
személyes kapcsolat, ami minden emberi boldogság alapja. Jézus édesanyja
számára a boldogságot a fiával való kapcsolat biztosította. Mária, a
názáreti leány az angyali üdvözletkor így imádkozott: „Boldognak hirdet
engem minden nemzedék” (Lk 1,48). Boldogsága a Jézussal való közelségből
és lelki kapcsolatból fakadt. Lélekben együtt volt fiával még akkor is,
amikor a keresztúton a testi szenvedéseknek csak szemlélője lehetett.
A mi számunkra a tanítás hallgatása és a szentségekben való részesedés
biztosítja a baráti, testvéri, személyes viszonyt Jézussal. Isten szavának
hallgatásához elegendő, ha megnyitom fülemet. E szavaknak tettekre
váltásához azonban a szívemet is meg kell nyitnom, ezt szeretné az Úr.
Hittel és engedelmességgel érdemes figyelnem a szóra, az igazságra, amely
életemet a helyes irányba állítja s Isten felé vezet.
A keresztény hívők részéről jogos igény, hogy eljusson hozzájuk Isten
szava. Ennek teljesítéséhez olyan személyekre van szükség, akik az isteni
megszólítás, hívás és küldés révén vállalják az igehirdetés feladatát. A
Hit évében imádkozzunk azért, hogy napjainkban is legyenek olyan fiatalok,
akik vállalják a hit hirdetését!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenünk, Te vagy az ura az időnek és az örökkévalóságnak. Add, hogy
megértsük: életünk Fiad, Jézus Krisztus által teljes értelmet nyer. Add,
hogy felismerjük: ég és föld elmúlnak, de a Te Igazságod örökkévaló. Add,
hogy rádöbbenjünk: bármit gyűjtünk, mulandó csupán, de a szeretet nem
múlik el soha. Add, Urunk, hogy a ránk bízott idővel jól gazdálkodjunk.
Add, hogy tudjuk csendben figyelni a jeleket, melyeket minden nap adsz
nekünk. Add, hogy a te szeretetednek semmit elébe ne tegyünk!
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131012.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról